Save Me /BEFEJEZETT/

44.rész-Szerelmem

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valami csikálja az arcom. Először nem törődtem vele csak elhesegettem a kezemmel. Majd miután újra magamon éreztem ezt az érzést erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Majdnem szívrohamot kaptam amikor észrevettem a mellettem ülő Katyt, aki nagy szemeivel engem szugerált és egy tollpihét tartott a kezében.

-Miért vagy a szobámba? - dörzsöltem meg a szemem de túl kényelmes volt Blake mellkasa, hogy felkeljek róla.

-Lehet megsajnálta az összenyáladzott pólómat. - szólalt meg mellettem Blake. Újból kinyitottam a szemem, kék szemeivel engem vizslatott, nagy mosollyal az arcán.

-Nem is nyáladzok.-csaptam erőtlenül a mellkasára.

-Miért meztelen Blake? - mocorgott mellettem Katy. Túl álmos voltam, hogy jelen pillanatban ez érdekeljen.

-Mennyi az idő? - kérdeztem csukott szemmel.

-5:12.-válaszolta Blake.

-Még több, mint 1 órám van aludni. - nyöszörögtem. - Katy kifelé.

-De.. - hallottam meg a húgom hangját.

-Menj már ki! - emeltem fel a hangom.

Ezután hallottam ahogy nagyot sóhajt majd leszáll az ágyról.

-Anya! - üvöltötte el magát Katy mire kipattantak a szemeim és dühös nézésével találtam szemben magam. - Anya! Molly egy meztelen fiúval van az ágyában! - amint kimondta, felpattantam az ágyról mire a testvérem kidugta rám a nyelvét majd kirohant.-Anya!

-Ez nem lehet igaz.. - eredtem utánna.Rajtam volt Blake pólója szerencsémre ami a combom közepéig ért.

-Mit mondtál kicsim? - hallottam meg anya hangját a konyhából.

-Anya képzeld el Molly.. - mondta volna tovább, de befogtam a száját. Apa kezében megállt a kávé és furcsállva kezdett minket figyelni.

-Mi van Mollyval? - fordult felénk anya.

-Semmi. - vágtam rá. A szüleink egyre gyanakvóbban bámultak minket mire elmosolyodtam majd ügyelve, hogy ne engedjem el Katy száját, visszaráncigáltam a szobámba.Meglepődve vettem észre, hogy Blake eltűnt.

-Normális vagy? - kérdeztem a kishugomat.

-Miért zavartál ki a szobából? - fonta össze mérgesen a kezét. Egész aranyos látványt nyújtott volna ha nem épp az életemmel játszana. Tudják, hogy együtt vagyunk de nyilvánvalóvá tette apa, hogy nem szereti ha fiúk alszanak nálunk mivel nem bízik a lányaiban. Igen ez tényleg megtörtént mikor múlthéten Blake végzett a munkájával és átjött hozzánk.

-És ezért beárulsz? - tettem csípőre a kezem. - Mit mondtam az árulkodásról?

-Azt, hogy csúnya dolog. - biggyesztette le a száját.

-Pontosan. - nyomtam egy barackot a fejére. - Ezt megérdemelted.

-Auch. - dörzsöltem a fejét.

Hangos csattanás kíséretében Blake kiborult a szekrényemből. Kissé megijedtem, hiszen a hátam mögül érkezett a hang.

-Auuu. - fogta a térdét mint egy kisgyerek.

-Miért ver engem ennyire az élet? - fogtam meg a fejem lemondóan. - Egyáltalán miért mindig a szekrényembe gyömöszölöd magad?

-Látsz valahol még helyet ahova befér egy olyan melák, mint én? - tápászkodott fel. - Mellesleg kéne egy nagyobb szekrény, ez nem valami kényelmes.