képtelenség | kth✔

Hetven

- Én itt hugyozom össze magamat! – nyögött fel Nayeon fejét hátra hajtva, miközben kényelmesen elhelyezkedett a konyhapulton, amíg mi Momoval rament főztünk. – Nem igaz, hogy annak a pszichopata picsának miniribi hadserege van!

- Pedig látod, hogy úgy tűnik. – vontam meg a vállamat kibontva az egyik leveses zacskót. Ahogy megérkeztünk Hoseok házába egyből el akartam mondani a dolgokat a lányoknak, Taehyung pedig szerencsére be tudta avatni Jimint és Hobit, mert Jungkooknak volt még egy kis elintéznivalója és szólt, hogy később ér majd ide. Kész csodának tartom, hogy a két lánynak sikerült felfognia, amit mondtam, hiszen rettenetesen hadartam, közben pedig kibakoltam a szatyrokból és folyamatosan mászkáltam. Rossz szokásaim közé tartozik, hogyha felzaklat valami muszáj elterelnem a figyelmemet és lefoglalni a kezeimet.

- El kellene szerintetek mondanunk Jungkooknak? – kérdezte Momo, fél kézzel kiöntve egy adag csipszet egy tálkába. Én eközben otthagytam a rament, átadtam Nayeonnak, mondván ő is csináljon már valamit és elkezdtem bevagdosni a virsliket, amiket majd megsütünk.

- Tudnia kellene róla, hogy a kiszemeltje egy kém! – szóltam, de Nayeon erőteljesen rázni kezdte a fejét, mire homlokráncolva bámultam rá. – Nem?

- De, nyilván szólni kéne neki, hogy ne barizzon pszichopatákkal. – forgatta a szemét behelyezve a forró vízbe az instant tésztákat. – Csakhogy ha most egy fél füllel kihallgatott beszélgetés foszlányt mondotok el neki, az nem bizonyíték. Ráadásul oké, hogy barátokként váltatok el, és jobb viszonyban vagytok, mint, amikor még jártatok, de ettől függetlenül az exe vagy és...

- Jó, igazad van. – szakítottam félbe fintorogva, rádöbbenve, hogy van értelme, annak, amit mondani akar, hiszen az exeként fura lenne elé állni, a dologgal, hogy a lány, akiben kezd beleszeretni csak, kihasználja őt, hogy információt csaljon ki belőle Taehyung elmebeteg volt csajának. – Akkor mi legyen? Nézzük végig, ahogy Tzuyu játszadozik vele és engedjük Kooknak, hogy elkotyogjon a tudtán kívül mindent, tudjukkinek?

- Mikor csöppentünk a Harry Potterbe? – nevette el magát Momo hitetlenül. – Dahyun nem olyan félelmetes, hogy ne lehessen kimondani a nevét!

- Csak vigyázz a szádra, csajszi, mert az pszichopaták bárhol felbukkanthatnak! – rázta meg a japán lány felé Nayeon a fakanalát, ami elég viccesen nézett ki. – A lényeg, hogy elkéne mondani Jungkooknak, de nem így. Bizonyítékot kell szereznünk, arra, hogy tündérliba valóban nem ártatlan, és csak megjátssza magát nyuszifiúnak!

- Hogyan? – kérdeztük szinte egyszerre Momoval.

- Többet kell együtt lógnunk Tzuyuval. Bevenni őt a társaságunkba, beszélgetni vele és hamis infókat átadni neki, hogy kiderítsük valóban visszajut-e tudjukki fülébe a dolog. – hadarta az ötletét Nayeon, szemében ijesztő csillogással, mintha csak valami gonosz lángelme volna.

- De ettől még Jungkook nem fogja elhinni, hogy gáz van vele. – fújtattam idegesen és véletlenül megvágtam magamat a késemmel, amitől felszisszentem. Momo azonnal, ösztönösen ugrott az egyik fiúkhoz és halászott ki egy sebtapaszt, hogy leragassza a sebemet, amiből szivárgott a vér. – Annyira bele van már most habarodva a csajba, hogy nem fog nekünk hinni! Meg fogja védeni. – folytattam, miután megköszöntem barátnőmnek a segítséget.

- Akkor elvisszük magunkkal az őszi szünetben az utazásra! – tapsolt elégedetten Nayeon, nekem meg abban a szenttizedmásodpercben kikerekedtek a szemeim.

- Milyen utazásra?

- Most mondtad, hogy el akartok utazni Taehyunggal valahová és... - kezdett bele én pedig mérgesen megpöcköltem az orrát az ujjammal. – Most mi van? Fontosabb neked egy egész hetes szex, minthogy megszabaduljunk elmebetegéktől? Mert ha azt mondod igen, szörnyen büszke leszek rád, csak ez most nem az a pillanat, amikor büszkének kell legyek...