képtelenség | kth✔

Negyven

- Jaj, Jungkook-ah igazán nem kellett volna jönnöd, segíteni! – nézett anya meghatottan a barátomra, aki önkéntesen kelt fel hamarabb csak azért, hogy eljöjjön elénk és miközben elbúcsúzik, tőlem segítsen bepakolni a csomagokat a kocsiba.

- Ez a legkevesebb, amit tehetek, ha már nem tudom a Jagimat meglepni a szülinapján. – mosolygott szélesen Kook berakva anya bőröndjét a csomagtartóba. – De szombatra hazaértek nem igaz?

- Így van. Szombat délután itthon vagyunk. Utána a tiéd a kislány, ameddig csak akarod. – veregette hátba apa a srácot, aki erősen kihúzta magát, majd hozzám lépett és magához ölelt. Puszit nyomott az arcomra, az orromra, a homlokomra, amitől kuncogni kezdtem és finoman elhúzódtam tőle.

- Csak öt és fél nap, az nem is olyan sok, igaz? – kulcsoltam a nyaka köré a kezemet. Jungkook aranyosan leszegte a fejét, majd a számhoz hajolt és egy édes csókot hagyott rajta.

- Tőled távol egy nap is sok. – sóhajtotta szomorúan, amitől még jobban mosolyogni kezdtem. – De nem baj. Érezd jól magad a családoddal és vigyázz nagyon magadra, rendben?

- Te meg ne törj össze több csészét a kezedben! – intettem felé fenyegetően a jobb kezemmel, hiszen néhány napja véletlenül összeroppant a kezében egy kávéscsésze, amikor éppen a munkáját végezte. Jungkook bólogatva adott nekem egy utolsó csókot, ami után elköszönt a szüleimtől és Taehyungtól, aki reggel óta meglepően szótlan volt, fene se tudja miért. Jin már tegnap este jó utat kívánt nekünk tekintve, hogy ma már hajnalban a rendelőben kellett lennie, így még egyszer adtam egy búcsúpuszit a barátomnak és beszálltam a kocsiba Taehyung mellé.

- Évek óta nem voltunk ilyen hosszú szülinapi nyaraláson! – fordult hátra anya lelkesen bekészítve a telefonját, hogy már induláskor elkezdhessen képeket készíteni. – Mondjátok kimchi!

Erőltetetten rávigyorogtam a szülőmre, majd hitetlenkedve megrázva a fejemet Tae felé fordultam.

- Minden rendben? Csendes vagy. – billentettem oldalra a fejemet, ahogy végig mértem. Tae az ölébe ejtette eddig nyomkodott telefonját és féloldalasan elmosolyodott.

- Jól vagyok. –bólintott, de nem volt szerintem teljesen őszinte. – Csak nem aludtam ki magam, de amúgy semmi gáz nincs.

- Ugye tudod, hogyha bánt valami nekem elmondhatod? – hajoltam hozzá közelebb. Taehyung kedvesen megbökte az orromat, amitől visszahuppantam a helyemre.

- Tudom, Kira, de nincs miért aggódnod. – erősködött. – Rendben leszek.

Szomorúan ráhagytam a dolgot, ugyanis sosem volt mániám ráerőltetni magam másokra. Ha el akarja mondani úgyis, elfogja. Fejemet az ablaküvegre hajtva figyeltem, ahogy lassacskán kiérünk Szöul kertvárosából és megindulunk a hegyek felé, ahol a szülihetemet fogjuk eltölteni. Bedugtam a fülesemet, és milyen meglepő módon Ariana Grande slágereit hallgattam, hiszen odáig voltam érte már ezer éve. Mikor Jungkook megtudta, hogy én is hatalmas Arianator vagyok, lelkesebb lett, mint a kapcsolatunk alatt valaha és kijelentette, hogy tényleg tökéletes vagyok neki. Elindult az egyik örök kedvenc számom tőle a Baby I, amit ösztönösen dúdolni kezdtem, ujjaimmal a combomon dobolva.

- When I try to explain it I be sounding insane The words don't ever come out right I get all tongue tied I can't explain what I'm feeling – énekeltem halkan magam elé motyogva a szöveget, szinte észre sem véve, hogy valóban ki is mondtam. Csupán, akkor tűnt fel, hogy hangosabban énekelgetek a kelleténél, amikor félrefordítottam a fejemet és feltűnt, hogy Taehyung mosolyogva figyel engem. Ösztönösen kikaptam a fülesemet a fülemből és felé pislantva némán kérdeztem, minden oké-e.