Save Me /BEFEJEZETT/

57.rész-Magam Miatt

/3 év múlva/

-Mia. - kiáltottam neki mikor láttam, hogy leszeretné venni a kabátját. A lakásunkhoz egyik közeli játszótéren vagyunk éppen. - Megfogsz fázni, ne vedd le.

Mosolyogva felkaptam az ölembe és a hintához sétáltam. Az egyikbe beleültettem és óvatosan löktem egyet rajta. December eleje van de nem telhet el úgy nap, hogy ne jönnénk le a játszótérre mivel ez Mia kedvenc időtöltése.

-Látom kihagytok a buliból. - szólalt meg valaki a hátam mögül. Hátrafordulva Eathent láttam meg kezében 3 pohárral.

-Hát te? - kérdeztem mire csak mosolyogva vállat vont majd a kezembe adta az egyik poharat. Egyből megcsapott a meleg kávé illata amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. Pont erre volt szükségem.

-Kávé!! - sikítozott Mia a hintában.

-Hercegnő. - hajolt meg előtte Eathen majd legugolt mellé és óvatosan adott neki az egyik pohár tartalmából amire rá volt írva nagy betűkkel, hogy forrócsoki. Gondolom, hogy ne keverje össze a poharakat.

Szorosabbra húztam magamon a kabátot mivel láttam, hogy szállingózni kezdett a hó. Eathen felállt, oda lépett elém és rám tette a sállát ami a nyakába lógott.

-Mi lenne velem nélküled? - mosolyodott el. Ott állt előttem és csak figyelt mogyoróbarna szemeivel. Ez a fiú számomra olyan volt, mint egy nyitott könyv. Sosem kellett benne kételkednem és mindig ott volt mikor szükségem volt valakire.

-Eathen. - zökkentett ki minket Mia. - Csúszdázzunk!

-Kérésed számomra parancs. - vette ki a hintából.

Nagyot kortyoltam a kávémból és mosolyogva figyeltem őket. 3 év sok idő.. És pontosan ennyi idő telt el mióta Blake elhagyott. Azóta lett egy gyönyörű kislányom aki újra boldogságot hozott az életemben,  mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nehéz időszakot tudhatok magam mögött viszont mostanra már sikerül kimondanom, hogy kezd újra sínen lenni az életem.

-Anya gyere te is. - nevetett Mia miközben Eathennel együtt lecsúsztak.

-Megyek.-tettem le a kávém egy padra és odafutottam  hozzájuk. Azt hittem Eathennel helyet cserélünk,viszont ő nem mozdult.

-Ide férsz te is. - kacsintott rám.

Eathen hátrább csúszott, én elé ültem, Mia pedig az ölembe foglalt helyet. Mielőtt lecsúsztunk volna Eathen mindkét kezével védelmezően átölelt minket  nekem pedig most először több év után nagyot dobbant a szívem....

Miután földet értünk, hangos nevetésbe kezdtünk. Az élettelen játszóteret a mi hangunk töltötte meg. Azonban a hó egyre nagyobb pelyhekben kezdett el esni, szinte már szakadt.

-Menjünk lassan. - igazítottam meg Mia sapkáját mosolyogva.

-Nem akarok. - durcizott be.

-Hercegnő hallgass anyukádra. - simogatta meg Eathen a fejét de Mia hajthatatlan volt. - Mi lenne ha otthon sütnénk valami finomat?

-Muffint? - csillant fel Mia szeme.

-Muffint. - kacsintott rá Eathen, mire Mia felpattant és emelgette a kezét Eathen felé, hogy vegye fel.

Útközben hallgattam a kis csacsogásukat és rájöttem, hogy mennyi mindennel is tartozom ennek a fiúnak. A megismerkedésünk óta úgy bánt velem, mintha ezer éve ismerne és mindig ott volt mellettem pedig sosem kértem erre. Pár hónappal ezelőtt Stell feltett nekem egy kérdést ami azóta ott motoszkál a fejemben.