képtelenség | kth✔

Negyvenegy

Alig egy újabb óra kocsiút után végre megérkeztünk valahová fel a hegyekbe. Mivel a maradék utat átaludtam nem figyeltem, hogy pontosan hol is kötünk ki. Csupán arra eszméltem, hogy egy fákkal szegélyezett hotelhez érünk, aminek a különlegessége az volt, hogy nem egy nagy, hanem több kisebb faházszerű építményből állt. Barátságos helynek tűnt a kövekkel, fűvel és édes virágokkal szegélyezett út, így már kezdtem érteni, hogy anya miért volt ilyen lelkes ezzel kapcsolatban.

- Éppen ebédidőben érkeztünk. – tapsolt izgatottan anya, miközben előszedtük a csomagjainkat a csomagtartóból. – Menjünk, kérjük el a szobakulcsainkat utána együnk!

- Ezt nagyon támogatom. – fújtattam kihúzva a kallantyúját a bőröndömnek. – Még álmomban is éreztem, ahogy korog a gyomrom!

Egy nagyobbacska faházhoz sétáltunk, amire recepció felirat volt hatalmas szép betűkkel vésve. Kevés ember lézengett odabent, amit nem tudtam hova tenni, hiszen a parkoló tele volt kocsikkal. Azonban különösebben nem is érdekelt, ugyanis éhes is voltam, valamint még kissé nyomott a kocsikázástól.

- Jó napot! Üdvözlöm önöket szerény kis szállodánkban! Nagyon örülök, hogy minket választottak. – köszöntött bennünket egy aranyos rövidhajú lány a pult mögött és beszéd közben folyamatosan nyomkodta a számítógépet, valószínűleg a foglalásunkat keresve. – Az én nevem Yoo Jeongyeon. Én vagyok itt napközben, ha bármire szükségük lenne, forduljanak hozzám bizalommal.

- Nahát, milyen rendes fogadtatás. – lelkendezett anyám, azonnal. – Mi vagyunk a Kim család. Az én nevem Hwayun, ő itt a férjem Chankyu, valamint a kislányunk Kira és az unokaöcsim Taehyung. – mutatott sorban az említett személyekre.

- Áh, meg is van a foglalásuk! – bólogatott azonnal Jeongyeon. – Kim Hwayun névre, két faház a nyugati részlegen. A foglalás tartalmazza a reggeli-ebéd-vacsorát, valamint wellness részlegünk használatát. Minden program, amire feliratkoztak ki lesz írva a kis fatáblára a recepció melletti falra. Remélem hasznos, kellemes pihenő időt töltenek majd nálunk. Ha gondolják, átfáradhatnak az ebédlő részlegben, elfogyasztani a rendelt ételt. Addig hagyják itt nálam a csomagokat, és majd mi elvisszük a szobáikba, miután elő lettek készítve.

- Csodás ötlet. – válaszolt most apa, átvéve a szót anyámtól, aki eközben teljesen elmerült a pulton talált prospektusok egyikében. Mi ketten Taehyunggal furán álltunk a helyzet előtt, nem tudva, hogy hogyan reagáljunk. Egészen, addig, amíg valami el nem jutott az agyamig.

- Várj, ne haragudj. – tenyereltem fel a pultra. – Jól hallottam? Csak két szoba van a foglalásunkban?

- Igen. – pislogott ártatlanul Jeongyeon a portáslány. – Talán probléma?

- Kira, drágám mire számítottál? – nézett le rám értetlenül apa. – Te és Tae együtt nőttetek fel. Még fürödni is együtt fürödtetek mikor kicsik voltatok. Nem fogtok tudni ketten aludni egy szobában?

Kikerekedett szemekkel néztem a férfi szülőmre, majd a mellette álló Taehyungra, aki feltűnően kerülte velem a szemkontaktust és inkább a falra kifüggesztett díjakat és szállodai elérhetőségeket leste.

- De, persze. – morogtam. Apa helyeslően bólintott, majd letárgyalta a csomagjainkat, ami után elrángattuk anyát a kis füzetektől és elindultunk a másik házban levő ebédlőbe.

Nem tudtam felfogni, hogy most négy éjszakán keresztül egy szobán fogok osztozni az unokatestvéremmel. Oké, tudom elméletileg nincs köztünk semmi, hiszen megbeszéltük, hogy tévedés volt az egész, de azért nem tudom. Különös előérzetem támadt az egész szitutól. Főleg azok után, ami most történt a kocsiban. Meg a mai nap miatt úgy általában.