képtelenség | kth✔

Hatvannyolc

˙Taehyung POV˙

Kirával közösen úgy döntöttünk, hogy várunk egy pár napot, mielőtt leülnénk beszélni Jinnel, hogy megnézzük Dahyun vajon meddig képes elmenni. Nem tudom milyen megfontolásból, de az az elmebeteg picsa nem járkált Kira nyomában, amivel egyébként még jobban ránk hozta a frászt, mert így még elővigyázatosabbnak kellett lennünk. Most nem járkáltunk kézen fogva, nem ölelkeztünk vagy puszilkóztunk az egyetemen, sőt még külön kocsival is jártunk, ami szemet szúrt a barátainknak is. Kérdezték, hogy mégis mi a franc történt velünk, amiért ennyire eltávolodtunk. Hoseok még azt is megkérdezte, hogy a hátuk mögött szakítottunk, de mi csak lehűtöttük őket, hogy majd időben mindent megtudhatnak, egyelőre csak ne kérdezősködjenek feleslegesen. Nem mertük őket mélyebben beavatni a dolgokba, mert akármennyire is nem akartunk ilyenekre gondolni, tudtuk, hogy valaki információkat ad ki Dahyunnak. Máskülönben kitől tudná, hogy a családunk még nem tud a kapcsolatunkról?

Szombat délelőtt, azonban már nem bírtuk tovább. Kira rettenetesen félt, hogy Dahyun a hátunk mögött már átküldte a videót a bátyjának vagy a szüleinek, így ébredés után berontott a szobámba és az óta is fel-alá mászkálgatott.

- Mit kéne mondani? Hogy figyi egy kicsit egymásba estünk, és hát lassan két hónapja járunk... Vagy üljünk elé és kérdezzük meg tőle, hogy mit reagálna, ha mi ketten, szóval érted... - Kira szinte levegőt sem véve hadarta a mondanivalóját egymás után, fel sem fogva, hogy ezzel a frászt hozza rám. Sóhajtva felültem az ágyamon, majd a csuklójánál fogva magamhoz húztam és az ölembe ültettem. Ezzel sikerült belefojtanom a maradék mondanivalóját, mert megszeppenve pislogott rám. Ujjaimmal a hátát cirógattam és mielőtt bármit is mondhattam volna egy puszit leheltem a halántékára.

- Mi lenne, ha nem agyalnád túl és csak spontán lemennénk hozzá és bevallanánk neki mindent, ahogy jön. – kulcsoltam át a kezeimet a derekán. Kira vette egy mélyebb levegőt, eltöprengett egy időre, majd egy aprót bólintva beleegyezett, hogy így csináljuk.

Mielőtt elindulhattunk volna lefelé a konyhába, ahová szinte minden szombat délelőtt befészkeli magát Seokjin a tanulnivalójával, még visszahúztam magamhoz barátnőmet és hosszas csókot nyomtam az ajkaira. Kira meglepetten fogadta a csókomat, de nem hátrált ki belőle. Elégedetten hümmögtem egyet, miután elvált tőlem és láttam rajta, hogy máris jobb kedve lett ettől. Nekem pedig pontosan ez volt a célom. Bár meg akartam fogni a kezét, hogy úgy menjünk le, mindketten féltünk egy kicsit Jin reakciójától, mert sajnos benne volt a pakliban, hogy nem fog nekünk örülni.

Az unokatestvérem szokás szerint a konyhaasztalnál ült előtte egy csomó kihelyezett jegyzettel és könyvvel, pontosan ugyanúgy, ahogyan Kira szokott csak ő vasárnaponként. Istenem, ezek ketten le sem tagadhatnák, hogy testvérek!

- Oppa. – szólította meg őt Kira, ahogy zavartan megállt egy szék mellett, de, még nem mert leülni. Jin felemelte a fejét, majd összeráncolt szemöldökkel bámult ránk, várva, hogy megszólaljunk. – Tudsz ránk szakítani egy pár percet?

- Miért? Elhasználta Taehyung a parfümömet? – billentette oldalra a fejét, ahogy rám nézett. – Mert feltűnt, hogy rohamosan fogy belőle és neked is olyan férfias illatod van, mint nekem!

- Azért, mert megvetted nekem a múltkor a te parfümödet, ugyanezzel a szöveggel. – forgattam meg a szememet és leültem a székre, jelezve, hogy Kira is nyugodtan leteheti magát. – Te meg minden alkalommal egy félpalacknyit magadra locsolsz, hogy az egész utca érezze Kim Seokjin megérkezett. – tettem hozzá, amitől Kira mellettem vihogva bólogatni kezdett. Jin pislogás nélkül meredt ránk egy másodpercig, az után felemelte a tollát és az ajtó felé mutatott.