képtelenség | kth✔

Hetvenhat

Nem kellett sokáig mászkálnom a fák között, amikor egy kidőlt fatörzsön megpillantottam a lehajtott fejjel ücsörgő Jungkookot. A szívem szó szerint belefacsarodott a látványába, ahogy néztem őt, ezért nem is cicóztam, azonnal helyet foglaltam mellette és dobtam át a válla fölött a kezemet.

- Annyira sajnálom, Kook... - suttogtam a vállára hajtva a fejemet, mire ő is a fejemre döntötte a fejét és ekkor hallottam meg, hogy szipog.

- Nem a te hibád, Kira. – motyogta erőtlenül. – Nem tehetsz róla, hogy bedőltem egy széplánynak, aki közeledett felém. Csak tudod mi a vicces? Hogy, annyira természetes volt, ami kialakul köztünk, hogy nem hittem, hogy hazugság lenne az egész... - suttogta elhaló hangon, miközben én biztató barátként kezdtem simogatni a hátát a kezemmel.

- Senkinek nem tűnt fel, hogy ilyen. – mondtam elhúzódva tőle. – Nem is értem ezt az egészet...

- Olyan hülye vagyok! – nyögött fel Jungkook megdörgölve az arcát. – Idehoztam egy lányt, aki azt mondta kedvel engem, én meg szépen elhittem neki, és reménykedtem! Mi lett volna, ha nem tűnik fel nektek, hogy gáz van? Ha nem hallgatom ki? Miket adott volna még ki rólunk?

- Nem tudom, de erre ne is gondolj. – ráztam a fejemet még mindig a hátán tartva a kezemet. – Időben kiderült legalább milyen, és így...

- De Kira, én már nagyon erősen kezdtem beleszeretni! – nézett rám könnytől csillogó szemekkel, amitől a szívem még jobban összefacsarodott. Ó, a francba! Lehet elkéstünk volna? – Tegnap éjjel, mikor már aludtatok, mi kimentünk az erdőbe sétálni. Fogtam a kezét, magamhoz öleltem és olyan volt, mintha egész életemben ott lett volna mellettem. Természetesnek éreztem mindent, ami köztünk kialakult, olyan volt, mint, amit te mondtál, hogy ezt érzed Taehyung mellett. – harapott az ajkaiba kínosan, nekem pedig muszáj volt lesütnöm a szememet. – Felsétáltunk valahová a hegytetőre, leültünk egy padra és csak beszélgettünk a semmiről. Azt mondtam neki, hogy ő a legszebb lány, akivel valaha találkoztam és nagyon kezdem őt megszeretni. És tudod mi a vicces? Hogy ő is ezt mondta? Hogy kezd belém szeretni! Én meg voltam olyan hülye és megcsókoltam...

Jungkook szeméből egyre jobban záporoztak a könnyek, én meg nem bírtam tovább és szorosan magamhoz öleltem, hagyva a fiúnak, hogy összekönnyezze a hajamat, mivel túl kicsi voltam hozzá képest. Nem tudtam mit kellene neki mondanom, de úgy éreztem most nem is kellenek szavak. Most csak egy barátra volt szüksége, aki nem hagyja őt egyedül. Én meg mellette maradtam, mert ez így volt a helyén.

- Ti honnan jöttetek rá? – húzódott egy kicsit hátrébb, mire én belenyúltam a melegítőm zsebébe és kihalásztam belőle egy kissé gyűrött zsebkendőt. – Köszönöm.

- Néhány hete kezdtük sejteni, amikor láttuk őt Taevel, egy bevásárlóközpontba Chaeyeonnal. – vallottam be kínosan. – Nem mertük elmondani, mert akkor még nem tudtunk szinte semmit. Csupán gyanússá vált számunkra az egész.

- Ezért akartátok, hogy jöjjön velünk? – vonta fel a szemöldökét. – Hogy rájöjjetek?

- Haragszol érte? – húztam el a számat félve. Jungkook óvatosan elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Nem. Nincs miért haragudnom. – simított a combomra kedvesen. – Ha nem hozom el, lehet, soha nem tudom meg az igazat. Szóval hálás vagyok nektek, azt hiszem.

Kuncogva ismét nekidőltem a vállának, ő pedig átölelve a vállamat húzott közelebb magához.

- És most mi lesz? – kérdeztem pár perc eltelte után. – Nem fogsz vele beszélni? Azért mondott pár dolgot, amit érdemes lenne figyelembe venned...

- Mindig is csodáltam a kedvességed, Kira. – kacagott fel kínosan, amitől zavartan pislogni kezdtem. – Igen, tudom, hogy meg kéne hallgatnom részletesebben. De akkor sem tudnám neki elfelejteni, hogy átvert engem és titeket is. Rajtam keresztül akarta a két legjobb barátomat szétválasztani Dahyun miatt! Ezt hogyan nézhetném el neki?

- Kényszerítették, Jungkook-ah... - próbáltam védeni a lányt, de ő csak leintett.

- Engem soha nem kényszeríthetnének ilyenre! És tudom, hogy titeket sem! Ezt nem tudom elnézni neki, sajnálom. – tárta ki maga mellé szabad karját, én pedig megértően bólintottam egyet.

Hosszú percekig ültünk egymás mellett némán, csak bámulva magunk elé. Tudtam, hogy Jungkooknak csak le kell nyugodnia, mielőtt visszamegy, és hiába akartam mondani neki valamit, semmi nem állt a számra. Egyelőre még én is sokkban voltam a történtektől, nekem is fel kellett azért dolgoznom a rengeteg információt, ami nemrégiben ért engem. Tzuyut lehet, hogy tényleg nem a rossz szándék vezérelte. De sajnos én sem tudtam neki teljesen hinni, hiszen teljesen más hangsúlyban beszélt hozzánk, mint, amilyenben pár perce még a telefonba. Kétes lány volt, az egyszer biztos és valóban megbízhatatlan. De ennek ellenére mégis szerettem volna, ha Jungkook tud vele beszélni, lenyugodva, négyszemközt.

- Tudod mi a vicces? – szólalt meg újra hosszas hallgatás után. Kérdőn felé fordultam, mire ő mosolyogva nézett le rám. – Yeri ki nem állhatta őt!

- Yeri? – lépődtem meg. – A volt barátnőd, Yeri?

- Igen. – bólintott. – Meséltem, hogy hazaköltözött, emlékszel? A mi egyetemünkre jár, de rohadt elfoglalt és még nem volt alkalmam bemutatni őt nektek. Viszont egyszer talizott velem, amikor Tzyuval voltam. Amíg Tzuyu elment a mosdóba Yeri kijelentette, hogy ez a csaj tuti kattos, mert látszik a szemén és szerinte offolnom kéne!

- Yeri ilyen jó ember ismerő? – nevettem fel hitetlenül. Jungkook felhorkantott és megrázta a fejét.

- Gyógyszerésznek tanul, úgyhogy szerintem lövése sincs az emberekről. – forgatta a szemét. – De itt szimatolt valamit. Bár azt hittem csak féltékeny...

- Lehet az is volt. – böktem meg az oldalát, amitől Kook zavartan lehajtotta a fejét. – Ha úgy alakulna, valaha még újra kezdenéd vele?

Jungkook eltöprengve bámult maga elé, amitől szélesen elmosolyodtam, mert tudtam, ha elgondolkozik az jó jel.

- Ki tudja? – vonta meg végül a vállát. – De nem hiszem, hogy ugyanolyan lenne, mint régen...

- Az sose baj, babám. – borzoltam össze játékosan a haját, ezzel elérve, hogy kivillantsa nyuszimosolyát. – Lehet, most jobban működne, mint a középiskolába, mert most már felnőttek vagytok!

- Kim Kira te össze akarsz hozni az exemmel? – tátotta el a száját, ettől pedig védekezően magam elé tettem a kezemet.

- Nem, én csak azt akarom, hogy boldog legyél, Jungkookie. – mondtam és valóban így is gondoltam. – Megérdemelsz magad mellé egy normális lányt, hidd el!

- Te normális voltál. – öltötte ki rám a nyelvét. – Csak nem hozzám való normális.

- Nekünk a barátság jobban működik, nem gondolod? – billentettem oldalra a fejemet. Jungkook vidáman biccentett egyet és lazán meglökte a vállamat, amitől majdnem hátra zuhantam.

- Menjünk lassan vissza, nem akarom, hogy a többiek aggódjanak. – állt fel a fatörzsről, és leseprte a koszt, ami a nadrágjára ragadt. – Köszönöm. – fordult hirtelen felém, ami előtt értetlenül álltam.

- Mit köszönsz?

- Hogy barátok lehetünk, nálad jobb barátot keresve sem találnék. – vallotta be, amitől be kell látnom kissé meghatódtam. – Remélem, egyszer én is megtalálom a másik felemet, mint te, Taehyung, Nayeon és a többiek.

- Ebben biztos vagyok. – kacsintottam rá, majd egymásba karolva visszaindultunk a kempingbe, abban a reményben, hogy Tzuyu valóban lelépett.

Ekkor pedig még nem is tudtam, hogy milyen közel járok Jungkook igazságához.