Save Me /BEFEJEZETT/

54.rész-Kis Csodám

Harry előttünk sétált, Eathen pedig mellettem.

-Hogy vetted rá, hogy kimozduljon a házból? - kérdezte pár perc után Eathen.

-Régóta ismerjük egymást, mégha ő nem is emlékszik rám. - néztem az előttem sétáló férfit. -Megvannak a módszereim.

-Jó neked. - nevetett fel. - Engem valamiért nagyon nem kedvel. Már mindennel próbálkoztam.. - néztem rá. - Csináltam neki lasagnet, próbáltam vele beszélgetni, társasozni, bingozni de egyik sem volt a kedvére való és csak azt mondogatta, hogy hagyjam békén.

-Nem szereti a lasagnet,nehezen enged a bizalmába és a társasozni is csak akkor hajlandó ha reggelire gofrit adsz neki, csokiöntettel. A bingot pedig ne hozd fel a közelébe, mert ki nem állhatja. Inkább valami egyszerű kártyás játékot próbálj vele játszani, mivel az nem megerőltető számára. A társasjátéknál is sokmindenre oda kell figyelnie és megkell jegyeznie de a betegségéből kiindulva ez csak felzaklatja. - válaszoltam felsorolva a problémáit.

-Te tényleg nem vagy semmi. - nézett rám tátott szájjal. -Miket szeret még? Könnyebb lenne úgy főznöm, hogy tudom mit eszik meg.

-Elég válogatós. - gondolkodtam el. -A spagettit nagyon szereti. Illetve a csirkemelles dolgokat. A csokikat viszont dugd el előle mert édesszájú az öreg. - nevettem fel. - Igazság szerint olyan, mint egy kisgyerek. Ha ideges rád, csak adj neki egy csokit vagy fagyit és nyert ügyed van.

-Értem. - bólogatott nagy mosollyal. -Isabelle elmesélte, hogy a felesége halála után nemsokra beteg lett. Ha nem is emlékszik mindenre, szinte minden nap megemlíti.

-Igen. - szomorodtam el. - Lucyval nagyon szerették egymást, viszont pár éve ő elhunyt vastagbélrákban. Olyan rossz volt a helyzet, hogy a kórházban sem tudtak érte semmit tenni, ezért konkrétan Harry kezei között halt meg otthon. El sem akarom képzelni, hogy min ment keresztül Harry.. - próbáltam visszafogni a könnyeim. - Nagyon jó barátok voltunk viszont nekem Londonba kellett mennem és mire visszatértem már minden megváltozott.

-Sajnálom. - veregette meg a vállam. - Biztos nehéz volt erre hazajönnöd.

-Igazság szerint bűntudatom volt mégha nem is tehettem volna érte semmit..Az első találkozásunkkor fel sem ismert majd kiderült, hogy megszökött otthonról. A legjobb barátnőmmel cipeltük őt haza. - nevettem fel szomorúan az emlék miatt. - A következő találkozásunknál pedig fejbe vert egy kővel.

-Auch. - mosolyodott el Eathen.

-Mielőtt elfelejtem. - csaptam össze a kezem és néztem rá. - Ha nem vagy a földszinten mindig zárd be az ajtót mert képes elszökni.

-Értettem főnök. - mosolygott rám. - Amúgy. - vakarta meg a tarkóját. - Minden rendben volt?

-Mikor? - kérdeztem értetlenül.

-New York-ban. - mondta. - Miután bevittelek a baratnőddel a kórházba nem tudtam rólad semmit.

-Te is ott voltál? - kérdeztem aztán eszembejutott, hogy táncoltunk egy darabig majd összeestem.A bulin az utolsó emlékem az volt, hogy Eathen utánam nyúl mielőtt földet értem volna.

-Igazából már bocsánatot akartam kérni. - nézett rám sajnálkozóan. -Miután elkezdtünk táncolni láttam rajtad, hogy rosszul érzed magad de nem tudtalak eltolni magamtól. Ahhoz túl jól éreztem magam.

Éreztem ahogy elpirodosom ezért elkaptam róla a tekintetem és a járdát kezdtem bámulni.

-Aki bocsánattal tartozik az én vagyok. - szólaltam meg de nem néztem rá. -Mielőtt New York-ba mentem volna, szakítottunk a barátommal és én pedig hülye tyúk módjára alkohollal akartam feledtetni a hiányát.