Save Me /BEFEJEZETT/

41.rész

Másnap miután Blake és Herceg is hazamentek újra rám tört a hiányérzet ezért a gondoltaim lefoglalásaképpen elővettem találomra egy könyvet és elkezdtem olvasni, illetve szokásomhoz híven jegyzetelésbe kezdtem.
Tudtam, hogy igaza van Stellnek... Ha ezzel szeretnék foglalkozni akkor időt kell rá szánnom és erőfeszítéseket kell tennem az ügy érdekében.

Végül annyira belemerültem az irományba, hogy észre se vettem, hogy ottkint már besötétedett.
Viszont sikernek könyveltem el amikor az utolsó mondatot is bepötyögtem a gépembe és közzétettem a kritikus blogomon. Álmosan dörzsöltem meg a szememet, amit úgy éreztem, hogy konkrétan kiég a helyéről majd lecsuktam a készülék tetejét. Felemelve a telefonomat vettem észre, hogy egy olvasatlan üzenet érkezett fél órája Stelltől.

Piroska: Holnap hívlak, nem tudom mikor landol a gépünk.

Amint elolvastam gyorsan egy rövid választ írtam neki.

Bagós:Rendben❤️

Piroska:❤️❤️

Egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon és próbáltam megküzdeni azzal a ténnyel, hogy mostantól ilyenek lesznek a beszélgetéseink. A barátnőmnek sulit kell váltania, idegen emberek lesznek körülötte, teljesen más lesz az órarendünk és beosztásunk.. ha ez pedig még nem lenne elég akkor mindketten ebben az évben tesszük le a záróvizsgát.
Mélyen belül tudtuk jól, hogy rettentő kevés időnk lesz egymásra.

A kivégzett könyvet a polcra helyeztem, gyorsan lefürödtem majd amint újra ágyat értem el is nyomott az álom.

-Szia. -nyomott köszöntő puszit számra Blake mikor a házuk előtt találkoztunk majd karon ragadott és sietősre fogta a tempót.

-Szia. -válaszoltam miközben próbáltam lépést tartani vele.
-Hova ez a nagy siettség?

-Csak nem akarok elkésni. -vont vállat azonban
láthatta rajtam, hogy nem hiszek neki.
-Mr. White jelezte, hogy sokat kések és ha ez így folytatódik kénytelen behívni anyámat.

-Ohh. -értettem meg a helyzetet.

Sétálás közben az összekulcsolt kezünkre pillantottam és akaratlanul is egy mosoly jelent meg az arcomon.
Nem hittem volna de végül sikerült...
Visszagondolva átkoztam magam, hogy nem mondtam el előbb Blakenek az érzéseimet és emiatt emberek sérültek miattunk. Hiszen amíg ő Jessicaval próbálta kiűzni a rólam alkotott gondolatait, addig én Tylerrel akartam helyrehozni a dolgokat, hiába tudtam, hogy valójában már nem rá vágyom.

A suliba beérve már alig kaptam levegőt mert alig tudtam lépést tartani ezzel az embernek álcázott gyorsulási kocsival. Kipirult arccal vágódtam le a székemre és adtam hálát az égnek a biztos talajnak.
A padra fektettem a fejem és kizárva az osztály zaját, elnyomott az álom. Azonban röpke egy óra múlva megszűnni látszott az eddigi nyugalmam hiszen második órára Mr.Adams egy hatalmas kartondobozzal a kezében sétált be a terembe.

-Tisztelt Hölgyeim és Uraim! -csapta össze a kezét miután lepakolt mindent az asztalára.
-Voltam olyan jólelkű, hogy a pár évvel ezelőtti vizsgákból állítottam össze egy komplett vizsgasort és a mai órán ezeket kell megoldaniuk.

-Tanár Úr! -emelte fel magasra a kezét Conor, akinek kopasz feje még mindig átkozottul csillogott.
-Én már most tudom, hogy megbukom a vizsgán szóval lehetne, hogy én aludjak?

Az osztály kuncogni kezdett viszont Mr.Adams ölni tudod volna a tekintetével.

-Mr.Benson. -sóhajtott a tanár.
-Ha nem tud értelmesen hozzászólni az órámhoz akkor tartsa meg magának mivel senki sem kíváncsi ebben a teremben a marhaságaira. Ha Önt ennyire nem érdekli a jövője akkor óra után nagyon szívesen megmutatom hol tud kiiratkozni.