Save Me /BEFEJEZETT/

72.rész- Döntő Válasz

-Már mentek is? - kérdeztem miközben éppen a kabátomat vettem le a lakásban.

-Igen. - biggyesztette le a száját Isabelle. - A fiúknak még össze kell pakolniuk.

-Miért hova mennek? - kérdezte érdeklődve Stell, nekem pedig gombóc keletkezett a torkomban.

-San Diegoba. - válaszoltam miközben magamon éreztem Blake tekintetét. Valószínűleg meglephette, hogy tudok róla.

-És mikor jöttök vissza? - hallottam meg Mia szomorú hangját.

-Igyekszem vissza. - gugolt le hozzá Blake majd egy puszit adott a homlokára.

-Ígéred? - kérdezte a lányunk.

-Ígérem. - mosolyodott el Blake.

-Mi is megyünk Molly. - öltözött fel anya.

-Boldog szülinapot Csibém. - adott egy puszit apa majd a nevetés hangjától betöltött ház újra csendessé vált.

Csak Mia, Stell és én maradtunk.

-Úgy örülök, hogy végül eljöttél. - mondtam mosolyogva Stellnek miközben a piszkos tányérokat pakoltam a mosogatóba.

-Én meg nem hiszem el, hogy azt hitted, hogy egy nyamvadt vizsga kettőnk közé áll. - nevetett. - Egyébként pedig Paul nagyon sokat segített így szinte biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

-Megvagytok? - ültem le vele szembe a konyhapultnál.

-Apa még mindig nincs megbékélve velünk. - birizgálta a fekete garbója ujját. Látszott rajta, hogy mennyire megviseli, hogy nem fogadja el őket.

-A múltkori veszekedés óta nem is beszéltél vele? - kérdeztem hiszen tudtam jól, hogy mekkora zűrzavar volt náluk mikor felfedték a kapcsolatukat.

-Nem. - húzta el a száját. - Valerie meglepődött de ő már valószínűleg sejtette. Apa pedig... - csuklott el a hangja.

-Előbb vagy utóbb meg fog békélni. - nyúltam át a pulton majd megfogtam a kezét. - Paul rendes ember, apádat pedig csak a köztetek lévő korkülönbség zavarja.

-Akkor sem értem. - dühösödött be. -Az évek alatt javulni látszott a kapcsolatunk.. Már kezdtem azt hinni, hogy végre anya kérését teljesíteni tudom és megtudok bocsátani apának. De az a szemét olyan ridegen viselkedik velem, mintha nem is a lánya lennék. Egyébként pedig 10 év van köztünk Paulal. Nem valami vén trottyal jöttem össze.

-Csak furcsa neki a helyzet. - válaszoltam. - Hiszen kissrác kora óta ő nevelte Pault és téged is csak pár éve ismerhetett meg. Bármennyire is nehéz, próbáld meg kivárni amíg le nem nyugszanak a kedélyek.

-Nem tudom, hogy valaha rá fog-e bólintani. -hajtotta le a fejét. - Fültanuja voltam, ahogy Pault arra kéri, hogy szakítson velem.

-Micsoda? - ámultam el.

-Egyik este hallottam, hogy ők ketten megint lent veszekszenek a konyhában. Leosontam és akkor hallottam meg. - könnyesedett be a szeme. - Először Paul nagyon dühös volt apára, amiért ilyent kér. Viszont apa.. Olyan dolgokat mondott neki, ami bármennyire is fáj belátnom de szerintem elbizonytalanította őt.. Azóta köztünk sincs rendben minden. Folyamatosan veszekszünk még abban a pár órában is, amikor találkozni tudunk. A legutolsó veszekedésünknél pedig olyan dolgokat vágott a fejemhez, amit álmomban sem gondoltam volna.

-Mit mondott? - kérdeztem holott tudtam, hogy mennyire is fájni fog neki ha felevenítem benne az akkor hallottakat. Viszont muszáj volt tudnom, hiszen csak így tudok számára vígaszt nyújtani.
Stell már ekkor sírt és a fejét rázta.