képtelenség | kth✔

Hetvenhét

Miután Tzuyu önszántából belátta, hogy nem kellene a továbbiakban velünk kirándulnia, valami különös véletlen folytán, mégis jól sikerült a fennmaradó két napunk. Bár azt hittük Jungkook szomorú lesz, vagy akármi, ehelyett élvezni akarta a baráti szünetet velünk és igyekezett a lehető legtermészetesebben viselkedni. Mindannyian furcsálltuk egy kicsit az elején, hogy ennyire úgymond semmilyen a viselkedése a Tzuyu ügy kapcsán, végül úgy voltunk vele, hogy nem hánytorgatjuk ezt fel neki, mi is csak éljük az életünket és igyekszünk elterelni a figyelmét, arról, hogy Tzuyu Dahyun kéme volt közöttünk...

Ennek ellenére nem hagyott nyugodni a gondolat, ami történt. Tzuyu sok mindent mondott, ami nem tud kimenni a fejemből. Egyrészt bennem maradt, hogy Chaeyeon mennyire kattant lehet, ha képes volt Jungkook arcával kidekorálni a szobát. Másrészt rosszul éreztem magam miatta, és szerettem volna négyszemközt meghallgatni, hiszen olyan különösen viselkedett. A telefonba is máshogy beszélt és velünk is. Tudni akartam, hogy melyik az igazi éne, ehhez pedig muszáj, leszek leülni vele beszélni...

Mind emellett tudtam, hogy Dahyun nem fog még leállni. Hiába iktattuk ki az informátorát, nem tűnt olyannak, aki könnyedén feladja. Szóval az őszi szünet fennmaradó része sem telhetett teljesen nyugodtan, mert egyszerűen tudtam, hogy még nem jött el a pillanat, amikor fellélegezhetünk. Még nem.

Mivel a sátrazásunk alkalmával sikeresen összeszedtem egy kis náthát, anya szinte kötelezett rá, hogy hagyjam ki az első pár napot az egyetemen és maradjak otthon pihenni. Először ő akart velem maradni, de, amikor közöltem vele, hogy elmúltam huszonegy, végül beleegyezett, hogy egyedül maradhassak. Más kérdés, hogy Taehyung otthon maradt, de anya erről úgysem fog tudni, mert drága unokatestvérem azt mondta neki, hogy csak délben lesz órája. Amire nem ment be, mert esze ágában sem volt itthon hagyni engem.

A szobámban feküdtem nyakig betakarózva, mintha ovis lennék. Egy random pizsamanadrágban és Tae pólójában voltam, hiszen már a fél ruhatárát benyúltam szegénynek, amit nem bánt, mert állította, hogy sokkal jobban szereti, ha a pólói rajtam vannak, mint rajta. Utána pedig nyilván mindig hozzá tette, hogy azt is szereti, ha a pólói a földön vannak, de hát azt én is szóval...

- Tessék, főztem neked teát és vettem egy csomó édességet. – nyitotta ki Taehyung a szobám ajtaját, mire én bágyadtan mosolyogva feljebb ültem az ágyamon. Karján egy nejlonzacskó volt púpozásig töltve nassolnivalóval, míg kezében a kedvenc bögrémet tartotta, amiben gyanítom forró tea van.

- Köszönöm. – nyújtottam ki a kezemet felé, hogy elvegyek tőle valamit. Lepakolta a szatyrot az ágy mellé, majd a kezembe nyomta a bögrémet és leült mellém az ágyra. Kisimította izzadt hajamat az arcomból és hozzám hajolva egy hosszú csókot nyomott a homlokomra.

- Fene, még mindig nagyon lázas vagy. – tartotta ott még egy kis ideig ajkait a homlokomon. – Takarózz vissza! – utasított, mire én csak a szememet forgatva kortyoltam egyet a teámból, majd az éjjeli szekrényre tettem a bögrét.

- Tudod, ez azért van, mert valaki nem tud uralkodni magán és a hideg sátorban akart dugni! – fontam össze magam előtt a kezemet. Taehyung felhorkantott és égnek emelte a tekintetét.

- Te másztál rám, Jagiya, szóval maradj inkább csendben és feküdj szépen le. – hümmögve engedelmeskedtem neki, mert sajnos igaza volt és én kezdeményeztem mind a két éjszaka, hogy szexeljünk a sátorban.

- Nem jössz ide mellém? – pislogtam rá ártatlanul. Barátom kedvesen rám mosolygott, majd lerúgta itthoni papucsát és bemászott mellém az ágyba. Úgy helyezkedtem, hogy kényelmesen hozzá tudjak bújni, így ő átvetette a vállamon a kezét, míg én a mellkasára hajoltam. – Milyen édességeket vettél?

- Csokis kekszet, oreos csokit, sajtos csipszet, meg azt a fehércsokis ropit, amit úgy szeretsz. – sorolta, mire csillogó szemekkel próbáltam meg átnyúlva rajta a zacskóért nyúlni. Tae látva a szerencsétlenkedésemet a segítségmre sietett, felvette a földről a zacskót, és hagyta, hogy kivegyem, amit szeretnék, ami végül az oreos csoki lett.

- Úristen, szeretlek! – ültem feljebb, hogy kibonthassam a csokit. Tae a támlának támasztotta a hátát, és a derekamnál fogva visszahúzott az ölelésébe.

- Én is szeretlek. – nyomott egy csókot a hajam közé, mire vihogni kezdtem.

- Ugye tudod, hogy a csokimhoz beszéltem? – mutattam felé a csomagolást. Ő csak unottan megforgatta a fejét és már nyitotta volna a szemét, hogy reagáljon valamit, amikor megcsörrent a telefonja a zsebében. Elemelte rólam a kezét, hogy benyúlhasson a nadrágjába, de, amint kivette a készüléket már a párnámra is hajította. – Ki az? – ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Ismeretlen szám. Mióta hazajöttünk, azóta hívogat. – döntötte a fejét a falnak, engem pedig átjárt a nyugalmatlanság.

- Miért nem veszed fel? Lehet, akkor nem hívogatna... - haraptam az ajkamba és meg is feledkeztem róla, hogy a kedvenc csokim éppen a kezeim közt olvadozik.

- Mi van, ha Dahyun az? – vonta fel a szemöldökét, amitől kérdőn meredtem rá.

- Miért? Kitörölted a számát? – nem tartottam evidensnek, hogy ezt a lépést tette, mert ha megtartja a számát, akkor legalább, ha hívja, tudja, kinek nem kell felvennie a telefont.

- Nem, letiltottam a számát. – javított ki a hajába túrva tehetetlenségébe, miközben a telefon elhallgatott. – Végre... - sóhajtott megkönnyebbülten, miután nem hallotta tovább a csengőhangját.

- Akkor lehet, hogy valaki más, akar elérni. – próbálkoztam tovább végre tovább nyitva a csoki csomagolását és a számba helyeztem egy falatot.

- Jagi, ha engem el akar érni valaki, annak meg van a száma. Nem szeretem idegeneknek felvenni, főleg mivel Dahyunból kiindulva simán megoldja, hogy másik számról hívjon. – mondta, nekem meg egyet kellett vele értenem, hiszen teljesen igaza volt.

- De ha felvennéd, és megtudnád, hogy ő az, ezt a számot is le tudnád tiltani. – okoskodtam megvillantva a fogaimat mosolygás közben. Taehyung előre hajolva a számra tapadt és bár először meglepődtem, ösztönösen visszacsókoltam, majd el is löktem őt egyből magamtól. – Megőrültél? Elkapod a hülye náthámat!

- Leszarom. – vonta meg a vállát és a tarkómat megragadva csókolt meg újból. Magam mellé tettem a csokimat, és a lábamat magam alá húzva próbáltam közelebb tornázni magam a fiúhoz, hogy az ölébe ülve folytathassam a csókcsatát. Taehyung kezei a fenekemre csúsztak ezzel egy kisebb nyögést kiváltva belőlem, és már éppen a nyakamra tévedtek volna finom, puha ajkai, amikor a telefonja ismét csörögni kezdett.

- Ezt nem hiszem el! – húzódott el tőlem idegesen.

- Vedd fel, és közöld vele, hogy én ölöm meg! – durcáskodtam, mert most már engem is zavart a hívatlan vendég, aki miatt megszakadt a varázs.

Taehyung kelletlenül a füléhez emelte a telefont és beleszólt. Még mindig az ölében ültem ugyan, de nem hallottam ki az, és miről beszélnek. Csupán Tae összeráncolt szemöldökeit láttam, majd, ahogyan sóhajtva bólint egyet és beleegyezik valakinek az ajánlatába.

- Na? – vontam fel a szemöldökömet.

- Chaeyoung volt az. – ejtette le a telefonját maga mellé és látszott rajta, hogy még mindig kissé zavarodott az előbbi beszélgetés óta.

- Chaeyoung? – értetlenkedtem, mert nem volt ismerős a lány neve.

- Dahyun legjobb barátnője, akivel együtt lakik. – magyarázta, nekem meg bevillant egy kép egy rövid szőke hajú lányról, aki segített nekünk leszedni Dahyunt anno Taeről. Szóval ez a neve, nem is emlékeztem már rá... - Azt mondta szeretne velünk beszélni holnap délután, ha megoldható.

- Miről? – fintorogtam, mert bár nem voltam előítéletes és mindenkinek adtam egy esélyt kissé feszengtem a gondolattól, hogy Dahyun lakótársával talizzunk.

- Dahyunról.