képtelenség | kth✔

Kilenc

Hatalmasat ásítva, komótosan battyogtam le a lépcsőn, miután negyedjére csengettek a bejáratnál. Elsőre is sejthettem volna, hogy hiába van szombat se a szüleim, se Jin nem tartózkodik már itthon tíz órakkor. Anya ilyenkor már a szépségszalonjában szokta rendezgetni a dolgait, apa pedig gyerekorvos lévén a szombati napokon is be szokott menni délelőtt. A bátyám pedig a gyakorlatát tölti jövendőbeli gyerekorvosként, így ő bár ügyeletes volt előző éjjel, meglehet, hogy a reggelét már a klinikán kezdte.

Mielőtt ajtót nyitottam volna, megálltam az előszoba nagy tükre előtt és a fejemet félrebillentve szemügyre vettem magam. Rövid pizsamanadrágom kissé fel volt rajtam csúszva, úgyhogy azt gyorsan megigazítottam. Ehhez egy rózsaszín haspóló szerűség párosult, mert nyáron utálok hosszabb cuccokban aludni. A hajam egy kócos copfban pihent a helyén, amit megigazíthattam volna, de túl álmos voltam még hozzá. Tegnap meglehetősen hamar értem haza a buliból. Már kettőkor be is zuhantam az ágyba, miután Jungkook hazakísért és elbúcsúzott. Lefekvés előtt még vagy kétszer megpróbáltam felhívni Nayeont, aki egyszerűen felszívódott a beszélgetésünk után és hiába kerestem, sehol nem bukkantam a nyomára. Remélem nem csinált, akkora hülyeséget és minden rendben van vele.

Egy újabb ásítást elnyomva nyitottam ajtót a szinte csengőnkre tapadt embernek, és egy meglepetten mosoly kúszott a számra.

- Jó reggelt, tündérke! – köszönt sugárzó mosollyal Taehyung és meg sem várva a reakciómat belépett mellettem. Egy laza farmer plusz póló szettben volt, hátán egy nagy táskával, amire rá volt kötve szeretett görkorija. – Felkeltettelek? – kérdezte továbbra is vigyorogva, miközben lerúgta a cipőjét és elindult a nappali felé. Felháborodhattam volna ezen, de tekintve, hogy félig-meddig ebben a házban nőtt fel, nem ellenkeztem csak a szememet törölgetve utána mentem.

- Aha. – válaszoltam egy nagy nyújtózás közepette. Taehyung levágódott a nappali kanapéjára, én pedig a mellette levő fotelre csüccsentem. – Hogy kerülsz ide?

- Úgy terveztem elrabollak mára és bebizonyítom neked, hogy nem kerüllek! – tapsolt egyet elégedetten, amitől az án számra is mosoly került végre. Valamiért a szívem nagyobbat dobbant a kelleténél a kijelentésére, de ez meglehet, hogy csak, a miatt történt, mert végre visszakaptam rég elvesztett barátomat. – Ugye nincs programod mára?

A fejemet ingatva jeleztem, hogy nincs hiszen előző nap letudtam az utolsó vizsgámat, szóval tanulnom nem kellett. Nayeon feltehetőleg egy pasi ágyában kötött ki tegnap, szóval, ha ő ott felkel, hazamegy és estig ki sem moccan az ágyából, Jungkook pedig délelőtti műszakban dolgozik a kávézóban így valóban szabad volt az egész napon, mert bár még lehetett volna programom Hobival, de ő nagy valószínűséggel egész nap a házat nyalja tisztára a buli romjai után.

- Mit tervezel? – érdeklődtem, közben pedig a konyhafelé vettem az irányt, hogy főzzek magamnak egy teát. – Kérsz kávét, vagy valamit? – tettem hozzá gyorsan a kérdést, hogy ne tűnjek bunkónak.

- Elfogadok egy kávét, igen. – biccentett követve engem a konyhába. – Ugye megvan még a görkorid?

- Persze, hogy megvan. – kértem ki magamnak. – Hova gondolsz te?

- Akkor elviszlek a pályára, utána olyan hízlaló, gusztustalan gyorskaját eszünk, amilyet csak szeretnél. Este, pedig ha még nem unsz rám, megnézünk nálam egy filmet és megdobálhatod popcornnal a képernyőt, ha olyan jelenet jön, amit nem szeretsz. – vázolta fel a napi program javaslatát Tae, amitől hitetlenül elnevettem magam. Elképesztő, hogy még mindig tudja, mit kell ajánlania, ahhoz, hogy egyből igent mondjak. A görkorim gyerekkoromban többet volt rajtam, mint az utcaicipőm, és bár az óta ritkábban használom, még mindig bármikor felveszem és gurulok vele, ha kell. A gyorskaja a legnagyobb bűnöm, mert odáig vagyok érte, pedig nem kellene. A filmdobálás popcornnal, meg szinte családi hagyomány. Nem csak én csinálom, hanem anya, Jin és Tae anyukája is. Sőt, mióta Nayeon a legjobb barátnőm ő is átvette tőlünk ezt, valamint egyszer már Hoseok is hozzávágta a filmhez a kukoricát, amikor valami nem jött be neki.

- Benne vagyok. – töltöttem a bögrémbe forró vizet, míg egy másikat kivettem a kávégép alól és Taehyung kezébe nyomtam. Amíg megittuk az italainkat kisebb beszélgetésbe bonyolódtunk a tegnapi napról.

- Nem tudod mi lett Jiminnel? Egyik percben még mellettem állt utána meg elszublimált. – elevenítette fel az eseményeket belekortyolva az italába. – Utána kerestük egy óráig Hobival, de semmi. Mintha felszívódott volna!

- Dettó ez történt Nayeonnal is. – tettem az asztalra a teámat. – Beszélgettünk, majd visszamentünk hozzátok és pár perccel később, huss. Volt Nayeon, nincs Nayeon.

- Érdekes. – hümmögött Taehyung kisimítva a haját az arcából.

- Na, és... - köszörültem meg a torkomat idegesen. – Mi a véleményed Jungkookról? Láttam, hogy tegnap sokat beszéltetek...

- Ó, hát igen... - köhintett zavartan kerülve velem a szemkontaktust. – Jó fej srác, hamar megkedveli őt az ember. Meg jó a humora, sokat nevettünk. Illik hozzád. – vallotta be egy szomorú mosoly kíséretében, amitől fura kettős érzéseim támadtak. Örültem, hogy a barátom és a legjobb barátom megkedvelték egymást, mert tegnap este, míg sétáltunk haza Jungkook is elárulta, hogy szerinte egy hullámra kerülte Taevel és biztosan jó barátok lesznek idővel. Másrészt belefacsarodott a szívem a tudatba, hogy Tae elfogadta valaki mással vagyok együtt. Miért ilyen kellemetlen, de jó dolog ez egyszerre? Aish!

- Remélem egyszer végre te is találkozol egy lánnyal, aki ennyire passzol hozzád! – mondtam, habár a fülemben olyan hangosan dörömbölt a vér, hogy alig hallottam saját mondandómat.

- Igen, én is. – nyelt egyet közben végig a szemembe nézve.

Miután megittuk a reggeli italunkat, én az emeletre rohantam, hogy gyorsan elkészüljek. Lezuhanyoztam, átfésültem hosszú hajamat, majd a szekrényhez ugrottam, hogy kiválasszak egy kényelmes szettet, amiben nem fogok egy nap alatt megsülni. Egy laza farmersortra és fehér alapon kis virágmintás haspólóra esett a választásom.

Feldobtam néhány kiegészítőt, majd kikaptam a szekrényem aljáról a görkorimat és a hozzá szükséges védőfelszerelést. Belesüllyesztettem a dolgokat egy táskába és már készen is voltam az indulásra. Mielőtt lementem a lépcsőn üzentem Nayeonak, hogy él-e még, de nem kaptam választ. Küldtem egy smst Jungkooknak is, aki visszaírt, hogy érezzem jól magam és este majd felhív, ha végzett.

Lepattogtam, mint egy felhúzott gumiegér a lépcsőn és úgy döntöttem meglepem Taehyungot a testsúlyommal. Mivel háttal állt nekem a nappaliban, nekifutásból a hátára ugrottam, mire ő előre görnyedt és hangosan nevetni kezdett.

- Tudod, Kira-ya te semmit nem változtál hat éve alatt. – fordult velem szembe vigyorogva, én meg udvariasan pukedliztem egyet neki, amitől még jobban kacagni kezdett. – Nőttél egy pár centit, és szebb lettél, de ennyi.

- Szerinted szép vagyok? – csücsorítettem az ajkammal, majd az arcomat egy béna fintorba vágtam és hallottam, hogy Taehyung olyan hangosan kezd el nevetni, hogy szinte összegörnyedt.

- Hiányoztál. – törölgette a kicsorduló könnyeit, amitől én lágyan rámosolyogtam.

- Tudom. Nélkülem mindenki élete unalmas. – pöcköltem meg az orrát, majd elszökdécselve mellette az előszobába mentem, hogy felhúzzam a cipőmet és végre elindulhassunk a szupi közös programunkra.

Csak jó lenne, ha a pályán nem dobogna már ennyire a szívem, attól is, hogy az ujjam egy másodpercre a bőréhez ért!