képtelenség | kth✔

Harminckilenc

Ásítva sétáltam ki a szobámból, fél kezemmel a szememet törölgetve, a másikkal hatalmasat nyújtózkodva. Ritkán fordult elő, hogy anya ébresztett fel, azzal, hogy felkiabált az emeletre, de mivel ez most megtörtént kíváncsian álltam a dolgok elébe.

- Az az én pólóm rajtad? – mért végig kimeredt szemekkel Jin, amikor csatlakozott hozzám a folyosón.

- Aha. – vontam meg a vállamat nem törődve vele. – Sose látom rajtad, úgyhogy a múltkor a szekrényembe tettem a tiéd helyett.

- Kihalok, hogy mivel nincs nővéred az én cuccaimat nyeled be! – nevette el magát Seokjin hitetlenül, majd közelebb lépett hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra. – Amúgy tartsd meg, úgyse szerettem ezt a felsőt.

- Kösz. – röhögtem ki, majd úgy igazítottam magamon a pólót, hogy az elejét beletűrtem a rövidnadrágomba, hogy ne tűnjön úgy, mintha nem lenne rajtam más.

- Valami rosszat csináltunk? – nyílt Taehyung szobája is, ahol szinte azonnal megjelent a hang tulajdonosa is csupán egy rövidnadrágot viselve. Zavartan elkaptam róla a tekintetemet, és hirtelen nem is tudtam hova nézzek. Legutóbbi emlékeim szerint még édes kis babapocakja volt neki. De ezek szerint mióta Jungkookkal jár edzeni a hasa eléggé megizmosodni, látszik, ami elképesztően jól néz ki.

- Ja, bizti megint égve hagyta valamelyikünk a lámpát a konyhában mielőtt lefeküdt aludni. – bólogatott gúnyosan Jin, míg én kiderítettem, hogy egészen érdekes a tapéta színe, amit valamiért évek óta nem nézegettem. – Szerintem csak rájuk jött a családiaskodás, és azt akarják, hogy reggelizzünk együtt ma is.

- Ah, oké. – vonta meg a vállát Tae lazán hozzánk lépve. Felemeltem a fejemet és egy erőltetett mosollyal néztem rá, amitől ő rám kacsintott. – Csini a pizsid. – jegyezte meg majd elszaladt mellettem le a lépcsőn. Hát én kiégek. Végignéztem magamon, de semmi változást nem láttam magamon. Csupán Jin két számmal nagyobb pólója volt rajtam, meg egy fekete rövidgatya, amibe beletűrtem a felsőmet. Vajon csak gúnyolódni akart rajtam?

Leültem a szokásos helyemre és már azonnal szedtem is magamnak az asztalra kipakolt ételekből, amikor anya izgatottan megszólalt.

- Végre sikerült eldöntenünk, hogy hova utazunk idén Kira születésnapján! – tapsolt egyet, mire én kis híján elejtettem a pálcikáimat. Ezt nem hiszem el! Hát erről lesz szó!

Születésem óta van ez a csudijó hagyományunk, miszerint elutazunk minden születésnapomon valahová öt napra csak mi a család. Gyerekoromban jöttek velünk Taehyungék is csakhogy ugye a költözésük után ez félbe maradt. A szüleim viszonylag szabadszellemben nevelnek minket a bátyámmal, szóval nyugodtan hozhatjuk ide a barátainkat meg mi is oda megyünk, ahova akarunk. Azonban a szülinapi utazásaink tabuk nem rokonok számára, így esélytelen volt egyszer is magammal cipelnem Nayeont. Még fiatalabb voltam nem zavart különösebben ez a dolog. De így húsz év fölött közel, ahhoz, hogy hamarosan elköltözök és családod alapítok, kicsit már zavarba ejtő négyesben utazgatni pár napra minden barátom nélkül. Főleg így, hogy ez lesz az első szülinapom, amikor már Jungkookal együtt vagyunk. Nayeon megszokta, hogy mindig utána tartjuk meg, nem aznap, de vajon a barátom is ilyen könnyen fogja ezt kezelni?

- Én idén nem tudok elmenni! – jelentette ki határozottan Seokjin, amitől mérgesen néztem rá. – Most mi van? A jövőhét péntekére esik a szülinapod én meg egész héten éjszakás leszek a kórházban. Sajnálom, de ezt nem tudom elcserélni.

- Igen, tudjuk ezért is foglaltunk csak négy személyre. – vette át a szót apa, anyától. A velem szemben ülő Taehyung szájában megakadt a falat.

- Hogy mi? Én is mehetek veletek? – rázta meg a fejét értetlenül az unokatestvérem.

- Ez mégis milyen kérdés? Persze, hogy jössz! Családtag vagy! – bólogatott anya lelkesen. – Egy csodás kis hegyvidéki faházakból álló szállást találtunk közel az erdőhöz. Gyönyörű kilátás mindenfelé, és mivel az egyik kliensem ajánlotta kaptunk egy csomó kedvezményt. Lesz libegőzés, túra az erdőben, borkóstolás kis gasztrotúra. Csodálatos lesz!

- Szuper, anyu. Alig várjuk. – mutattam fel a hüvelykujjamat színlelt lelkességgel. Szerettem a szüleimet, de valamiért megrögzötten túlkapták az összes születésnapomat. De nem panaszkodok, hiszen a bátyámét is ugyanígy szokták csinálni decemberben, csak olyankor síelni megyünk, de olyankor is kötelező jelleggel.

Reggeli után, megpróbálva megemészteni az újabb szülinapi kirándulást a szobámba indultam, hogy összeszedjem a ruháimat és elkészüljek, mert délután be kell mennem az egyetemre felvenni az óráimat valamint elintézni pár papírt. A születésnapom mindig egyet jelent a nyár végével, így mire hazajövünk a kiruccanásból már nem sokára kezdődig is az újabb pokoljárat egy újabb évnyi tengerbiológiával megspékelve.

- Várj, Kira. – kiáltott utánam már a lépcsőfordulóban Taehyung, mire mosolyogva felé fordultam. – Mész ma be az egyetemre?

- Igen, van egy pár elintéznivalóm. – bólintottam. – Neked is be kell jönnöd?

- Hm. Az átiratkozás miatt még alá kell írnom egy adag papírt. Megyünk együtt? Utána meghívlak ebédelni, ha gondolod! – ajánlotta fel, mire szomorúan lehajtottam a fejemet.

- Mehetünk együtt, de az ebéd nem fog bele férni, ne haragudj. Momoval és Nayeonnal ebédelünk, abban a most nyitott sushi étteremben az egyetem közelében. – meséltem a tervemet, amit egy hete megbeszéltünk a két lánnyal. Szerencsére hamar sikerült összebarátkoznunk Hobi új barátnőjével, ami mindkettőnknek jól jött, hiszen egymáson kívül leginkább csak fiú barátaink voltak, ami meglehet azért lett így, mert engem nem kedveltek a lányok, amiatt, hogy a fiúk, akik tetszettek neki, velem akart inkább randizni. Nayeont meg a személyisége miatt, valamint, amiatt, hogy sikeresen behódított már minden létező helyes fiút a suliban magának. Szóval Momo jelenléte mindkettőnket feldobott, és nagyon jó barátnők lettünk, mert, mint megtudtuk Momo egy éve költözött Koreába, így neki is nehezebb volt barátokat szereznie ilyen rövid idő alatt. – De ha szeretnél, ebédelhetsz velünk! – ajánlottam fel kedvesen, de Taehyung csak megrázta a fejét.

- Nem, hagylak, akkor egyél csak a barátnőiddel. Én levadászom, akkor a fiúkat. – lépett mellém, de mielőtt tovább sétált volna egy másodpercre visszafordult és megállt egy pár centire tőlem. – Minden rendben van veled meg Jungkookal, ugye?

- Persze, szuper minden. – nevettem el magam hevesen. – Azt hiszem nem fog örülni, hogy elmegyek a szülinapomkor, de majd megérti, ha elmagyarázom. Miért?

- Csak érdekelt. – sóhajtott megkönnyebbülten, ami előtt érdeklődve álltam. – Mostanában sokat vagy itthon...

- Ja, igen. Nayeon végre kirúgta Chayeont, így ketten viszik a legtöbb műszakot, ami miatt elég fáradt, szóval ritkán találkozunk. – haraptam csalódottan az ajkamba. Taehyung együtt érzőn végigsimított a vállamon, amitől fura módon kirázott a hideg. Fene, sem ismeri az emberi testet, elég kiszámíthatatlanul működik!

- Várom a közös kirándulást, Kira-ya. – mondta meglepően kicsattanó jó kedvvel. – Jó lesz, bízz bennem!

Azzal újból kacsintott egyet és felsietett a szobájába. Vajon mire gondolhat, amikor ilyeneket mond a semmiből?

Hűha, babák! El sem hiszem, hogy már itt járunk a sztoriban! Nem sokéra jönnek a kedvenc részeim, amikre mióta elkezdtem írni a történetet, azóta várok! Ja, egyébként! Nem sokára meglehet, hogy elő fognak fordulni tizennyolcas karikát tartalmazó részek, de nem árulom el mikor, mert, akkor lelőném a részek érdekességét. Csupán jelzem, hogy készüljetek fel! Kinek szurkoltok? Kivel legyen együtt  Kira? Puszi, addig is: Szeszih