Save Me /BEFEJEZETT/

47.rész-Maradj

Mire hazáértem már alig láttam a könnyeimtől.A kínzó fájdalom nem csillapodott ami bennem tombolt. Lassan leereszkedtem a teraszunkon lévő padra de hiába törölgettem az arcom mivel a könnyek nem álltak meg.

-Olyat mesélek.. - nyitotta ki izgatottan az ajtót Sierra de amint meglátott ledermedt. - Anya gyere! - szólt be a lakásba majd odasietett hozzám. - Mi történt?

Válasz helyett fájdalmas hang szakadt ki a torkomból és a nővérem kezei közé menekültem. Képtelen voltam elmesélni.

-Kicsim.. - hallottam meg magam mellől anya aggódalommal teli hangját.

Annyira boldog voltam hosszú idő után először..

-Fáradt vagyok.. - szólaltam meg hosszú percek múlva. Talán érezték, hogy semmiképpen sem szeretnék róla beszélni ezért hihetetlenül hálás voltam nekik, hogy annyiban hagyták. Felkísértek a szobámba majd anya betakart és egy puszit adott a homlokomra. Lehet nem kérdezett semmit de a szemei elárulták, hogy mennyire is aggódik értem. Miután magamra hagytak, az oldalamra fordultam ahol pár nappal ezelőtt még Blake feküdt. Végigsimítottam a paplant és felidéztem mindent ami kettőnk között volt..Ledobtam magamról a ruhákat majd kihagyva a fürdést magamra kaptam a legnagyobb pólóm. Visszafeküdtem az ágyba aztán bevillant a kép ahogy Jessica az ajtóban áll és mosolyog.

Az éjjeli szekrényemre néztem ahol egy kép volt kettőnkről. Mindkettőnk arcán hatalmas mosoly volt.Aznap készítettem mikor Blake megvette a kocsiját. Büszke voltam rá hisz tudtam mennyire szeretné és mennyit dolgozott érte. Azonban mikor az én arcomra tévedt a tekintetem elmondhatatlan dühöt éreztem. Dühös voltam magamra, hogy milyen boldog voltam akkor és ez mára már mind szerte foszlott. Hangos csattanással ért földet a képkeret ami épp olyan darabokra tört össze, mint a szívem. Zokogásban törtem ki majd lehajoltam a képért és magamhoz szorítottam. Néztem a plafont a könnyeimet nyelve és azon gondolkoztam, hogy mit tehettem volna másképp..
Mert én rohadtul nem ezt akartam.

A telefonom csörgése szakított ki abból a mérhetetlen űrből amibe konkrétan zuhantam.Stell neve jelent meg a képernyőn de nem vettem fel. Amint befejezte a hívást Blake próbálkozott. Remegő kézzel nyúltam a telefonomhoz és kapcsoltam ki a készüléket. Magamra húztam a takarót és abban reménykedtem, hogy egy rohadt álom ez az egész.

Viszont nem így történt..
Reggel mikor felkeltem égő érzést éreztem a szemem környékén.
A telefonomra néztem ami 11:36 percet mutatott.Képtelen lettem volna ma iskolába menni ezért nem nagyon érdekelt a dolog hiába tudtam, hogy kevesebb mint 2 hét múlva vizsga.

Nem kellett tükörbe néznem, hogy lássam fel vannak dagadva a szemeim. A kezemben szorongatott képre néztem majd egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Megfogtam a papírt két oldalról.. Annyira szét akartam tépni de.. Egyszerűen nem ment.

-Francba! - szipogtam majd az ágyra dobtam és dühösen töröltem le a könnyeim. Mérgesen túrtam bele a hajamba majd magam alá húztam a lábam. Ekkor kivágódott az ajtó én pedig ijedtemben megugrottam. Kék szemeivel figyelt de nem szólalt meg.

-Menj el. - húztam magamra a takarót.

-Nem. - szólalt meg, majd odasétált az ágyam mellé és a kezem után nyúlt de én elhúzódtam.

-Vártalak a suliban. - hajtotta le a fejét.

Ott volt tőlem pár méterre én mégsem ölelhettem meg. Nem érhettem hozzá. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim de bármennyire is meg akartam csókolni visszafogtam a vágyat. Ehelyett csak ültem az ágyon, néztem őt és azon gondolkodtam, hogy mi lett velünk.