˙Taehyung POV˙
Szinte pontban-délben érkeztünk meg a kemping helyszínére, és meglepő módon nem mi értünk oda utoljára. Rajtunk kívül még Momo és Hoseok voltak már ott, akik éppen a kis faházba, - ahol egy kis mosdó szerűség és konyha volt csupán – pakolták be az általuk hozott kajákat.
- Többiek? – kérdezte Kira, miután mindkét barátunkat megölelte. Momo lecsukta Hoseok kocsijának a csomagtartóját, mert látszólag mindent kipakoltak, még a táskáikat is a közeli padra.
- Nayeonék szerintem úton vannak, csak biztos összevesztek, hogy merre kell jönni. – töprengett Momo, mire Kira és én is bólintottunk egyet, mert valószínű volt, hogy ez történt. – Jungkook és Tzuyu pedig szerintem épp most jönnek... - pillantott el Kira háta mögött, amitől mi is megfordultunk és valóban megpillantottuk Jungkook kocsiját, ami éppen leparkolt az enyém mellett.
Láttam, hogy Kira kínosan beharapja az alsó ajkát, ahogyan Momo is tette, mert mindketten rém kellemetlenül érezték magukat Tzuyu jelenléte miatt. Engem is rettenetesen frusztált, hogy éppenséggel az a lány van jelen a nyaralásunkon, aki infókat oszt ki az exemnek, akinek feltett szándéka, hogy elszakít engem álmaim nőjétől. Ha nem tudnánk ezeket a dolgokat a csajról, biztosan kedvelnénk és támogatnánk Jungkook választását, de nem így. Minél hamarabb kiderül, szegény srác, annál könnyebben fogja tudni elengedni a dolgokat.
- Sziasztok. – léptek oda hozzánk mindketten. Tzuyu furán mosolyogva állt egyik lábáról a másikra, de látszólag nem is sejtette, hogy miért van itt. – Rég óta itt vagytok már? – érdeklődött Jungkook levakarhatatlan vigyorral az arcán, hiszen vele volt a lány, akibe kezdett erősen beleszeretni.
- Nem, mi is most érkeztünk csak. – karoltam át a vállát lazán. – Menjünk sátrat állítani, amíg Chim és Nayeon is megjönnek. Addig a lányok elkezdhetnek főzni!
- Te hímsoviniszta, gyökér! – lökte meg a vállamat Momo, amitől felnevettem.
- Mivel küldted fel a feminista nőm agyát, Taetae? – érkezett vissza a faházból Hoseok, és ezek szerint csak Momo utolsó mondatát hallotta. Momo az orrával fintorgott, mert tudta, hogy imádjuk ezzel a dologgal cukkolni, de sosem szólt érte. Mi elfogadtuk, hogy kissé feminista, ő pedig lenyelte, hogy néha ezzel beszivatjuk.
- Miért, ti akartok sátrat állítani? – ráncolta a szemöldökét Jungkook kapkodva a tekintetét a lesápadt Kira és a mindenre kész Momo között. – Csak mert Kira és a természet nem éppen jó barátok...
- Ez igaz. – értettem egyet a sráccal, amitől Kira hangosan felhorkantott.
- Kapjátok be! – fonta össze durcásan a karját maga előtt, mire gyorsan odaléptem hozzá és megöleltem. – Menj innen, te hímsoviniszta és kezdjél főzni! Én a lányokkal sátrat állítok! – lökte le magáról a karomat, mire velem együtt a másik két fiú is értetlenül nézett rá. – Gyere, Tzuyu! Állítsuk fel azokat a nyomorult sátrakat! Remélem, tudjátok, hogy kell bekapcsolni a gázsütőt! Bunkók! – öltötte ki ránk Kira még utoljára a nyelvét. Egyik kezével Momoba a másikkal pedig Tzuyuba karolva indult el, hogy kivegyék a csomagtartókból a sátrakat és a kemping azon részén felállítsák őket.
- Halljátok... - túrt zavartan a hajába Hoseok, miután a lányok három sátorral a hónuk alatt a tópartra indultak. – Mi a fene az a gázsütő?
- Srácok, tiszteljük a nőket! – mondta Jungkook. – Én a múltkor odaégettem egy zacskó rament. Hogyan fogunk elboldogulni a konyhában?
- Valamit kitalálunk. – tapsoltam egyet határozottan. – Habár Kira a múltkor kivette a kezemből a fakanalat, amikor reggelit csináltam...
- Miért? – kérdezték szinte egyszerre, én pedig kínosan elhúztam a számat.
- Lehet meg akartam kavarni a tükörtojást...
Hobi és Kook egyszerre kezdtek el hangosan nevetni, de nem zavart, mert utólag visszagondolva én is csak kacagok az egészen, nem szomorkodok. Ez van, nem a konyhába lettem teremtve.
- Lányok, ne haragudjatok! Szeretünk és tisztelünk titeket! – kezdett el kitárt karokkal rohanni Hoseok a part felé. Jungkookal egy másodpercre összenéztünk, biccentettünk egyet és barátunkhoz hasonlóan cselekedve indultunk meg mi is a partra.
Szerencsénkre a három lány legalább olyan szerencsétlennek bizonyult sátorállításban, mint, amilyenek mi lettünk volna a konyhában, szóval megbocsátottak és magunkra hagytak minket, hogy férfiaskodjunk helyettünk. Nagyjából megtisztítottuk a füves területet a gallyaktól meg az apróbb termésektől, ahová már könnyebb volt kirakni a sátrakat fél kör formában, kihagyva egy helyet Jiminéknek.
- Na, és, hogy állnak a dolgok Tzuyuval? – érdeklődött Hoseok Jungkooktól, miközben széthúzta a tartóit a sátornak. Igyekeztem nem feltűnően bámulni, hogy a fiatalabbiknak ne tűnjön fel, hogy valami gáz van így, megpróbáltam teljes figyelmemet a sátor állványainak szentelni.
- Ó, szerintem egész jól. – nevetett Jungkook, amire muszáj volt felkapnom a fejemet. – Nagyon örült a meghívásnak, és amióta tudja, hogy jövünk, többet beszélünk, sőt már flörtölgetni is szoktunk.
- Húha, akkor most nagy terveid vannak, igaz? – húzogatta Hobi játékosan a szemöldökét, Jungkook pedig zavartan legyintett egyet.
- Ki tudja? Hátha a baráti légkör miatt könnyebb lesz közelebb kerülnöm hozzá. – vonogatta a vállát, majd elhúzta a száját és megrázta a fejét. – A kocsiban hagytam a ponyvát, basszus! Mindjárt visszajövök.
Jungkook kettesben hagyott minket, és, amint kikerült a hallózónából, Hobi azonnal kétségbeesett fejjel fordult felénk.
- Baszki, végünk van! – ejtette ki a kezéből a vasat, ami a földön kiterülő alapra zuhant. – Ha még ma este nem buktatjuk le a csajt, bele fog szeretni és összetörik a szíve!
- Hogy lehet az a csaj ilyen szívtelen? – ráztam a fejemet csalódottan. Leraktam a kellékeket a földbe és idegesen dörgölni kezdtem a halántékomat. – Értem én, hogy zsarolják azok a libák valamivel, de nem látja, hogy néz rá, Jungkook? Nem lehet valaki ilyen hülye, hogy nem veszi észre, ha valaki szerelmes belé?
- Mondd csak kedves „tíz éve szerelmes vagyok egy csajba, akinek fel sem tűnt, hogy szeretem" nem kéred meg a csajodat, hogy fogjon kezet Tzuyuval ez ügyben? – tette csípőre a kezét Hoseok, amitől bennem maradt a mondandóm. – Amúgy meg itt nem erről van szó! Kihasználja a jó indulatunkat, hogy információt adjon ki Dahyunnak. Milyen indokai vannak, ami miatt nem tud nemet mondani?
- Nem tudom, de nem is érdekel. – jelentettem ki. – Aki bántja a barátomat, annak nem tudok megbocsátani, akármivel is tartják sakkban!
Hobi egyet értve velem bólintott, majd inkább folytattuk a sátor felállítását, és időközben csatlakozott hozzánk Jungkook is. Nem tudom a lányok mit eszeltek ki, annak érdekében, hogy lebuktassák a csajt, de remélem, sietnek vele, mielőtt Tzuyu teljesen elveszi kis barátunk eszét.
Chou Tzuyu, rohadtul nem érdemled meg Jeon Jungkook figyelmét!
Ezzel a kis rövidecske, mai második résszel szeretném megköszönni, hogy átléptük a 10k megtekintést! Elképesztőek vagytok és valóban nagyon hálás vagyok, amiért itt vagytok velem és olvastok! Igyekszem nem csalódást okozni nektek, és remélem itt maradtok a sztori végéig, aminek tényleg nem járunk még a vége felé...
Imádlak titeket és egy hatalmas virtuális ölelést küldök minden kedves babámnak, aki a kezdetektől olvas és azoknak is akik időközben csatlakoztak vagy majd csak később találnak a sztorira évekkel később! Puszi, puszi, puszi: Szeszih <3 <3
ESTÁS LEYENDO
képtelenség | kth✔
Fanfiction"- Oppának szólítalak, ha te meg engem Noonának! - Én inkább Jagiyanak szeretnélek hívni." Kira még nem tudja, Taehyung már igen. Kira tagadja, Taehyung már elfogadta. Kira bizonytalan, Taehyung már nem bírja. Kira mással van, Taehyung meg... K...
