Save Me /BEFEJEZETT/

27. Rész

"Aki segít elfelejteni a múltad, az lesz a jövőd"

Másnap reggel olyan hideg volt,hogy még a sálamat és sapkámat is elő kellett kotornom. Miután belenéztem a tükörbe a szobámban és realizáltam,hogy pontosan egy zsák krumplihoz hasonlóan festek, útnak is indultam szokásosan egy lélekerősítő cigivel a kezemben. Azonban nem sokáig tarthatott a nyugalmam mert épphogy elhagytam Harryék házát, dübörgő léptek hangja ütötte meg a fülem.

-Na, mit találtam? -tette fel kérdését izgatottan,köszönés nélkül a fiú.

-Nyilván nem egy jobb személyiséget. -vágtam rá.

-Haha, nagyon vicces. - forgatta meg szemét majd végül a kezében tartott papírt az arcomba nyomta.

Miután kissé eltoltam azt és szemügyre tudtam venni egy kiskutya volt rajta, aki mellett egy széles mosollyal a kamerába vigyorgó kisfiú állt.

-Már akkor is helyes voltam. - ábrándozott Blake.

-Nem, akkor még cuki voltál. -ránéztem majd végigmértem- Azóta ez elmúlt.

-Ez azért fájt. - tette szívére a kezét.
-Mióta ide költöztünk azóta kerestem ezt a fotót. Ő Lexa, az első kutyánk, akit sajnos apa ügye után elajándékoztuk egy fiatal párnak.

-Sajnálom. -mondtam együttérzőn. -Azóta nem is próbáltad felkeresni ezeket az embereket,akiknél van?

-Dehogynem, viszont már elköltöztek az előző lakásukból és azóta is úgy érzem, mintha sötétben tapogatolóznék az ügyben. -dugta végül zsebre a képet.

Suli után egyből Blakehez mentünk, hisz holnap lejár a határidő az esszével kapcsolatban. A felénél természetesen elkezdett hisztizni, hogy ő éhes. Miután lementünk a konyhába 10 percig azzal szórakozott, hogy ki-be nyitogatta azt a rohadt hűtőt.

-Ugye tudod, hogy ugyan azok lesznek benne ami alapból is volt? - forgattam meg a szemem.

-De nem akarok megint tojást vagy szendvicset enni. Nekem főt kaja kell. -toporzékolt.

-El az útból. - löktem el a hűtőtől.

A fagyasztóban sikerült találnom darált húst, ezzel el is döntve, hogy mit fog kapni ez a zabagép. Miután minden szükséges dolgot előkerestem Blake leült velem szembe és minden lépésem figyelte.
1 óra múlva már a tányérja felett ült és lapátolta be a bolognai spegettijét.

-Ez isteni! - mondta tele szájjal.
-Honnan tudsz te főzni?

-Sokat voltam magamra utalva szóval muszáj volt. -válaszoltam röviden.

A teljes igazság pedig, hogy amíg Londonban voltam az ottani koszt nem volt a legjobb így kikönyörögtem, hogy néha had készítsek magamnak kaját. A doktornő pedig belement. Volt a betegeknek egy konyhai részleg és mikor halálra untam magam,ott ütöttem el az időmet.

Nem sokkal később már Harry és Daniele is velünk ültek az asztalnál és tömték magukat. Blake 3 tányérral is benyomott. Komolyan nem értem a fiúk genetikáját...
Miután mindenki jóllakott összeszedtem a tányérokat és a mosogató felé vettem az irányt.

-Hagyd csak. -vette át a kezemben lévő mosatlanokat Blake. -Intézem. Ha már jóllakattál bennünket ennyi jár.

-És milyen volt cserediákként? -érdeklődött miközben szappant nyomott a szivacsra.

-Cserediák? -értetlenül kérdeztem vissza.

-Igen. -fordult felém zavartan. -Tudod,Londonban.

-Jaah, persze. -nevettem el magam erőltetetten.
-Jó volt. -zártam le ennyivel.