Save Me /BEFEJEZETT/

75.

San Franciscoba érve az órára néztem, ami 3:26-ot mutatott. Idegesen emeltem fel a kezem és kezdtem el rágni a körmöm, míg a lábammal megállás nélkül doboltam.

-Na jó. -hallottam meg Tyler feszült hangját. -Eddig a lábrángásodtól is az ideggörcs kerülgetett viszont, hogy rágod a körmöd az egyenesen az őrületbe kerget. Szóval ha nem szeretnéd, hogy a tikkelő szemem miatt az egyik árokba végezzük, akkor hagyd abba.

-Bocsi. -emeltem el kezem a számtól.

Be kellene fejeznem ezt a rossz szokásom de ha nagyon feszült vagyok, akkor akaratomon kívül kezdem el rágcsálni. Sokszor még én sem veszem észre, míg valaki nem szól rám.

-Szerinted már a gépen van? - kérdeztem inkább magamtól, mint Tylertől.

-Azt nehéz megmondani. -válaszolt ennek ellenére. -Ha késik a gépük akkor nem, viszont ha szerencsétlenség megtestesítőjéről van szó. -utalt természetesen rám. - Akkor igen valószínű, hogy a herceged már a gépen csücsül.

-Köszi a lelki támogatást, pont erre van most szükségem. -néztem rá mérgesen, míg ő csak önelégülten vigyorgott.

-Egyébként meg. -köszörülte meg a torkát. -Mi ez a nagy siettség? Egész eddig lehetőséged lett volna kibékülni vele.

-Tudom. -bámultam ki az ablakon.
-Viszont nem volt hozzá elég bátorságom, hogy felkeressem Jessicat és kiderítsem mi történt azon az éjszakán.

-És most, hogy beszéltél vele már egyből békülni akarsz? -kérdezte, mire felé fordultam. Ő is rám nézett egy pillanatra, ráncolva a szemöldökét. -Mi lett volna, ha azt mondja, hogy semmiben sem tévedtél? Akkor egyszerűen elengedted volna?

-Miért kell "mi lett volna, ha" kérdéseket feltenned?
-értetlenkedtem. -Nem így történt.

-De akkor is kíváncsi vagyok. -vágta rá. -Nem kötöszködni akarok Molly csak nem értem az egész helyzetet. Azt állítod, hogy szeretted őt és gondolom még mindig, ha már éjjelek éjjelén a repülőtérre tartasz hozzá. Akkor mégis mi az Istenért vártál éveket? Csak mindkettőtök életét megnyomorítottad ezzel a döntéseddel.

Vissza akartam vágni.. De nem ment.
Csak bámultam Tylert könnyes szemekkel. Mikor észrevette, hogy az arcomat áztatják a könnyek, hebegni-habogni kezdett.

-Molly, én nem így értettem. -mondta sietve. -Csak egy kérdést tettem fel. Sajnálom, jó? Befogom csak ne sírj.

Igaza volt...
Önző voltam és kurvára elcsesztem az egészet, ezzel pedig megfosztva magamat és Blaket is a boldogságtól.
Ezután ránk telepedett a csend, hiszen nem szerette volna egyikünk sem a témát tovább boncolgatni és közös témánk sem volt.
Ahogy megállt a kocsi, kivágtam az ajtaját és rohanni kezdtem befelé.

-Itt megvárlak. -kiabálta utánam, míg én úgy futottam, mintha az életem múlna rajta.

A hatalmas fehér épületben elveszettnek éreztem magam és nem volt időm arra, hogy kiigazodjak a helyszínen, ezért egyből az információs pulthoz siettem, ahol természetesen állít a sor de én mindenkit beelőzve az elejére álltam, ezzel majdnem fellökve az éppen sorra jutó srácot.

-Honnan indul a San Diego-i járat?
-kérdeztem lihegve.

-Elnézést Hölgyem, de ki kell várnia a sorát. -emelte fel a recepciós nő a kezét a sor végére mutatva.

-Sietek. -idegesedtem be. -Nagyon.

-Akkor is, szabály az szabály... - folytatta volna de én a szavába vágtam.