Egy hajóban evezünk || S.M.

63. Jel

Körülbelül hatszor olvastam el újra és újra. Úgy éreztem magam, mint akkor, amikor Shawn a kezembe nyomta a What if I Told You a Story szövegét. Tudtam, hogy valóság, de nem hittem el.

Ha nem lett volna hatalmas gombóc a torkomban, akkor sikítottam volna, de így csak némán, üveges tekintettel mentem, hogy megkeressem anyut. A fürdőszobában találtam meg, éppen Stuart piszkos cipőit takarította. Mikor az arcába nyomtam a telefonomat hátrahőkölt.

- Mi a...? - nézett rám ijedten.

- Olvasd el! Olvasd el! - kántáltam teljesen kifordulva magamból. Rosszallóan bólintott, ráérősen megtörölgette a kezeit. Mire a kezébe vette a telefonomat már fel akartam robbanni az izgatottságtól.

Miután elolvasta és tányérnyi nagyságú szemekkel felnézett rám, a reakcióját meg sem várva kikaptam a kezéből a telefonom, és a cipőimet pillanatok alatt a lábaimra rángatva kirontottam az utcára. Körbenéztem, aztán olyan gyorsan kezdtem futni, ahogy csak a tüdőm bírta.

Másodpercek alatt megláttam a halványrózsaszínre meszelt épületet, és a nagybetűkkel kirakott feliratot. Ahogyan berontottam a Nagy D hátsó ajtaján a cukrászok ijedten kapták felém a fejüket. Sűrű bocsánatkérések közepette eljutottam nagypapa irodájáig, aki majdnem kiugrott a székéből, mikor meglátta elkínzott arckifejezésemet.

- Rosie! Mi történt?

Lihegve megráztam a fejem, jelezve hogy semmi bajom, aztán a telefonomat magam elé kapva felolvastam neki a poszt alján elhelyezett címet.

- Tudod hol van? - támaszkodtam az asztalra.

- Persze, ez egy stúdió. Néhány háztömbnyire fekszik a hídtól. Kocsival körülbelül tíz perc odajutni. - hadarta zavarodottan - El kell menned oda, Rosie?

- Igen - rogytam le a legközelebbi székre - Ott kell lennem holnap reggel tízkor. El tudsz vinni?

- Természetesen, de oda nem sétálhatsz be csak úgy - ráncolta a homlokát.

- Nem, nagypapa. Meghívtak oda. - nem tudtam elfojtani a vigyoromat, s még egyszer elolvastam a szöveget, mielőtt a tenyerembe temettem volna az arcomat.

"Szia, Rose! Remélem, hogy látod ezt. Azt hiszem ideje találkoznunk. Kérlek gyere el, várni foglak.
Shawn"

***

- Szó sem lehet róla! - csapott anyu az asztalra már vagy századszorra. Dühösen fújtam egyet.

- Találkoznom kell vele! Ő a barátom, anyu. - bizonygattam.

Ráadásul a jegyesem, gondoltam. Anyu képtelen volt megérteni a dolog súlyosságát.

- Nem, ő egy sztárocska! Fogalmad sincs róla, hogy milyen valójában. Ő egy másik világban él, amit te nem ismersz, Rose. Nem akarom, hogy bajod essen. - csóválta a fejét. Nyitottam a számat, hogy újabb érvet sorakoztassak fel a többi mellé, de nagypapa közbevágott.

- Na és ha elkísérném? - nézett anyura szelíden.

- Hát... - anyu elbizonytalanodott, nekem pedig felcsillant a szemem.

- Kérlek! A nagypapa tudja, hogy milyen fontos ez nekem. Ő megérti. Te megérted? - suttogtam lebiggyesztett ajkakkal. Ez megtette a hatását.

- Én viszlek el, és én hozlak haza. Összvissz egy órát lehetsz bent az épületben, csakis Shawnnal. Nem mész el, és nem hagyod, hogy egyedül hagyjon. Nem ülsz be senki autójába és nem mész át sehova nélkülem. - hadarta. Magamban felsikoltottam, majd szorosan megöleltem anyut.

- Köszönöm! Köszönöm szépen! - szorongattam. Elmosolyodott, biccentett egyet.

- Most pihenj. És többször meg ne lássam, hogy így rohansz, mert eltiltalak a lovagodtól!

- Rendben, megígérem, hogy jó leszek. - igazgattam meg a ruhámat.

Elindultam a szobámba, becsuktam az ajtót, majd az ágyra vetettem magamat. A párnámba temettem az arcom, beléfojtottam az örömujjongásomat, és a telefonomat ölelgetve, folyamatosan vigyorgó fejjel a plafonra néztem. Magam előtt láttam Shawnt, az arcára kiülő kifejezést ahogyan meglát, az érzést, amikor újra megölelem majd. Olyan egyszerű az egész, csak várnom kellett és...

Hirtelen felültem az ágyamon, az arcomra világosan kiült az aggodalom. Túl egyszerű. Anyu túlságosan is hamar belement ebbe az egészbe. Őt ismerve hamarabb fojtaná meg Shawnt egy kanál vízben, minthogy hagyja, hogy találkozzak vele. Régebben sosem győzte mondogatni, hogy Shawn a kamerák nélkül bizonyára cseppet sem az a fiú, akit én kitaláltam magamnak. Most mégis...

Felpattantam, hogy magyarázatot kérjek, de megtorpantam. Nem tehettem. Hiszen éppen az előbb kaptam lehetőséget az élettől, hogy megváltoztassam a sorsomat. Erre elindulok anyuhoz, hogy lebeszéljem arról, hogy elengedjen? Nem, nem akartam ostoba lenni, de furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Mégis hagytam, hogy a dolgok változatlanul follyanak tovább.

_______

Sajnálom