Save Me /BEFEJEZETT/

50.rész-Felfordulás

Már mindenki az asztalnál ült, kivéve Johnt, aki nem ért még haza a munkából. Értetlenül állok a dolog előtt, hogy a néhai osztályfőnököm mégis mit keres itt és miért nevezte Valerie a fiának. Stell egy szót sem szólt erről.

-Hallottam nem voltál a bálon. - szólalt meg Mr. White majd mikor felemeltem a fejem rájöttem, hogy hozzám beszél mivel engem figyelt. - Talán volt valami oka?

-Csupán nem volt hozzá kedvem. - feleltem majd elkezdtem kotorni a tányéromon lévő ételt.

-Ha nem szereted a spagettit szívesen csinálok gyorsan valami mást. - mosolyodott el Valerie.

-Arra semmi szükség. - erőltettem magamra egy mosolyt. - Szeretem.

Ezután nyílott az ajtó és John lépett be rajta. Ledobta a kanapéra az aktatáskáját és levette a nyakkendőjét majd besétált a konyhába.

-A fenyegetőző. - mosolyodott el mikor rám nézett. - Remélem jól érzed magad nálunk.

-Az attól függ.. - fintorodtam el majd újra a tányéromnak szenteltem a figyelmem.

-Apa. - ugrott le a székről Josie és Johnhoz futott aki felkapta a kezébe.

-Szia szépségem. - adott puszit a kislány arcára. Stellre néztem aki csak szótlanul bámulta az eseményeket. Bárcsak a fejébe látnák és megtudnám, hogy mit gondol.

Látva a barátnőmet, hogy szenved talán fájdalmasabb dolog a szakításnál is. Gyerekkorunk óta mindig ott voltunk egymás mellett és most ellettünk szakítva. Egy ember akit mindig magad mellett tudhattál egyik napról a másikra már nincs ott. Most pedig a legnehezebb időkben nem tudtunk egymás mellett lenni. Érzékeltem a változást de csak most jöttem rá, hogy mennyire is bánom azokat a napokat amikor nem hívtam fel. Például a Blakel való szakításom után ő napokig keresett én pedig nem voltam képes felvenni a telefont. Nekem problémáim voltak és nem akartam Stellt ezekkel zargatni, holott neki is megvoltak a sajátjai és lehetséges, hogy csak arra várt, hogy beavasson.

Pár falat után már szokásosan hányingerem volt ezért letettem a villám és megtöröltem a szám. A barátnőmre néztem aki szinte semmit nem evett csak kotorgatta a spagettit. Közelebbről megnézve sápadt volt az arca és jóval vékonyabb is, mint emléksztem. Miért nem vettem eddig észre ezeket az apró változásokat? Annyira elvoltam foglalva a saját fájdalmam miatt, hogy észre sem vettem a barátnőm mennyire szenved.

-Köszönjük a vacsorát. - álltam fel az asztaltól.

-Talán nem ízlett? - nézett a tányérunkra Valerie. - Miért csak ennyit ettetek?

-Nem voltam nagyon éhes és a gyomrom mostanában nem az igazi. Viszont nagyon finom volt. - mosolyodtam el majd megfogtam Stell kezét és magam után húztam, fel az emeletre. Ideje rendbe tenni a dolgokat köztünk és megosztozni a problémáinkon, hogy közösen cipeljük egymás fájdalmat. Hisz erről szól a barátság.

-Valami baj van? - szólalt meg Stell mikor a szobájába értünk.

-Szeretném ha elmondanál mindent. - fordultam felé. - Sajnálom, hogy nem tudtam teljes mértékig melletted lenni a nehéz időkben. Viszont most itt az ideje, hogy elmondj mindent.

-Molly te mellettem voltál végig. - mosolyodott el.

-Nem igaz! - csattantam fel. - Nem voltam mert nem voltam képes felemelni azt a kurva telefont amikor hívtál, inkább elmenekültem és egymagam próbáltam helyrehozni magam. Tudom nagyon jól milyen érzés ha senki nincs akinek elmondhatnád, hogy mi bánt.-töröltem le egy könnycseppemet. - 2 évig ebben éltem Stell és elmondhatom, hogy rohadt szar érzés. Akár hányszor beszéltünk telefonon el kellett játszanom, hogy milyen boldog vagyok és te az égvilagon semmit sem tudtál arról, hogy éppen mi zajlik bennem. Így próbáltalak védeni,hogy ne aggódj. De mostanra rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik. Még ha fáj is a másik embernek az, amit mondasz, tudnia kell róla. Tudnia kell, hogy mi zajlik a szeretteiben. Ezért kérlek mesélj el nekem mindent.Mi történik itt veled? Miért van itt Mr. White?