Save Me /BEFEJEZETT/

67.rész-Könnyek

Néha az a szó ami nem jön ki a szádon, könnyek formájában távozik. Blake még másodpercekkel ezelőtt itt állt előttem, most viszont a hűlt helyét nézem és képtelen vagyok felfogni, hogy mi is zajlott le köztünk az imént.

Elveszítettem őt már másodjára is.

Kegyetlen volt az az idő, ami a szakításunk után következett. Sosem hittem volna, hogy lehetek ennyire szerelmes, azonban jött ő és bebizonyította, hogy a nagy szerelem nemcsak a bugyuta filmekben és könyvekben létezik. Visszaemlékezve mindarra, amin átmentünk nevetnem kellett. Ha jelen pillanatban most valaki látna akkor biztosan őrültnek gondolna hiszen egymagában, konkrétan bőgve nevetek.

A történetünk utálattal kezdődött és legszívesebben megfojtottuk volna a másikat egy kanál vízben. Aztán az idő teltével valami megváltozott köztünk. Nem tudom, hogy Mr.Adamset körbeölelgessem vagy pedig inkább megüssem amiatt, hogy egy csapatba tett minket magyar órán. Ha nem lett volna az a rohadt esszé akkor is így alakult volna minden? Vagy talán megbocsájtottam volna Tylernek?

Blakkel együtt töltött idő közben az utálatunk szépen lassan átfordult egy egészen másba. Emlékek villantak fel, amik miatt újra könnyektől ázott az arcom.
Ezek az emlékek nem mások voltak, mint a szerelmünk kiteljesedése.

Legelőször a repülőn találkoztunk ahol legszívesebben megütöttem  volna a cinikus megjegyzései miatt.

Aztán kiderült, hogy ő Harry unokája.Emlékszem, hogy még akkor is milyen flegmasággal a hangjában zavart el az otthonukból mikor Stellel hazavittük Harryt, miután megszökött.

Ezt követően összetettek minket magyar órán ami miatt egyre több időt kellett együtt töltenünk, akkor még legnagyobb bánatunkra.

Felvillant a kép ahogy náluk voltunk és az esszét írtuk, mikor rajta kaptam, hogy szex chatel egy lánnyal.

Majd miután "szeretethiányos kisfiúnak" neveztem ő hozzám vágta, hogy milyen szánalmas is vagyok amiért Tyler után sírok.

Aztán mikor Harryt először vittem el a parkba és hátranézve láttam, hogy a seggemet bámulja majd rámkacsint a  szemétje.

Ezt követően megjelent előttem a vacsora, amit apa erőltetett, hogy megismerje Blaket. Az a kínos kihallgatás amit ott leművelt a mai napig kísért. Aznap este hívott "mérges manónak". Úgy tettem, mintha ideges lennék miatta pedig titokban tetszett, hogy becenevet ad nekem mégha az nem is valami romantikus.

Magam előtt volt ahogy a szobámban a tükrömbe lecsekkolja magát, hiszen  készült a húgommal kakaózni.

Aztán emlékeimben újra a parkban voltunk ahol Blake felfedte nekem a kishuga halálát és először láttam őt teljesen összetörten. Ezt követően pedig valamelyik nap  mikor az egyik csajjal beszélt telefonon úgy nevezett engem, hogy "haver". Újra azt a keserűséget éreztem a számban, mint akkor. Gyűlöltem azt, hogy csak ennyit jelentek számára.

Majd ott volt az étterem, ahol nem engedte, hogy salátát egyek mivel az "kecske kaja".

Aztán mikor  egyik reggel éppen a  suliba sétáltam, ő utánam rohant nagy mosollyal az arcán, mivel megtalálta a régi kutyájának a képét. Sosem fogom elfeledni, hogy milyen volt akkor mikor odaadtam neki Herceget. A kisfiús mosolya és a gödröcskéi aznap beragyogták az arcát és teljesen új oldalát mutatta meg számomra.

Vagy ahogy a suli lépcsőjén mögém osonva a fülembe kiabált aminek következtében hátra estem, magammal rántva őt is. Ott próbálta kitalálni a melltartóméretem, ez pedig az egyik olyan pillanat amire akárhányszor gondolok, mindig nevetnem kell. Ezen a napon késtünk el kémia óráról, majd hallgathattam a sok hülyeségét ami csak úgy ömlött ki a szájából. Akkor az agyamra ment vele, jelenleg pedig bármit megtennék, hogy egy kicsit is de visszamehessek abba az időbe.