Save Me /BEFEJEZETT/

8.

"Ha szeretsz valakit mond el neki. Nem tudatjuk, hogy mikor veszi el tőlünk az élet. Éld az életed, mond ki bátran. " - ezek a mondatok jártak a fejemben és annyira izzadt a kezem, hogy túl erős volt a vágy, hogy a nadrágomba töröljem de mégsem tettem meg.

-Szia Tyler. - néztem bele gyönyörű kék szemébe ami egykor miattam csillogott.
Azonban mintha ezer éve nem láttam volna. Külsőleg szinte ugyanúgy nézett ki de sokkal férfiasabb lett.
Körülbelül 175 centiméter lehetett, így még mindig felnéztem rá. Barna, göndör haja amivel régen mindig vesződött, hogy tökéletesen be legyen lőve, most rendezetlenül omlott a homlokára, amitől az egész arcszerkezete egyfajta rosszfiús stílust kapott.
A szívem viszont ugyanabban a heves ütemben reagált a jelenlétére.

-Szia Molly. -köszönt de a szemén tisztán látszott, hogy még mindig próbálja felfogni a helyzetet. -Mikor jöttél vissza? -kérdezte hirtelen zavartan.
Túlságosan is gyorsan változott a hangulata de mielőtt válaszolhattam volna neki olyan dolog történt, ami hatalmas pofonként ért az élettől.

Sierra jelent meg köreinkben majd egyből Tyler elé lépett, átkarolta és megcsókolta...
Éreztem ahogy lesápadok és folytogató hányinger kap el. Két fontos személy az életemben olyan módon szúrt hátba, amit nem akartam elhinni. Sierraval akármilyen a kapcsolatunk én még mindig hittem titokban, hogy tudunk a jelenlegi helyzetünkön változtatni. Viszont ilyenre még tőle sem számítottam..

-Már mindenhol kerestelek. -suttogta kissé piásan, Tyler nyakát puszilgatva. -Menjünk fel az emeltre.

Nem tudtam mit reagálni csupán álltam ott köztük, magamon érezve Stell és Lake aggódó tekintetét.
Akkor kaptam észbe mikor mindenki felém fordult a zaklatott lihegésem végett, amit a síró roham válhatott ki.
Arcomat eláztatták a sós könnycseppek és egyre szűkebbnek tűnt ez a hely..
Én hülye mit is hittem?
Azt, hogy Tyler tárt karokkal fog várni?
Tudom, hogy az is fájna ha egy idegen lány vette volna át a helyem... Viszont a tudat, hogy ez a lány a nővérem az valami borzalmas érzés..

A filmekben ordítanak ha valami fáj. De a valóságban ha valami ennyire elviselhetet akkor egy hang sem jön ki a torkunkon.
Úgy éreztem, hogy valami bennem összetört...

Nem maradhattam tovább mert úgy éreztem megfulladok, ezért hátat fordítottam és azt tettem amihez a legjobban értek.
Elmentem.

-Hé Molly. -kiálott utánnam Stell. -Várj már! -egymás után löktem félre az embereket, utat törve magamnak. Nagy nehezen végre kijutottam de a gyepen Stellnek sikerült elkapnia a karomat és maga elé fordított.
-Sajnálom.

-Talán erről nem akartál szólni? - kérdeztem idegesen. -Nem akartad elmondani, hogy amúgy Tyler az ikertesómat keféli és ne legyek  szánalmas, hogy reménykedek?

-Persze, hogy miután visszahúztad a valagad 2 év után egyből ezzel fogadjalak?! -háborodott fel. - Rendben Molly, lássuk csak. Van ez a seggfej Tyler, aki a felszívódásod után pár hét múlva már a nővéreddel mutatkozott és azóta ők az álompár a suliban. Ezt akartad hallani? Hát tessék, itt van. -kiabált. -Ne engem hibáztass a történtekért mivel nem állhattam közéjük azzal, hogy hé Molly majd visszajön valamikor, ne csináljátok ezt.

Nem tudtam rá semmit sem mondani hisz tudtam, hogy igaza van. Eszem ágában sem volt hibáztatni őt és nem is bántott, hogy nem mondta el. Egyszerűen csak az kavargott a fejemben, hogy hogyan tudták ezt megcsinálni velem?
A nővérem és az egykori barátom? Ha nem szerettem volna ezt a fiút akkor nem lennék kiakadva.. De Sierra pontosan tudta, hogy mit érzek iránta hiszen rengeteg alkalommal neki meséltem el, hogy éppen milyen programunk volt Tylerrel.