képtelenség | kth✔

Ötven

Nem akartam felfogni, hogy reggel van, és hamarosan elindulunk hazafelé. Csak szorosabban akartam Taehyung ölelésébe bújni, aki a hátamat átölelve, birizgálta a vállamra hulló hajamat. A mellkasára döntöttem a fejemet és boldogan mosolyogva hallgattam egyenletes légzését és szívének ritmusos ütemét, ami ugyanolyan szimfóniában csengett akár az enyém. Ujjaimat fel-le húzogattam fedetlen felsőtestén, megpróbálva kiélvezni ezeket a megmaradt lopott perceinket, amikből nem tudom mikor lesz alkalmunk újakat lopni.

- Tudod, Kira nem akarok ünneprontó lenni, de... - szólalt meg a csendességben Tae, mire beledörgöltem a fejemet a vállába, mintha csak megráztam volna azt.

- Akkor ne legyél! – susogtam a nyakába, amitől felkuncogott és szorosabban ölelt magához.- Csak ölelj és szeress!

Taehyung felvezette a kezét rajtam, amíg el nem ért a buksimig és kissé megemelve az államat egy gyors csókért hajolt hozzám.

- Megértem, hogy nem akarsz erről beszélni, én is szeretném elhalasztani és itt lenni még egy darabig. – simított ki egy pár kósza tincset az arcomból. – De néhány órán belül elindulunk haza, és szembe kell néznünk a valósággal. Szeretném, ha tudnád, hogy ez volt életem legszebb pár napja veled, és megértem, ha azt mondod, hogy csak egy kaland voltam, de én...

Nem engedtem neki, hogy befejezze a mondatát, mert újból megcsókoltam őt, jelezve, hogy fogja be, hiszen hülyeségeket beszél.

- Szerinted viccből mondtam neked, hogy szeretlek? – ráztam a fejemet feljebb kúszva, két kézzel a mellkasára támaszkodva. – Taehyung elvetted a szüzességemet, és az egész hetet végig szeretkeztük! Nem csak egy kaland voltál, komolyan felnyitottad a szememet. Én tényleg szerelmes vagyok beléd, őrülten és visszavonhatatlanul

- Te jó ég, hála Istennek! – bicsaklott hátra a feje megkönnyebbülten, amitől nevetni kezdtem. – Le kéne állnom azzal, hogy távol akarlak tartani magammal. Már csak megszokásból jönnek szerintem ezek a gondolatok. – a tarkómnál fogva húzott közelebb magához, addig, amíg a homlokunk össze nem ért. – Akkor mi lesz, ha hazaérünk? Mi lesz velünk?

- Nem akarom, hogy addig legyen olyan, hogy „velünk", amíg meg nem ejtettem egy bizonyos beszélgetést. – bújtam ki csalódottan az öleléséből és felültem az ágyon szorosan összefonva magam előtt a takarót. Taehyung is hozzám hasonlóan ült mellém, kérdőn nézve rám. – Nem akarok tisztességtelen lenni Jungkookal. Olyan szörnyen érzem magam miatta, de a legszomorúbb, az, hogy közben boldog is vagyok...

- Ne szakíts vele miattam! – rázta meg a fejét Taehyung, habár biztos voltam, nem gondolja ezt, annyira komolyan. – Magad miatt kell azt mondanod neki, hogy vége.

- Nem akarom, hogy rossz legyen neki. – húztam magam elé a lábamat és szorosan átkulcsoltam a kezemmel. – Szeretem őt, de tudod valahogy mindig is azt éreztem, hogy nem szerelemmel szeretem. Jó volt vele lenni, beszélgetni meg minden és valóban tudtam, hogy ez több köztünk barátságnál. De sosem fordult át a szerelem felé a kapcsolatunk.

- Ő szerinted szerelmes beléd? – billentette félre a fejét Taehyung, miközben án a térdemre hajtottam a fejem és úgy néztem rá.

- Nem tudom. – vallottam be némi gondolkodás után. – Szeret engem, ezt tudom. De hogy szerelmes is-e? Arról fogalmam sincs!

- Találkozol vele délután?

- Hm. – bólintottam, miközben lerúgtam a takarómat és a földre helyezve a lábamat felkaptam a földről Taehyung elhajított pólóját, hogy ne legyek meztelen, amíg a szekrényig lépdelek. – Beszélek vele, és megpróbálom ezt a lehető legtermészetesebben lezárni.