képtelenség | kth✔

Ötvenhét

- Nem! – jelentette ki határozottan Taehyung, karját szorosan a derekam köré fonva, ezzel is jelezve, hogy nem áll szándékában elengedni engem, ahogyan az az előbb kértem tőle.

- Ne csináld már! – kuncogtam megpróbálva kibontakozni a karjaiból. – Nayeon már vár rám!

- Nem érdekel, nem akarom, hogy elmenj! – temette aranyosan a vállamba az arcát, amitől féltem, hogy elgyengülök, és valóban nem fogom elhagyni a házat.

- Oppa – simítottam a kezére, amit szorosan összekulcsolt a hasam előtt. – Huszonnégy óra sem lesz, amíg távol leszek. Most tíz óra van, holnap délután ötre itthon vagyok!

- Akkor is hosszú idő! Kira elvonási tüneteim lesznek! – susogta a nyakamba, amitől kirázott a hideg. – Muszáj elmenned?

- Igen. Ezt kaptam a szülinapomra, emlékszel? Kis wellnessezés a legjobb barátnőmmel. – simogattam továbbra is a kezét. – Négy napja folyamatosan együtt vagyunk. Ennyi távolságra szükségünk van, ugye megérted?

Taehyung hangosan kifújta a levegőt, majd egy mozdulattal szembefordított magával. Ki söpört egy tincset az arcomból, utána lehajolva, édesen megcsókolt. Belemosolyogtam a pillanatba, és valóban beláttam, hogy szokatlan lesz ez a két nap nélküle, annyira megszoktam már, hogy minden percünket együtt töltjük. Viszont hiányzott Nayeon, mert hiába találkoztunk a bárban két napja, azért az mégsem volt ugyanilyen. Szerettem volna vele is időt tölteni, hogy véletlenül se érezze, elhanyagolom őt, az új párom miatt. Pontosan ezt javasoltam Taenek is, hogy, amíg távol vagyok, tartsanak kanbulit lányok nélkül, hiszen mindannyian kapcsolatban vannak.

- Szeretlek. – motyogta az ajkaimra, miután elhúzódtunk egymástól.

- Én is szeretlek. – válaszoltam, majd nyomtam egy utolsó puszit a szájára és lefutottam a lépcsőn, hiszen ezt a jelenetet nem csinálhattuk az előszobába, ahová a szüleim tökéletesen belátnak a nappaliból.

Tíz óra után pár perccel siklottam be Nayeonék háza elé, ahol legjobb barátnőm már várt rám.

- Végre, azt hittem sose érsz ide! – forgatta a szemét, miközben behúzta az ajtót, és becsatolta az övét. – Hogy bírja a lovagod? Nehezen fogadta, hogy eljössz?

- Túléli. – vontam meg a vállamat. – Ti is ilyenek voltatok, amikor összejöttetek Jiminnel?

- Igen. Eléggé hasonlóak. – bólogatott, míg én elindultam a városközpontba a hot springsbe, ahol az elkövetkezendő másfél napot fogjuk tölteni. – Nem tudom észrevetted-e, de nincs meg a kislámpám az éjjeliszekrényemen. Vagy van egy repedés az ágyam fölött, amit, akkor csináltunk, amikor...

- Jó, nem a részleteket kérdeztem. – szakítottam félbe, mert őt ismerve simán elárulta volna még azt is, hogy éppen milyen pózban csinálták, amikor eltörték a kislámpáját.

Nayeon nevetve felém biccentett és úgy döntött inkább más témákról beszélget velem, amíg a wellness központhoz nem érünk. Alig fél óra alatt megtettük az utat, a szállodáig, ahol egyből bejelentkeztünk és elfoglaltuk a szobánkat. Átöltöztünk a fürdőruhánkba és lesiettünk, hogy kipróbáljuk a tizenöt szauna egyikét. Leérve az alagsorba, döbbenten tapasztaltuk milyen kevesen vannak, ahhoz képest, hogy ez volt a nyár utolsó hétvégéje. Illetve ez így nem pontosan igaz, hiszen az múlt héten volt, de mivel nekünk csak szeptember második hetén kezdődik az iskola, nekünk ez volt az utolsó.

- Na, és, beszéltél Jungkookal, amióta szétmentetek? – érdeklődött Nayeon kiterítve a törölközőjét a faemelvényre, míg én kiválasztottam az illóolajat, amit belecsöpögtettem a szauna párologtatójába.