Save Me /BEFEJEZETT/

17.

Hétfő reggel kómásan nyomtam ki az ébresztőm ügyelve, hogy Katy fel ne ébredjen. A kisasszony nem hajlandó mostanság egyedül aludni szóval minden éjjel beállít, viszont mostmár nagyobb ágyam van, így kényelmesen elférünk.

Megelégedve néztem szét a szobámban. A piros fal és fehér bútorok nagyon passzoltak egymáshoz.
Az íróasztalomat pedig egyszerűen imádtam. Sokkal nagyobb volt, mint amire szükségem lenne és a tetejét üveglap fedte. Csak remélni tudom, hogy nem töröm össze már ma. Láthatóan a rajta lévő orchideámnak is tetszett, hiszen a fonnyadó virágom mintha életre kelt volna.

Ami mégjobb, hogy járt hozzá egy tükrös fésülködő komód, ami lámpákkal volt felszerelve.
Aztán ott volt a hatalmas fehér, kinyitható gardrób, amiben könnyen elfért minden ruhám.
Sikerült beszereznem egy egész alakos fekete színű, fa keretes sarok tükröt aminek szélére ragasztottam fel pár régebbi képet. Többnyire Stellel, Katyvel, mamával és papával szerepeltem rajtuk.

Lassan feltápászkódtam és a szekrényemből kivettem egy szokásos fekete nadrágot, ugyan olyan színű toppot majd végül egy neon narancs színű kiskabátot. Tegnap jelezte a telefonom, hogy felhószakadás és szél várható így a mai naptól semmi jót nem várhatok.
Ennek tudatában pedig a hajammal sem vesződtem, egyszerűen csak felkötöttem laza lófarokba. Gyors  szempillaspirálozás után már késznek nyílvánítottam magam, így lementem a földszintre.

-Jaj apa, kérlek add oda a kocsit. Most vasaltam a hajam. -nyafogott Sierra a konyhában.
Szokásos reggeli hisztik.

-Elviszlek titeket. -jelentette ki apa, miközben én már a kávémat kevergettem.

-Jó, adj akkor még 10 percet.
-sprintelt fel a nővérem.

-Katy megint nálad aludt? -nézett rám apa. -Nem találtam a szobájában.

-Aham.

És itt be is fejeződött a beszélgetésünk. Régebben szorosabb kapcsolatot ápolunk, de mint minden más is, ez is megszakadt.

7:58-kor a parkolóból vonszoltam magam befelé az iskolába, hiszen első órám irodalom volt.

-Szia. -ölelt meg váratlanul Julie, akit múltkor megsíratott Blake.

-Szia. -köszöntem visza. -Mizus?

-Szereztem néhány barátot és így már nem tűnik olyan szörnyűnek ez a hely. -nevetett.

-Örülök neki. -mosolyogtam rá, majd a karomon lévő órámra néztem sietve folytattam. -Viszont most mennem kell mert ha Mr. Adams előttem ér be órára, akkor kinyír. Nem tűri el a késést. 

Julie egy megértő bólintás után vissza is ment a rá várakozó két lányhoz.  Tényleg örültem neki, hogy ilyen gyorsan betudott illeszkedni.

Az osztályterembe érve láttam, hogy Stell már a szokásos helyünkön volt.

-Csáó. -vágódtam le mellé, várva a lecseszést, de ő szótlanul bámult maga elé. -Valami baj van?

-Molly, valami irtó nagy hülyeséget csináltam. -fordult felém aggódva.

-Jóreggelt osztály!- lépett be Mr. Adams, hatalmas papírköteggel a kezében. Stell újra az előttünk lévő asztalnak szentelte minden figyelmét.  Kezdett megijeszteni... -Mint tudjátok  múltkor írtatok egy esszét Rómeó és Júliából. -tette le őket a padra. -Ezt az órát arra fogom szentelni, hogy mindenkinek mondjak egy kis összefoglalót arról, amit produkált. Kezdjük is. -emelte fel a tetején lévőt.

-Mit csináltál? -fordultam gyorsan Stell felé, de nem válaszolt. -Stell mondjad már.

-Molly.. -nézett rám könnyes szemmel. -Engem ki fognak rúgni.