képtelenség | kth✔

Hatvanhat

 - Nayeonie! – rivallt a mellettem álló Im néni, de a lánya erre még csak meg sem rezdült. Szinte villámokat szórt a szeme, ahogyan a szobában tartózkodó ellenséget bámulta és biztos voltam benne, hogy teljesen kijózanodott mostanra. Jungkook meglepetten nézett rám, míg én kínomban beharaptam az alsó ajkamat, hogy elfojtsak egy kelletlen nyögést. – Ismeritek egymást netán? – Im nénin látszódott, hogy csupán meglepte Nayeon kiszaladása, de mivel ismerte a stílusa miatt nem szólt rá külön.

- Igen, ismerjük. – mosolygott ártatlanul Dahyun, de mi pontosan tudtuk, hogy olyan hamis az álcája, hogy az hihetetlen. Mi már tudtuk, hogy az első benyomása neki mindig megtévesztő, és képes, addig eljátszani, hogy aranyos és kedves, amíg be nem lopja magát az ember szívébe. Utána, azonban megmutatja a foga fehérjét és, akkor már rájöhet mindenki, hogy a legkevésbé sem olyan, mint, amilyennek megismerhettük. – Én vagyok Taehyung volt barátnője. – fonta össze maga előtt a lila hajú a karját, mire Im néni összeráncolta a szemöldökét és kérdőn nézett a lányára.

- Most mi van? – húzta fel két karját Nayeon az állához.

- Azért beszéltél így az alkalmazottammal, mert ő az exe az egyik barátodnak? – értetlenkedett Im néni, amitől Nayeon felhorkant és megforgatva a szemét válaszolt volna, ha az édesanyja nem szakítja félbe. – Tudod mit? Inkább ne mondj semmit, nem érdekel. Dahyun-ah nagyon segítőkész és kiváló munkaerő. Örülök, hogy nálunk dolgozik, és nem szeretném, hogy így beszélj vele még egyszer!

- Megyek okádani! – mosolyodott el Nayeon a kezembe nyomva a táskáját és valóban elindult a mosdó felé. Mielőtt azonban kiért volna a szobából még háttal nekünk elkiáltotta magát. – Remélem, lehúzom magam a vécén és nem kell találkoznom azzal a picsával, amikor visszajövök!

- Az ég küldje rád aranyesős áldását Im Nayeon! – fújta ki hangosan Im néni a benn tartott levegőjét ezzel megpróbálva elhessegetni idegességét. Én döbbenten fogtam a kezemben Nayeon táskáját, legszívesebben pedig elrohantam volna, mert a legkevésbé sem volt kedvem Dahyunnal tölteni a napot, de úgy semmilyen formában. – Ne haragudjatok a jelenetért, nem tudom mi ütött bele. – kért elnézést az asszony azonnal hol ránk-hol Dahyunra pillantva.

- Semmi baj, Im-ssi, számítottam rám. – csavargatta Dahyun az egyik hajtincsét aranyosan, nekem meg valami fura gondolat támadt a fejemben, miszerint neki rontok és instant bemosok neki egyet, hogy legalább megpróbáljam letörölni azt az álszent vigyort a pofájáról. – Nayeon nem igazán kedvel engem...

- Ne aggódj miatta, majd idővel megbékél. – mosolygott kedvesen a lányra Im néni és mellé lépve megsimította a vállát. – De remélem Jungkookal és Kirával majd jobban ki fogsz jönni...

Azt nem hiszem... - gondoltam magamban, és ahogy a mellettem álló fiúra pillantottam tudtam, hogy ő is tökéletesen így gondolja a dolgot. De egyikünk sem mondott semmit, csupán erőltetetten elmosolyodtunk és megkérdeztük, hogy miben kell a segítségünk. Im néni a fejéhez kapva, azonnal egy irattartóhoz lépett, hogy előszedjen néhány papírt, és amíg háttal volt nekünk Dahyun összefonta maga előtt a karját és küldött felém egy gúnyos pillantást, amiből szinte sütött a megvetést. Kínosan elnevettem magam, majd végig nyalva az alsó ajkamon visszamosolyogtam rá ezzel is jelezve, hogy nem győzhet. Nem versenyzünk egymással, szóval nyugodtan leállhatna végre. Én vagyok Taehyung barátnője, nem ő. És ez nem rajtam múlt. Illetve, nem teljesen.

Feladatom szerint elindultam a hátsó raktárba, ahogy a kutyakajákat és játékokat tartják az Im szülők, hogy felírjam, miből mennyi van. Mivel tisztában voltam vele, hogy hosszú idő lesz előtte összefogtam a hajamat és a reggel felvett pulcsimat az irodában hagytam, ugyanis bent sokkalta melegebb volt, mint odakint.