képtelenség | kth✔

Nyolcvanhat

Meg lehetősen feszengve ettem a nagymama személyzete által készített ételeket, amik bár finomak voltak, nem tudtam élvezni az ízeket. Olyan volt, mintha állandóan tüzes rudakat dugnék le a torkomon, ahogy hallgattam Seowon nagyi szemrehányó megjegyzéseit, amiket Jaeso néniékhez intézett a kis kínai fél évük miatt.

Taehyung velem szembe ült és feltűnően kerülte velem a szemkontaktust, meg úgy mindenkivel, hiszen majdnem egész idő alatt a tányérját szuggerálta, vagy a pálcikáit. Tudtam, hogy fájtak neki a nagyi szavai, amiket érkezésünkkor mondott, de nem tudtam mit csinálni. Ji Seowon asszony egy meglehetősen kicsinyes, legkevésbé sem szenilis nagymama volt, akinek a külsőségek fontosabbak, mint bármilyen belső érték.

Jihyo ült a jobb oldalamon, és végig próbált valamilyen rekaciót lelesni az arcomról, de a rám fagyott mosolynál többet nem tudtam reagálni. Tudtam, hogy perceink vannak hátra mielőtt az utolsó rokonunk előtt is felvállaljuk, hogy együtt vagyunk, és bár tudtam, hogy a nagyi semmivel nem tud minket szétválasztani, egy kellemes kis lelkizsaroló szöveget adhat nekünk karácsonyi ajándékba, ahogyan azt, amúgy minden évben.

- Milyen szokatlan, hogy együtt az egész család. – jegyezte meg Seowon nagyi, miután a két szobalánya kihozta a desszerteket, ami mellé neki a ma már sokadik brandyjét is kitöltötték. – Megtisztelve kellene, érezzem magam, amiért végre hajlandóak voltatok hazajönni, arról a szigetországról, hogy együtt legyen a családunk? – szegezett újabb szemrehányást jobb oldalán ülő lányának, mire Jaeso lehajtotta a fejét és csak motyogva megjegyezte, hogy finom lett a desszert.

- Csak örüljünk, anyuka, amiért hosszú idő után, végre mind itt vagyunk. – próbálta kelletlenül oldani a feszültséget anya, aki a nagyi bal oldalán foglalt helyet, mivel ez volt a szokás nálunk.

- Ahogy gondolod lányom. – forgatta meg nagyi a szemét, én pedig nem tudtam felfogni, hogyan tudja elérni néhány mondatával, hogy a családom minden egyes tagja ismét kamasznak érezze magát mellette, akik valami rosszat követtek el. Borzalmas ez a vénbanya, akármennyire is a nagymamám! – Kira-ya! – szólított meg, amitől felkaptam a fejemet és a lehető legszebb mosolyommal néztem rá.

- Igen, nagyika? – próbáltam kislányosan beszélni hozzá, ahogyan azt elvárta tőlem, annak ellenére is, hogy huszonegy éves múltam.

- Szeretném, ha mesélnél nekem az udvarlódról! – kért, vagy inkább utasított, ezt nála sajnos nem lehet tudni, a kettő egy és ugyanaz számára.

Apáék krákogni kezdtek, Jin valamit motyogott és még anyáék is lesütötték erre a szemüket. Taehyung feszengve fordult felém, én pedig hirtelen rédöbbentem, hogy elérkezett az ideje egy kiadós családi patáliának, amire igazság szerint augusztus vége óta készültünk, amióta összejöttünk Taevel. Hát, akkor lássuk...

- Mit szeretnél róla tudni, nagyika? – igyekeztem könnyed hangsúlyt tartani, mert féltem, hogy hamar elárulnám magamat.

- Mennyi idős? Ugye idősebb nálad? – tért a lényegre én pedig meg sem lepődtem, amiért nem a szeme színe iránt érdeklődött. De így is csodás, hogy nem a bankszámlája összege volt azt első kérdése.

- Ami azt illeti, néhány hónappal idősebb vagyok nála. – vallottam be, hiszen ez volt az igazság. – Néhány napon belül tölti ő is a huszonegyet. – mondtam, mivel Taehyung születésnapja, valóban a nyakunkon volt.

- Az nem baj. Így még tűrhető. – bólogatott Seowon nagyi, láthatólag nyugodtan, amiben biztos voltam, hogy hamarosan elmúlik. – Egyetemista ő is?

- Igen. Irodalom-történelem szakos pedagógushallgató. – vágtam rá egyből, gondolkodás nélkül, amitől a velem szemben ülő szemei kikerekedtek, mert ezzel lehet túl gyorsan elárultam magam. Azonban Seowon nagyi csak a szemöldökét ráncolva megrázta a fejét.