Save Me /BEFEJEZETT/

21

Már délután 14:56-ot mutatatott a telefonom miközben Harryek háza előtt vártam, hogy nyissák ki az ajtót.
Próbálkoztam összeszedni a gondolataim, hogy mégis hogyan tudnám elvégezni apám parancsát.

Blaket ismerve 3 opció van:
1. Rámförmed és elküld egy melegebb éghajlatra.
2. Piócának tart és elkönyveli, hogy én is halálosan szerelmes vagyok belé majd az 1 opciót hajtja végbe.
3. Ez az, amire a legkevesebb esély van... Belemegy.

-Csak nem hiányoztam? -nyitotta ki hirtelen az ajtót a fiú, mire én szó nélkül elhaladtam mellette.
-Persze, fáradj be.

-Harry? -tettem fel a kérdést az említett személyt keresve.

-Mesélte Daniele a tervedet. -sétált utánam a konyhába. -Biztos, hogy jó ötlet?

-Igen és bármit is gondoltok meg fogom próbálni.

-Jó napot aranyom. -sétált ki Harry a szobából miközben a kabátjába bújt bele.

-Papa nincs kint hideg. -mosolyogva közeledett hozzá Blake. -Biztos kell az a kabát?

-Fiatalember ha megkérhetem ne papázzon engem. Semmi közünk egymáshoz. -lépett egyet hátra az öreg.

Blake szemében láttam a fájdalmat, amit Harry szavai okoztak neki. Fogalmam sincs hogyan éli meg, hogy egy ilyen közeli családtagja képtelen őt felismerni. Nem beszélgethet vele a kiskori emlékeiről, amiket együtt éltek át, nem mesélheti el a céljait és nem nevezheti papájának a folyamatos elutasítás végett.

-Indulhatunk? -törtem meg a csendet. Harry arca elárulta, hogy nem érti a helyzetet és kezd összezavarodni így folytattam. -A családja egyik közeli barátja vagyok. Mit szólna ha elmennénk sétálni?

-Legyen. -sóhajtott.

Kiérve a házból nem tehettünk pár lépésnél többet a jobb karomba kapaszkodó férfival, mikor valaki utolért minket.

-Ne is kérdezd. -rázta a fejét Blake.
-Daniele nagyon aggódik, hogy megismétlődik a múltkori eset. Kénytelen voltam veletek jönni ha nem akartam, hogy beköpjön anyának a csajozási eseteimről.

-Hihetetlen vagy. -néztem rá rosszallóan.

-Hova megyünk? -érdeklődött Harry.

-Egy gyönyörű helyre. -mosolyogtam.

Nem firtatta tovább, csupán kibontakozni látszott. Eleredt a nyelve, én pedig nem is nagyon tudtam követni a mondandóját.
A témákat váltogatta és hol abban a hitben volt, hogy a felesége otthon várja, hol emlékeket idézett fel vagy pedig könnyes szemmel Lucy halálát ecsetelte.
Én pedig csak nagy mosollyal az arcomon bámultam a belém karoló férfit és ebben a pillanatban pontosan olyan volt, mint évekkel ezelőtt. Tipikusan az az ember volt, aki olyan beleéléssel tudott beszélni, hogy téged is felcsigázott vele és már ettől jobb kedved lett. A szívem összefacsarodott a tudattól, hogy valójában mennyire is hiányzik nekem Harry valós személyisége, támogatása és kifogástalan tanácsai...

Egy idő után viszont furcsálltam már Blake szótlanságát, ezért hátrafordultam.
Tekintete a hátsó felemmel volt elfoglalva majd miután észrevette, hogy lebukott ő nemes egyszerűséggel, semmi szégyenérzet nélkül rám kacsintott. Ha nem lenne itt a papája akkor fix kinyomom a szemét.

Körülbelül 20 percet sétálhattunk mikor végre megpillantottam az eldugott, ismerős kis helyet. Ez egy park volt, ahova Harry és Lucy rettentő sokat járt évszaktól függetlenül, ezért ennél jobb ötletet nem tudok az emlékei visszaszerzésére. Arról nem beszélve, hogy már jó pár éve itt ünnepelték az évfordulójukat is.
A kavicsos úton haladtunk addig, míg meg nem találtuk a szokásos helyünket hiszen az elköltözésem előtt volt, hogy én is velük tartottam.