Egy hajóban evezünk || S.M.

165.

Akárhogyan is, a Camila mellett ácsorgó Lauren nagyon is tisztán kifejezte, hogy nem lát szívesen a színpadon, így amikor bejelentették, hogy a próbának vége, olyan gyorsan próbáltam eliszkolni, amennyire csak tudtam.

Sikerült úgy tennem, mintha nem vettem volna észre, hogy a verejtékben úszó Shawn könyörög nekem a tekintetével, hogy váltsak vele pár szót. Végig a gitárt néztem, amit levettem a nyakamból, s a levegőt kifújva helyeztem vissza a tokjába. Azonban nem voltam elég gyors, s Zubin első útja rögtön hozzám vezetett, így kénytelen voltam megelégedni a kijárat felé vetett vágyakozó pillantásokkal, míg ő gratulált nekem.

- Profi voltál! - nyújtotta a tenyerét, amibe ösztönösen belecsaptam. - Esküszöm, már akkor tudtam, hogy jó vagy, amikor hallottalak játszani az egyik koncert után, Londonban. Csak ott ültél Shawn gitárjával az öledben, én meg pont arra mentem és hallottam, és hű... Jobb helyettest keresve sem találhattunk volna, Rose - taglalta széles mosoly kíséretében.

Döbbenten fogadtam a dicséretét, és lefogadtam, hogy bele is pirultam, hiszen még senki nem mondott nekem ilyesmit a gitározásommal kapcsolatban. Rögtön hat fokkal jobb kedvem lett, és őszintén mosolyogva köszöntem meg neki a támogatást.

Továbbra sem nézve Shawnra, a hozzám közelebbi kijárathoz indultam, hogy a színfalak mögött várjam meg a zenekar többi tagját, akikkel elmegyek majd várost nézni, holott semmi kedvem sem volt ehhez. Nem akartam itthagyni Shawnt ezzel a nőszeméllyel, Laurennel, aki a háta mögött úgy néz rám, mintha esküdt ellenségek lennénk.

Már majdnem sikerült elérnem a biztonságot nyújtó félhomályt, amikor Andrew elém lépett. Már így is sajgott a fejem a sok új információtól, amit el kellett raktároznom, és semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy a menedzser kioktasson, mert megesküdtem, ha migrént kapok tőle, akkor belesikítok abba a nagy fülébe. Éppen ezért próbáltam kikerülni.

- Beszélnünk kell. Most - ragadta meg a karomat, mire felnyüszítettem. Ez inkább a fáradtságomnak volt betudható, mintsem a meglepetésnek, ám a kitörni készülő hisztirohamomra többen is felénk fordultak. Shawn is. Andrew velük mit sem törődve húzott maga után a backstage hűvös levegőjébe, ami eléggé megnyugtatott ahhoz, hogy ne vágjam pofán a menedzsert.

- Engedj már! Elegem van mindenkiből! - mondtam neki durcásan, amikor megállt velem szemben. Ugyan elhúzta a kezét, de felém bökött, mint aki nagyon készül kioktatni.

- Ha valakinek van joga ezt mondani, akkor az én vagyok. Te megint mi a francot csinálsz? - fröcsögte a képembe. Akaratlanul is hátraléptem, de tartottam vele a szemkontaktust. Legszívesebben az arcába nyomtam volna egy pitét és addig ott tartottam volna, amíg bele nem fullad a töltelékbe. A gondolatra véletlenül elmosolyodtam, ezt leplezve pedig kénytelen voltam válaszolni.

- Nem tudom miről beszélsz - mondtam az igazat. Lövésem sem volt, hogy megint mi miatt borult ki, hiszen a próba végére mindent teljesen hibátlanul csináltam.

- Ó, hogy nem tudod? - tárta szét a kezeit. - Reggel óta játszod a hattyúk halálát, úgy viselkedsz, mint egy lélegző zombi, és úgy bámulod Laurent, mintha megigézett volna! - szembesített a tényekkel. - Én mondom, most már elég volt, mert ha így folytatod, akkor Shawn ki fog borulni, és tudod mi lesz akkor? Ha?

Miközben beszélt, egyre közelebb hajolt hozzám, ennek következtében már csaknem a bőrömet súrolta az arca. Újabb lépést tettem hátrafelé, lázasan agyalva valami velejes beszóláson, ám nagyon úgy tűnt, hogy leblokkoltam. Tényleg végig Laurent bámultam?
Andrew, látva, hogy nem fogok szóhoz jutni, megválaszolta a saját kérdését.

- Elszáll majd az agya, és a végén nem fog együttműködni. Sutba vágja az egészet, mert úgy látja, hogy ez fáj a te pici szívednek, és inkább babusgat majd téged, minthogy végigvigye ezt az egész szarságot! - közölte vicsorogva, majd halálra rémült tekintetemet látva lehalkította a szavait. - Én is csak azt akarom, hogy legyünk túl rajta, Rose. Ne hidd, hogy gyűlöllek téged, csak próbáld az én szemszögemből nézni. Amikor itt vagy, sokkal könnyebb kezelni, és mégis nehezebb - sóhajtott. - Viszont ha képes vagy jó arcot vágni hozzá, akkor a ma este után vége lesz, és néhány közös fellépésen túl nem fognak már találkozni. Nem kell majd küzdenetek a figyelméért, sem pedig a tekintetetekkel háborúznotok, rendben?

Andrew visszafogottabb hangját hallva rájöttem, hogy igaza van. Felesleges szenvedtetnem magam, mert úgysem változtathatok a dolgokon. Bólintottam.

- Rendben... azt hiszem.

- Örülök, hogy együttműködsz - húzta össze a szemeit a férfi. - Lenne itt még valami.

- Mi? - kérdeztem előre is félve. Nem volt alaptalan.

- Ma már ne tölts több időt Shawnnal.

Az utasítását követő másodpercekben nem pislogtam. Aztán úgy összetöpörödtem, mint egy mazsola.

- Tessék?

Andrew megint rámförmedt.

- Azt mondtam, ne legyél Shawnnal! Említette, hogy a próba után veled fogja tölteni a szabadidejét. Mondd, hogy nem érsz rá, vagy rosszul vagy, vagy mit bánom én, csak akadályozd meg - legyintett idegesen.

- De miért? Én vele akarok lenni - motyogtam zavartan.

- Lauren is. És ő most fontosabb - vont vállat Andrew az együttérzés legkisebb morzsája nélkül. A harag forrón bugyogott fel bennem, ahogyan ökölbe szorítottam a kezeimet.

- Hogy mi van?! Te most komolyan azt akarod, hogy magam ellen uszítsam Shawnt?! Azért, hogy a volt barátnőjével lehessen, aki kihasználja a hírnevét? Mióta lettetek ilyen szánalmasak? - röhögtem el magam erőltetetten. Annak ellenére, amit vártam, Andrew nem vette magára a kiborulásomat. Lazán vállat vonva lépkedett el mellőlem.

- Tudod mi lesz, ha nem teszed meg. Azt is tudod, hogy nekem sem tetszik, de ez az egyetlen út. Most az a legfontosabb, hogy összemelegedjenek, különben nem lesz hiteles a produkciójuk. - Egy pillanatra megállt és visszafordult felém. - Azt hiszem... Azt hiszem, most először sajnállak téged. Nem lehet túl jó érzés - jegyezte meg gúnyosan.

Megsemmisülve figyeltem távolodó alakját.