Egy hajóban evezünk || S.M.

Epilógus

A kanadai szél nagy adag porhavat csapott Shawn lakásának ablakához, de mi meg sem rezzentünk. Csukott szemmel pihengettem a fiú mellkasán, míg ő a kezeit feltartva a telefonját nyomkodta. Az ágyon fekve nem zavarhatott meg minket még a készülődő hóvihar sem, mert amióta Torontóban voltunk, már megszoktam a szeszélyes és hideg időjárást. A tél a markába zárt bennünket, de a szívünkben még tavaszi virágok nyíltak - és nyílni fognak még sokáig.

Aztán Shawn megszólalt, én pedig - ha a hóra nem is, de erre - felemeltem a fejemet.

- Kint van - jelentette be, mire sokattudóan mosolyogtam rá. Elkapta a pillantásom és elnevette magát, tudva, hogy mit fogok mondani.

- Nézzük meg! - kértem. A fejét csóválta és visszanézett a telefonja képernyőjére.

- Már vagy ezerszer láttad - sóhajtott, de azért megnyitotta a videómegosztóra frissen felkerült videót.

"Shawn Mendes - What If I Told You A Story" - hirdette a cím a klip fontosságát, én pedig legördültem Shawn mellkasáról, hogy láthassam.

A képernyő kivilágosodott, és a fekete-fehér Shawn belépett egy elhagyatott szobába, aminek a közepén egy csodálatos, fehér zongora terpeszkedett. Némán suhantak a léptei, én pedig izgatottan az igazi Shawnra néztem, aki unottan figyelte saját magát. Kuncogva a karjához bújtam, és tovább néztem a videót, amelyben a fiú leült a zongora elé.

Közelképet kaptunk arról, hogy lenyom egy billentyűt, mire felcsendültek a dal hangjai. A fekete-fehér Shawn énekelni kezdett, a kamera ekkor hátulról vette őt. Két halvány alak tűnt fel a szoba sarkában, olyanok voltak mint a szellemek, mert teljesen átlátszónak hatottak, de igazából Shawn emlékeit jelképezték.

Azok ott mi ketten voltunk. És mint megannyiszor, most is elszorult a mellkasom, amikor a kamera az ölelkező alakokra fókuszált, akiket utómunkálatokkal szerkesztettek be a szobába. Még tisztán emlékeztem a forgatásra, ahol operatőrök szaladgáltak körülöttünk, sminkesek púderezték le az arcunkat, és a rendező vadul magyarázta, hogy pontosan mit kellene tennünk. Emlékeztem arra, amikor körbetáncoltunk a szobában, ami a kész videóban olyan volt, mintha az éneklő Shawn körül forognánk.

A második verzénél a szoba eltűnt, és egy jégpályán álltunk ketten, lábunkon a korcsolya, nyakunkban kötött sál, szemben egymással. Lassításban láthatom, ahogyan a tenyereink összeérnek, Shawn ujjai pedig rákulcsolódnak az enyémekre, mire ránevetek, persze hangtalanul. Az arcomról sugárzik a boldogság, s bár a lábaim szétcsúsznak a jégen, Shawn megtart, és beszél hozzám.

"Tudom, hogy tudsz korizni, de most próbálj meg nagyon szerencsétlennek tűnni." - mondta nekem akkor, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül, és ez a felvételen úgy jött le, mintha a bénaságomon szórakoznék, miközben a fiú vigyáz arra, hogy nehogy elhasaljak a jégen.

Aztán a felvétel megint elsötétült, és visszatértünk a szobába, ahol Shawn szívszaggatóan énekel, a szellemönmagunk pedig hol eltűnik, hol előbukkan.

"Csak viselkedjetek nagyon aranyosan!" - válaszolt nekem a rendező, amikor megkérdeztem, hogy pontosan mit is kellene csinálnunk.

Így hát mindenfélét összehülyéskedtünk, amiből kivágták a legszebb pillanatokat, például amikor Shawn a derekamra csúsztatta a kezeit és szigorúan nézett le rám, vagy amikor csak úgy spontán megpörgetett, és én majdnem orra estem - ezt tökéletes lassításban nézhettük vissza.

Aztán veszekedtünk. Hangtalanul kiabáltunk egymásra, miközben a zongoránál ülő Shawn keserűen figyelte a jelenetet, végül újra csak a fiú billentyűket lenyomó ujjait láthattuk. Igazából vicces volt eljátszani azt a részt, mert nem volt szükség arra, hogy hangot is adjunk ki, ezért csak képzeletben üvöltötünk egymással, a videóban mégis úgy jön le, mintha nagyon komolyan gondolnánk a sértéseinket.

Az utolsó résznél pedig már a zongorán ülök, a zenélő Shawn pedig felnéz hús-vér önmagamara. Aztán abbahagyja a zongorázást, és úgy áll fel, hogy a dal utolsó része attól még megy tovább. Lelógó lábaim elé lép, és figyeli, ahogyan zavartan lehajtom a fejemet, a megbánás minden egyes jelével az arcomon. Aztán felemeli a kezeimet, mire felnézek rá, és a végén mindketten mosolyra húzzuk a szánkat. A dalnak vége szakad, a képernyő elsötétül.

Elégedetten sóhajtva néztem Shawnra, aki leeresztette a telefonját és fél kézzel magához húzott.

- Ügyesen színészkedtél, Ro - suttogta. Lehunytam a szemeimet és egy köszönömöt elmormogva a vállába fúrtam az arcomat. Kötött pulcsis kezemmel átöleltem a mellkasát, és a haját kezdtem piszkálgatni. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz ezután.

A Mendes Army más hónapok óta várja, hogy láthassák az arcomat, Shawn és Andrew pedig úgy döntött, bogy a Story videójában fognak leleplezni. Nekem nem volt ellene semmi kifogásom, mert nem rejtegethettek volna az örökkévalóságig, de ott volt bennem a félsz, hogy mi van, ha gyűlölni fognak? Ha már csak azért elítélnek, mert a barátnője vagyok, és megpróbálnak minden velem kapcsolatos dologba belekötni?

Shawn azonban nem aggódott, mert a rajngók több soron is közölték, hogy mennyire boldogok a kapcsolatunkat illetően. S habár mindannyian tudtuk, hogy akkor is lesznek utálóim, reméltük, hogy a normális rajongók elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

Elmosolyodtam.

Mikor megpittyent a telefonom, érte nyúltam és fáradtan pislogva pillantottam Shawnra, miközben vártam, hogy betöltsön a kép, amit az imént tett közzé. Puszit nyomott a homlokomra éppen abban a pillanatban, amikor megláttam a fotót, amit már több ezren kedveltek.

Én vagyok rajta, meg ő, az előbbi pozíciónkban, ahogyan rajta fekszem, és mindketten csukott szemmel pihengetünk. A kép alá nem írt semmit, de nem is volt szükség rá, mert a videó debütálása után már mindenki tudta, hogy ki vagyok. Egy pillantást vetettem a sok szívecskés és sírós kommentre, aztán a mellkasára csaptam.

- Peter Raul! Nem tehetsz ki rólam csak úgy lesifotókat!

- Dehogynem - nevetett. - Ha ilyen aranyos vagy rajta.

Tátott szájjal csóváltam a fejem, míg ő az oldalára fordult és magához vont. Az ujja köré tekerte egy hullámos tincsemet, és enyhe pírral az arcán nézett a szemembe. Nem kellett mondanom semmit sem ahhoz, hogy tudja, mennyire szeretem.

Akkor is szeretném őt, ha ez az egész csak álmomban történt volna meg, de nem így volt, mert ott szuszogott előttem, és megérinthettem az arcát, kedvem szerint simíthattam végig a bőrén. Sőt, még mindig éreztem a Mendes-házban elfogyasztott vacsora édes ízét, ami után visszautaztunk a fiú lakásába, hogy tovább csináljuk a semmit addig, amíg a dal videója fel nem kerül az internetre. Mostanra pedig teljesen kizártuk a külvilágot, és amíg olyan sztárok gratuláltak nekünk, mint Camila Cabello, vagy a nagy Lauren, mi mit sem törődve velük a csendes szobában feküdtünk, örülve annak, hogy végre valami teljesen hétköznapi dolgot csinálunk, amiben nincs repülőbaleset, nyers hal, mentőcsónak, de még csak a vérláz emléke sem, amiből véglegesen felépültem.

Nem volt több veszekedés, szakítás, hisztéria, nem kellett kontinenseket átszelnünk egymásért, és háborút indítanunk az érzéseink ellen. Már nem kellett a fiú karrierje miatt aggódnunk, mert minden a rendes kerékvágásban ment tovább, mintha mindig is így lett volna. Shawn és én. Mert ez így volt megírva.

V É G E