képtelenség | kth✔

Egy

6 évvel később

Vidáman szökdécseltem le a lépcsőről, miközben a konyhából felszűrődő zenének a dallamát dúdoltam. Anya szokásához híven már a pultnál állt és reggelit készített, ahogyan azt kiskorom óta mindig csinálja, legyen hétvége vagy hétköznap.

- Jó reggelt! – köszöntem neki sugárzó mosollyal az arcomon és mellé szökellve egy puszit nyomtam az arcára.

- Neked is, kincsem. – mosolygott rám egy pillanatra majd vissza is fordult a tűzhely felé, hogy folytassa a tojástekercs elkészítését. – Jól aludtál?

- Hm, kicsit forgolódtam, de okés volt. – bólintottam, miközben feltettem vizet forrni a zöld teámhoz.

- Van terved estére? – érdeklődött anya, mire meglepetten pislogtam rá. – Mert ha van, akkor szeretném, ha elhalasztanád.

- Miért?

- Csak kérlek, tedd ezt meg nekem, és gyere haza hatra. Rendben? – az ajkamba harapva mérlegeltem, hogy pontosan mit is terveztem estére, de hirtelen beugrott, hogy igazából csak Nayeonnal szerettem volna tanulni, amit szerintem amúgy is befejeztem volna, addigra.

- Rendben. – egyeztem bele, anya pedig megkönnyebbülve bólintott egyet. – Apa és Jin?

- Apád már kora reggel elment dolgozni, a bátyád meg szerintem még javába alszik. – forgatta meg a szemét, amitől felnevettem. Való igaz, kedves testvéremnek a hétfő reggelek elég nehézkesre sikerültek, hiszen híres volt, arról, hogy a haverjával Namjoonal nem csak a pénteket, de a szombatot és vasárnapot is átbulizták, amitől még hétfő reggel is másnaposan ébredt. De szerencsére a szüleink sosem nehezteltek rá emiatt, hiszen huszonhárom évesen ez teljesen normális volt.

- Keltsem fel? – érdeklődtem megízesítve a teámat, ami nélkül nem is tudtam volna elkezdeni egy reggelemet sem.

- Hagyjad, ma úgy sincsen neki előadása csak délután, addigra meg csak összeszedi magát. – sóhajtott anya legyintve. Elzárta a gázt a késznek nyilvánított reggeli alatt, és már ösztönösen, ahelyett, hogy egy tányérra pakolta volna, elővett két ételhordót és mindkettőbe tett egy-egy nagyobb tekercset, mellé kenyeret és paradicsomot. Ezt beletette a már gimnazista korom óta hordott ebédes táskámba és egy nagy mosollyal a kezembe nyomtam. – Csókoltatom Nayeont. Péntek este várom vacsorára.

- Átadom neki. – vettem el tőle a reggelinket. Gyorsan kiittam az utolsó korty teámat, majd búcsúzóul adtam anyának egy puszit és felmarkolva a slusszkulcsomat már indultam is, hogy felvegyem drága barátnőmet, aki egy utcával lejjebb lakott tőlünk.

Nayeon lassan már tíz éve tölti be nálam a legjobb barátnőm szerepét, amióta az általánosban odajött hozzám és megdicsérte a masnis hajgumimat. Az óta a kis incidens óta elválaszthatatlanok vagyunk, mindent együtt csinálunk és a szüleim szinte családtagként kezelik, ugyanúgy, ahogy az ő szülei is engem. Sok mindenen mentünk már együtt keresztül, ami csak erősebbé tette a barátságunkat, így semmi nem választhat el minket egymástól, még akkor, sem ha erővel kenyszerítenék valamelyikünket rá.

Nayeon a házuk előtt várt rám és, ahogy észrevette, hogy bekanyarodtam az utcájukban felvette az édes nyuszi mosolyát. Hevesen integetni kezdett, mire lelassítottam előtte és leengedtem az anyós ülés felőli ablakot. Nayeon lehajolt, hogy be tudjon rajta nézni. Két kezével megtámaszkodott az ajtón és várta, hogy megszólaljak.

- Ön rendelt kora reggeli Kira-taxit? – helyeztem a bal könyökömet a kormányra, ahogy felé fordultam.

- Sajnálatos módon csak erre az ócska szolgáltatásra futja, úgyhogy igen. – biggyesztette le játékosan a száját. Hangosan felsóhajtottam, a lábammal pedig lenyomtam a kuplungot, hogy bármikor indulásra készen legyek.

- Tudja, vannak emberek a világon, akik ezer örömmel szállnának be a Kira-taxiba! – játszottam a sértődöttet, mire Nayeon megforgatta a szemeit, kinyitotta az ajtót és behuppant az ülésre.

- Persze, főleg ha a vezetékneve az illetőnek Jeon a keresztneve pedig Jungkook. – húzogatta a szemöldökét. Durcásan megböktem a kezemmel a térdét, Nayeon pedig felnevetett.

- Én nem tudom, miről beszélsz. – tagadtam azonnal, mire ő felhorkantott, én pedig közben elindultam az egyetem felé, mert félő volt, hogy ebben a tempóban lekéssük az előadást.

Jeon Jungkook egy évvel fiatalabb volt nálunk, és merő véletlenségből ismerkedtem meg vele nagyjából három hete, amikor betévedtem a kávézóba, ahol Nayeon dolgozik. Ő is alkalmazott volt ott, nekem pedig az első pillanatan szimpatikus lett, és burkoltan közöltem is ezt kedves barátnőmmel. Nos, Nayeon nem túl diszkréten átkiabált ez után a fiúnak a pultban, hogy bejön nekem és vigyen el randizni. Legnagyobb szerencsémre Jungkook is rokonszenvezett velem, így az elmúlt hetekben randizgattunk és kimondottan jól kijöttünk egymással, ami nagy előrelépés a számomra, hiszen egy ideje senkit nem nagyon mertem közel engedni magamhoz...

- Találkoztatok szombaton? – ficánkolt izgatottan Nayeon az ülésben, ahogy feltette nekem a kérdést.

- Igen. Elmentünk az árkádba, és legyőztem Dance Dance Revolutionban. – meséltem büszkén, amitől Nayeon újra nevetni kezdett. – Utána ittunk egy shaket és beszélgettünk.

- És megcsókolt már?

- Nayeon-ah! – szóltam rá zavartan, ő pedig védekezően feltette a kezét, jelezve, hogy nem kérdezett semmi rosszat csak kíváncsi. – Egyébként nem. Csak az arcomra adott puszit.

- Micsoda úriember. – tapsolt gúnyosan a szemét forgatva. – Ha így folytatja egy év múlva talán sikerül bejutnia a bugyidba.

- Csakhogy tudd – fordultam be az egyetem kampuszára, hogy üres parkolót keressek. – nem mindenkinek az a legfontosabb egy kapcsolatban, hogy legyen... intimitás.

- Jól van prüdikém, jól van – veregette meg a vállamat. – De majd ha végre elveszted, amit el kell, akkor is ezt mondd, kérlek.

- Ugyanezt fogom mondani. – állítottam határozottan. – Nekem fontosabb a jó kommunikáció és, hogy jól érezzem magam vele.

- Rá néztél te már, arra a fiúra?

- Igen.

- És nem izgultál rá egyből? – tárta szét a karjait kérdőn. – Láttad az izmos combjait? Meg az izmos karját? Basszus miből van az az ember? Betonból?

- Na, jó szállj ki a kocsimból, mielőtt megfertőzöd a nimfomániáddal! – temettem az arcomat a kezembe, miután sikeresen leparkoltam. Nayeon vihogva kicsatolta a biztonsági övét, de mielőtt kinyitotta az ajtót megfogta a kezemet, amitől felé fordultam.

- Örülök, hogy alakul neked ez a dolog Jungkookal. – mondta őszinte mosollyal az arcán. – Hat év után ideje, hogy beengedj egy újabb fiút az életedbe, aki lehetőleg nem a bátyád, vagy Hoseok.

Az ajkamba harapva hajtottam le a fejemet, miközben bólogatva adtam neki igazat. Hat év eltelt, mióta megkaptam életem első csókját, ráadásul valaki olyantól, akiről nem is tudtam, hogy szeretem. Valaki olyantól, aki az után eltűnt az életemből és nem is hallottam a költözése óta felőle. Ennyi ideje nem engedtem egy fiút sem közelebb magamhoz, kivéve természetesen Jint, valamint a legjobb barátomat Hobit.

Nagy levegőt véve újra belenéztem Nayeon szemébe, aki érdeklődve várta, hogy mit fogok neki mondani.

- Lehetne, hogy mostantól kezdve tabu téma legyen az a nyári délután? – kértem, mert éreztem, ahhoz, hogy valóban közel tudjam engedni magamhoz Jungkookot el kell engednem azt a valakit.

- Milyen nyári délután? – vont vállat Nayeon.

Megkönnyebbülten kuncogtam fel és szálltam ki a kocsiból, hogy megkezdjek egy újabb napot az iskolában. Nyugodt voltam és vidám, és mindez este hat óráig tartott, amíg be nem léptem a házunk ajtaján.