képtelenség | kth✔

Tizennyolc

Dahyun cuki, Dahyun jófej, Dahyun okos és pszichológiát hallgat. Csillogó szemekkel nézi Taehyungot, én meg egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a képet, ahogy megráncigálom a lilás-szőke haját, ahogy nevetgélve beszélget a barátommal. Te jó ég! Miért uralkodott el rajtam ennyire a féltékenység? Én akartam korábban, hogy Tae is találjon magának valakit, akivel boldog nem? Akkor miért idegesít engem ennyire ez a csaj? Miért nem bírom megkedvelni, ahogy Taehyung is megkedvelte Jungkookot?

- Kira, hallom tengerbiológiát tanulsz az egyetemen. – fordult felém Dahyun, hogy most már velem is beszélgessen, ugyanis egy órája vacsoráztunk, már a desszertet eszegettük, de a bemutatkozáson kívül még nem beszélgettem a lánnyal két mondatnál többet.

- Igen. – erőltettem szélesebbre a mosolyomat, amit egész este magamon tartottam.

- És, hogyan akarsz vele tovább foglalkozni? Esetleg Ausztráliában akarsz kutatni vagy valami? – érdeklődött kedvesen, amitől valamiért rázott a hideg. Nem volt nekem egyszerűen szimpatikus a csaj. Ennyi.

- Nem, egyelőre el akarom végezni az egyetemet. – vontam meg a vállamat, mert hirtelen két fiú szempár is elég erőteljesen kezdett el bámulni rám. – De egyébként, igen. Gondolkoztam Ausztrálián, hogy majd egy fél évre ki szeretnék menni az ottani intézménybe, ahová be akarom adni a jelentkezésemet diploma után.

- Ezt még nem is mondtad, eddig! – kerekedett ki Taehyung szeme azonnal, Jungkook azonban csak mosolyogva a combomra simított.

- Biztosan csak azért, mert még ő sem biztos benne. – kelt a védelmemre azonnal. – De tudod, a legtöbb tengerbiológus álmodozik egy rövid idejű Ausztráliai kutatásról. Igaz, jagi?

- Igaz. – bólintottam, de Taehyung szeme továbbra sem zsugorodott vissza eredeti állapotára. – És, te Dahyun? Milyen fajta pszichológiát hallgatsz? – udvarias akartam lenni, hiszen felnőtt nő voltam, ráadásul végtelenül barátságos. Valamint nem akartam, hogy Tae kellemetlenül érezze magát, amiatt, hogy nem kedveltem meg a tökéletes barátnőjét.

- Általános pszichológiát hallgatok egyelőre, hisz még csak az első évemen vagyok túl. Majd mesterképzésben akarok szakosodni, de még nem választottam, hogy mire. – mesélte mosolyogva, miközben ujjait levezette az asztal alá és láthatólag a mellette ülő fiú keze felé tolta a sajátját. Taehyung arca megrezdült, és hirtelen felnyúlt az asztalra, hogy belekortyoljon a vizébe, miközben gyorsan elmosolyodott. Érdekes. Miért nem akarja, hogy Dahyun megfogja a kezét?

Még nagyjából fél órát beszélgettünk, ami után Taehyung rendezte a számlát és elindultunk a parkolóba.

- Nagyon jól éreztem mag veletek srácok. Remélem lesz még alkalmunk találkozni. – búcsúzott Dahyun aranyosan, és egy pillanatra hezitált, amikor nem tudta eldönteni, hogy most megölelhet e minket vagy sem. Végül kínosan átkarolt engem is és Kookot is.

- Igen, én is remélem. – mosolygott rá kedvesen Jungkook, ujjait szorosan az enyém köré fonva. – Taehyung, holnapután egy edzés?

- Ahogy mindig. – bólintott nevetve Tae, majd kezet fogott vele. – Kira, holnap felhívlak, jó?

- Persze. – sóhajtottam. – Sziasztok. Vigyázzatok magatokra hazafelé!

Búcsúzóul integettünk, amíg el nem tűntek a parkolóban, majd mi is elindultunk Jungkook kocsijához. Ahogy beszálltam az anyósülésre, hátravetettem a fejemet és egy hangos sóhaj szakadt ki belőlem.

- Ugye szerinted is rém idegesítő a csaj? – fordult felém Jungkook, miután becsukta a kocsiajtót. Meglepetten pislogtam rá és elnevettem magam. – Komolyan az idegeimre ment, miközben fecsegett, arról, hogy mit tervez a nyárra, meg, hogy milyen mázlista, amiért Jimin elvitte Taet, abba a bárba és megismerkedhettek. Azt hittem soha nem fogja már be a száját!

- Ó, de imádlak! – hajoltam hozzá megkönnyebbülve, hogy egy csókot nyomjak a szájára. – Széplány, meg kedves is, de, annyit beszél, hogy szétrobban a fejem!

- De Taehyung kedveli, úgyhogy elfogadjuk, jól mondom? – simított végig az ujjával az arcomon, amitől libabőrös lettem és felkuncogtam. – Vagy szeretnél inkább másról beszélgetni?

- Ne beszélj ennyit, oké? – motyogtam a szájára és egy újabb csókot kértem tőle.

Rossz embernek éreztem magam, amiért nem lopta be magát Dahyun a szívembe, de nem tehettem róla. Illetve, de. Mert meg sem próbáltam figyelni, arra, amit mond. Végig azt próbáltam összerakni fejben, hogy Taenek miért pont vele kell lennie? Kit hülyitétek? Csak arra tudtam gondolni, hogy miért kell bárkivel is lennie?

˙Taehyung POV˙

Leállítottam a motort a társashát előtt, ahol Dahyun lakott, és egy sóhajt kísérően felé fordultam.

- Kira utál engem. – jelentette ki, amitől felhúztam a szemöldökömet várva a folytatást. – Ne tegyél úgy, mintha nem vetted volna észre! Furán mosolygott rám egész idő alatt, és nem szívesen állt velem szóba. Valamit rosszul csináltam?

- Nem hiszem, hogy így lenne. – ráztam meg a fejemet, holott a szívem meglódult a kijelentésre. Kira féltékeny lenne Dahyunra? – Biztos csak kell még egy kis idő, hogy megismerjen. Kira mindenkit kedvel ezen a világon szóval ne, aggódj.

- Csak tudom, hogy fontos neked és nem akarok vele rosszban lenni. – pislogott rám aranyosan, amitől, ha kicsit is többet éreztem volna iránta, görcsbe rándult volna a gyomrom. De nem. Semmi. Szép volt, kedves, de semmit nem mozgatott meg bennem. Előrébb hajolt az ülésen, nekem meg igyekeznem kellett, hogy ne húzódjak azonnal hátra, ahogy a feje szinte az enyémmel egyvonalba került. – Nincs kedved feljönni? Chaeng a szüleinél van a héten, csak az enyém a lakás...

- Csábító ajánlat, de... - kifogás, kifogás gyerünk, jöjjön már ki valami. – De holnap reggel korán kelek, hogy segítsek apámnak az irodában a papírkunkában. Megígértem neki, ne haragudj. Majd máskor.

- Ó, értem. – bólintott és visszacsúszott a helyére. Kicsatolta a biztonsági övet, és az ölébe tartott táskája pántját is magára vette. – Akkor talán hétvégén? Még mindig egyedül leszek? Főzhetek neked valami kis vacsit, utána meg ki tudja...

- Meglátjuk, oké? – vigyorogtam rá, és gyorsan adtam neki egy puszit az arcára. – Holnap hívlak.

- Szia. – szállt ki a kocsiból mosolyogva és elindult a bejárat felé.

Utána se néztem, csak felengedtem a kuplungot és már kanyarodtam is ki az utcájából. Rémes ember vagyok. Dahyun okos és elképesztően jól néz, ki én mégsem akarok tőle semmit. Tisztességtelen az egész, amit vele teszek, tudom én is. De most elvagyok vele, és így kevésbé fáj, hogy a lány, akit szeretek mással van. Könnyeb reggelente felkelni, miközben ma egyre jobban éreztem, hogy Kira már nem tudja olyan jól leplezni az érzéseit irántam, ahogy eddig tette...

Meddig kell még várnom, arra, hogy megjöjjön az eszünk és felhagyjunk ezekkel a buta játszmákkal?