Save Me /BEFEJEZETT/

22.

A vasárnapot Stellel töltöttem, akinek megbotránkozó arca még mindig megnevettet miután megtudta, hogy a családi vacsoránkon Blake is részt vett. Délután jött át de mintha repült volna az idő miközben kérdéseinek százával halmozott el, így nem is csodálkoztam, hogy nap végére teljesen kimerültnek éreztem magam.

Hétfő reggel épp kómásan az emeletről sétáltam le, amikor egy veszekedés ütötte meg a fülemet.

-Menj a szobádba! -hallottam anya ideges hangját.

-Ez nem igazság! -dünnyögött Katy. 
-Mollyt sosem küldöd a szobájába.

-A nővéred a lábát sem teszi ki onnan. -vette nyugodtabbra hangvételre anya. -Az igazi büntetés az lenne számára ha kiültetném a nappaliba.

-Hallak ám. -szóltam közbe, mire mindketten elhallgattak.

Az elengedhetetlen kávé után újra realizáltám, hogy suliba kell mennem és egy gyors idegösszeroppanást is besűrítve a reggeli rutinomba, elindultam. 
Kint kellemes idő volt. Sütött a nap de kissé fújdogált a szél, ezáltal nem volt annyira érezhető a tikkadt meleg. Éppen a cigimet halásztam ki a táskám aljából, mikor újabb veszekedés csapta meg a fülem majd Blake sétált ki a házukból.
Pontosabban száguldani és iszonyat
idegesnek látszott.
Ő azonban nem vett észre csak bepattant a kocsijába és őrültek módjára gurult le a behajtójukról.

-Blake! -szaladt ki kiabálva Isabelle.

A cigimről azonnal megfeledkeztem és odarohantam a sírdogáló nőhöz.
Közelebb érve vettem csupán észre, hogy mennyire nincs jó formában. A haja szanaszét állt, ruhái arról árulkodtak, hogy azt viseli, ami éppen a kezébe akadt és a szeme alatt hatalmas, sötét karikák csufították el az egyébként gyönyörű arcát.

-Minden rendben? -kérdezem pedig tudtam jól, hogy közel sincs.

-Egy idióta vagyok. -kapta két kezét az arcához zokogva.
-Nem kellett volna elmondanom neki.

-Mégis mit? -értetlenkedtem.

-Az apja a városban van. -emelte rám meggyötört zöld tekintetét, amiben letagadhatatlan félelem csillogott míg a hangjából áradt a színtiszta gyűlölet.

Fogalmam sem volt, hogy mi történik ebben a családban de jobb ötletnek tartottam nem bele ütni az orrom, így nem kérdezősködtem tovább.
Inkább visszakísértam a házba majd miután csináltam neki egy nyugtató teát, ágyba dugtam.

Az utamat tovább folytatva megállás nélkül járt az agyam. Nem tudom, hogy ki Blake apja de az biztos, hogy nincsenek vele jó viszonyban. Bármennyire is szerettem volna kimaradni belőle, túlságosan is kíváncsivá tett viszont tudtam jól, hogy milyen rossz érzés ha idegenek akarnak kutakodni a magánéletemben.

A suliba beérve egyből a tesi terem felé vettem az irányt, mivel új órarendet kaptunk. Egy pillanatra sem aggódtam a 30 perc késésem végett, hiszen jól ismerem a tanárt és ő sosem írja be a hiányzókat. Még azt is megmerem kockázatatni, hogy a nevünket sem tudja.

Ennek ellenére, mint a jó kislányok az öltöző hátsó bejáratához siettem mivel ott észrevétlenül lehet belopózni. Egy kattanó hang jelezte, hogy nem zárták be, szóval nyert ügyem van.
Meglepődve hőköltem hátra mikor benyitva vagy 10 szempár nézett az irányomba.

-Hát itt meg mi folyik?
-kérdeztem Stellt, miután leültem mellé.

-Ezek az idióták bezárták a szertárba a tanárt, mivel nem engedte meg, hogy focizzanak.
-mutatott kifelé a fiúkra, akik úgy játszottak, mintha jól végezték volna a dolgukat.
-Mellesleg te hol jártál?