Egy hajóban evezünk || S.M.

68. Kiszúrás

Akkor már folytak a könnyek az arcomon. Talán a sokkhatás miatt, amit Shawn viszontlátása és hirtelen elvesztése okozott, vagy csak a szimpla hisztitől, miszerint nem az van, amit én gondosan elterveztem. Mindenesetre az arcomat törölgetve megvártam, míg Karen egy férfi kíséretében mellénk lép.

- Mi történt? - kérdezte. Olyan furcsa volt a hangját hallani, mégis megnyugtató. Az ordítozós férfi sértetten kifújta a levegőt.

- Beszökött. Mivel te vagy itt az egyetlen nő, akinek nincs más dolga megkérhetnélek, hogy nyugtasd meg? Engem már most kihozott a sodromból. Csak úgy előtört a semmiből és leteperte Shawnt.

Szóhoz sem jutva néztem fel rájuk. Karen gondterhelten nézett vissza rám. Elmosolyodtam volna, ha éppen nem ebben a helyzetben lettünk volna. A szívemben ujjongtam, hogy rám nézett.

- Nem igaz! - ocsúdtam fel a döbbenetemből - Dehogy tepertem le! Csak üdvözöltem, hiszen én ilyen vagyok, Shawn tudja. Hol van? Miért ment el? Nem látott engem? - kérdezősködtem összefacsarodott szívvel.

- Nehéz lett volna nem látnia! - csattant fel a férfi.

- Ülj csak le, drágám - tette gyengéden a vállamra a kezét Karen. Észre sem vettem, hogy felálltam. Nagyot nyeltem, majd engedelmesen visszaültem.

Karen elvihet Shawnhoz. El fog vinni.

- Megoldom, Andrew. Menj csak. - intett a nő a fejével, mire 'Andrew' egy szó nélkül elmasírozott. Karen a kezébe vette az elsősegélydobozt, majd elküldte a másik férfit is, aztán leült elém.

- Mutasd a kezed.

Odanyújtottam a karomat, s miközben ő szörnyülködött újra hadarni kezdtem.

- Mi az, hogy Shawn látott, de nem szólt hozzám? Mi történt? Nem ismert fel? Miért mentek el? Hol van? Elmehetek hozzá?

Karen megtörölte a kezemet, aztán a kezébe vette a fertőtlenítőt.

- Mi a neved? - kérdezte továbbra is nyugodtan.

- Rose - válaszoltam halkan.

- Ó, hát persze - forgatta meg a szemeit, majd a bejárat felé nézett - Odakint mindenki Rose.

- De én...

- Hogy jutottál be? - vágott a szavamba.

Amint a fertőtlenítő hozzáért a bőrömhöz felszisszentem, és egy pillanatra megnémultam.

- Bemásztam a kerítésen... - mondtam aztán. Karen bizalmatlanul fürkészett. Nekiállt bekötözni a kezemet. - Ezután végre találkozhatok Shawnnal?

- Azt mondták, az előbb teperted le - kuncogott. Kissé megkönnyebbültem, hogy nem vette a szívére a dolgot.

- Esküszöm, hogy nem ez történt. Csak megöleltem, de egy szót sem tudtam váltani vele. Alig hiszem el, hogy magával beszélgetek. - dörzsöltem meg a szemeimet az ép karommal. Akkor pillantottam meg az ujjamon pihenő gyűrűt, ami immáron szinte a részemmé vált.

- Ez hízelgő - mosolyodott el - De ugye tudod, hogy nem találkozhatsz Shawnnal? Az kiszúrás lenne a többiekkel szemben. Örülj, hogy eddig eljutottál. - ábrándított ki.

- Miről beszél? Ez nem az éhezők viadala, ha jól tudom. Ráadásul Shawn hívott ide engem, és azt hittem ennél szívélyesebben fognak fogadni. - vágtam rá durcásan.

- Igen, Shawn üzenete félreérthető volt. De nem neked szólt, hanem egy olyan Rose-nak, akivel megismerkedett. - szomorú mosolyra húzta a száját.

- Tudom, mert én vagyok az! - bizonygattam, majd elé toltam a gyűrűt - Látja, tőle kaptam ezt is!

- Szép gyűrű - biccentett Karen, mindössze egy futó pillantást vetve az ékszerre. Leragasztotta a kötésemet, majd felállt. - Ideje menned.

- Nem, Mrs. Mendes, maga nem érti! - pattantam fel kétségbeesetten - Több mint egy hetet töltöttem el Shawnnal az óceánon, aztán meg egy lakatlan szigeten egy repülőbaleset után. Majdnem megfulladtam, kis híján megevett egy rohadt cápa, aztán elkaptam valami vérlázat és úgy volt, hogy meg fogok halni, és Shawn egész végig ott volt mellettem. Teljesen meg vagyok rémülve, mert azt hittem végre újra találkozhatok vele, mert annyi kérdésem van! Ő fizette ki a kórházi számlát? Ő hívta ki a mentőket? Miért nem látogatott meg? És most, hogy átvágtam egy csapat tinilányon, meg rendőrökön és szögesdróttal, ismétlem szögesdróttal védett kerítésen végre azt hittem válaszokat kaphatok, erre most komolyan ki akar dobni? - bőgtem.

Először észre sem vettem, hogy a nő pislogás nélkül mered rám - hirtelen kitörő könnyeimnek köszönhetően -, mígnem a szája elé kapta a kezét.

- Te vagy az! - sipákolt.

- Persze hogy én vagyok! - kapkodtam levegő után.

- Gondoltam, hogy nagyon bátor lehetsz, de ennyire...? - ölelt meg hirtelen. Továbbra is sírtam, de a megkönnyebbüléstől elnevettem magamat. Sikerült. Felismert engem, anélkül, hogy valaha látott volna.

Karen egy pillanat múlva maga után kezdett húzni, s közben magyarázott.

- Elég bonyolult helyzetben vagyunk most. Nem gondoltuk volna, hogy megtalálunk, már teljesen feladtuk, erre te megjelensz és... Mindegy. A lényeg, hogy mindent el fogok magyarázni, rendben? Szeretném, ha... - megállt egy ajtó előtt és kifújta magát - ha megadnál nekünk néhány személyes adatot, a telefonszámodat, e-mail címedet, lakhelyedet, hogy fel tudjunk keresni egy idő múlva.

- Jó, rendben, de... - töröltem meg könnyes szememet. A hangom remegett. - Előbb beszélgetni akarok Shawnnal.