Save Me /BEFEJEZETT/

10.

Vasárnap reggel van.
Azaz holnap suli.
Soha eddigi életem során nem akartam még ennyire bent maradni az ágyban egész nap, mint ma. De sajnos itt jön képbe az én barátnőm Stella. Hangos lépteire ébredek fel ahogy csörtet fel a lépcsőn. Hogy honnan is tudom, hogy ő az? Onnan, hogy senki más nem közlekedik ilyen elvetemülten a házban.

-Elég az ignorálásból Molly. -csuka be maga mögött az ajtót. -Sajnálom, hogy nem ezzel fogadtalak de én is épp, hogy visszakaptalak. Nem akartam mindjárt rádzúdítani.

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék erre. Nyilván őt is megértem. És lehet, hogy én sem csináltam volna másképp.

-Gyere ide te bolond-nyújtottam felé a karjaim majd pár másodperc múlva már szorosan öleltük egymást. - Én is sajnálom, túlreagáltam.

-Mi történt a faladdal? - nézett az ágyam felett lévő ragasztó és kép maradványokra.

-Enyhe dühkitörés-kuncogtam.

-Vajon miért nem lepődök meg? - mosolyodott el. - Na igyekezz utolsó nyári napunkon meghívlak egy jeges kávéra. Tusolj le és moss fogat, iszonyat nyálszagod van.

-Kabd be-száltam ki az ágyamból és a fürdő felé vettem az irányt.

-1 óra múlva jövök addigra légy kész.
-szólt vissza majd kiment a szobából.

20 perc elteltével már lépkedtem is le a lépcsőn egy szál törülközőbe mivel nem találtam meg a szagatott fekete farmerem. Már pedig ha én azt akarom ma felvenni akkor addig ki nem mozdulok amíg meg nem találom. Közbe pedig szerencsémhez híven begörcsölt a hasam így a konyha felé vettem az irányt.Gyors bekaptam 4 szem fájdalomcsillapítót és már indultam is vissza az emeltre amikor is csengettek.

Már épp indultam volna sietősen az emeletre amikor egy hangot hallottam meg.

-Sierra kész vagy? -kopácsolt.

Sarkon fordulva az ajtóhoz siettem. Mielőtt még meg gondolhattam volna magam ajtót nyitottam.
És újra azok a gyönyörű kék szemek néztek velem farkas szemet. Újra felemészt az az érzés ami mindig is ott volt amikor vele voltam.

-Szia. - szólalt meg egy idő után.

-Miért jöttél? - jólvan egész jól haladsz Molly csak így tovább. Csak maradj ebben a stílusban.

-Sierrához jöttem. - nézett végig rajtam. - Itthol van?

-Nem tudom. - sóhajtottam. - Várj itt kint, megnézem. - csuktam rá az ajtót.

A könnyek a szemembe nem akartak elmúlni. Csendben ballagtam fel a lépcsőn és gyors magamra kaptam egy fekete Nike együttest és befontam két oldalt a hajam. Had várakozzon ott kint az a gyökér. Az a gyökér akibe szerelmes vagyok....

Miután késznek nyilvánítottam magam és meg tudtam állni, hogy abba hagyjam a sírást körbenéztem a lakásba és összeszedtem a holmim, hisz nemsokára Stell is itt lesz. Ajtót nyitva már kezdtem örülni mivel Tylernek semmi nyoma nem volt. Aztán bezártam az ajtót és oldalra pillantva ez az öröm el is múlt. Tyler a hintaszékbe üldögélt és maga elé bámult.

-Nincs itthol, elmehetsz. - mondtam.

-Tudom, beszéltem vele miután bementél. - nézett rám.

-Akkor minek vagy itt? - kérdeztem.

-Beszélnünk kell Molly-sóhajtott.

-Nincs miről beszélnünk. - kezdtem lemenni a verandáról amikor megszólalt.

-Sajnálom. - megtorpantam.

-Ezt ne. Oké? - kissé hangosabban beszéltem, mint szükséges lett volna.

-Sajnálom Molly, tényleg. - indult el felém.

-Sajnálod?Tényleg? Sokra megyek a sajnálatoddal, mert attól, hogy ezt mondod nem fog változni semmi. Szóval kösz, én is sajnálom. Változtatott valamin? Nem.

-Még te vagy felháborodva? - nevette el magát keservesen. - Molly te hogy éreznéd magad, ha egyik napról a másikra bejelenteném, hogy elköltözök ki tudja meddig? Haragudtam rád és dühös voltam ezért nem kerestelek.Teltek a hetek attól mert te nem voltál itt. Sierra pedig cselekedett helyetted. - szemei tele voltak dühvel és sajnálattal. - Nem csak neked volt nehéz..

-Ezt ne. - vágtam a szavába. - Igen nagyon nehéz lehetett neked. Főleg amikor a testvérem bugyijába matattál.

-Na igen ez az a viselkedés amire azt lehet mondani, hogy undorító. - vicsorított.

-Az én viselkedésem az undorító? - nevettem fel keserűen. - Két kibaszott éven keresztül vártam, hogy újra lássalak. És arra jövök haza, hogy az ex pasim a testvéremet kurogatja és én vagyok az undorító? - az utolsó mondatot már kiabáltam. - Most pedig, hogy tisztáztuk milyen nagyon nehéz lehetett neked takarodj innen.

-Molly.. - kezdte volna el.

-Takarodj-kiabáltam idegesen.

Alig bírtam visszafogni, hogy ne bőgjem el előtte magam. Nem láthatja, hogy mennyire összetört. Meg vártam amíg Tyler szótlanul beül a kocsijába és elhajt. Majd visszarohantam a házba, fel a szobámba és lerogytam az ágyamra. Utáltam ezt a mardosó érzést. Utáltam azt a napot amikor minden elbaszódott. Egyetlen meggondolatlan cselekedett és elbaszódik az egész életed.

Tyler egyszer azt mondta nekem, hogy fizikailag sosem bántana.. Fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert. Elővettem a közös képünket a fiókomból és csak sírtam. Sírtam, mert mindezek ellenére is szerettem. Sírtam, mert sosem leszek elég jó. Sírtam, mert tudom hogy valahol igaza van. Most először fordult meg a fejemben, hogy bárcsak haza sem jöttem volna Londomból.

Teltek a percek. 5,10 majd 15 perc amikor valaki kopogtatott az ajtómon.

-Molly jól vagy? - hallottam meg Stell hangját. Tudtam, hogy tudja valami baj van. Sosem kopogott eddig.

-Adj 10 percet és jól leszek. - hüppögtem. Távolodó léptei hallatán kitalálhatta, hogy most nem vágyom társaságra és nem rontott rám, ezért pedig esztméletlenül hálás vagyok neki.

Feltápászkodtam az ágyamról majd a tükrös szekrényemhez érve megbotránkoztam magamon. Sápadt voltam, a szempillaspirálom elkenyődött és még a hasam is görcsölt. Csak tudnám miért adnak ki olyan gyógyszert ami nem is segít amikor kéne. Letöröltem az elkenyődött részt és tettem fel egy újabb réteget. Legalább kívülről ne nézzek ki zombinak.
Vettem egy mély levegőt és kiléptem a szobából....

A kocsiban ültünk, mikor Stell először megszólalt.

-Akarsz róla beszélni? -kérdezte az utat figyelve. Az anyukája kölcsön adta nekünk a kocsiját mivel az egyik kollégájával ment ma a kórházba.

-Nem. -figyeltem a magunk mögött hagyott fákat. -Vagyis.. -sóhajtottam.
-Tyler nálunk járt mielőtt jöttél és  Sierrát kereste. Ő természetesen nem volt otthol, ennek ellenére Tyler kint várakozott rám, hogy beszéljünk. Az egésznek a vége egy veszekedés volt, aminek én vetettem véget mivel közöltem vele, hogy takarodjon el.
-szöktek könnyek a szemembe. -Annyira gyűlölöm magam, hogy mindezek ellenére is szeretem.

Stell nem mondott semmit csak lehúzodott az úttest mellé.

-Tudom, hogy szereted Molly.
-fordította az arcomat maga felé.
-Most neked a legnehezebb, hiszen hátbaszúrtak de hidd el, elfog jönni az a személy, aki megadja neked azt, amit érdemelsz. Elhiszem, hogy Tylernek is fáj, mivel összetörted a szívét de ez még nem mentség a tettére. Ha idegen lánnyal jött volna össze, akkor nem tudnám ennyire utálni... De ez egy gusztustal húzás volt mint a testvéred, mint az ő részéről is. Ezért is hármótok közül ne te járj lehajtott fejjel, húzd ki magad és mutasd meg milyen erős fából is faragtak.

-Én tényleg minden erőmmel azon vagyok. -szipogtam.

-Minden rendben lesz.. - fogta meg a kezem és küldött felém egy biztató mosolyt.

És én hittem neki...

1085 szó