Save Me /BEFEJEZETT/

64.rész-Béke

Blake épp a könnyét törölgette mikor meséltem neki, hogy Mia mit művelt egyszer az éjszaka közepén.

-Szóval ha jól értelmezem. - nevetett jóízűen. - Felkeltett azért az éjszaka közepén, mert elfelejtette, hogy hogyan kell suttogni?

-Pontosan. - nevettem vele együtt. - Akkor nem volt ám olyan vicces. Arra keltem fel, hogy valaki rángatja a kezem..Gondolj bele, hogy kómásan felkelve valaki ezt mondja neked.

-És mit reagáltál erre? - kérdezte kíváncsian.

-Igazság szerint magamnál sem voltam teljesen, csak fogtam és oda húztam magamhoz. Reggel gondolkodtam és akkor esett le a tantusz... Utána viszont vagy órákig ezen nevettem. - kortyoltam bele a kávémba.-Ez még hagyján. - emeltem fel a kezem. - Pár napja megkérdezte, hogy mi van akkor, ha a hajó elfelejt úszni?!

-Molly. - nézett rám komolyan. - Semmi kétségem afelől, hogy a mi lányunkkal.

-Egyet kell értsek. - nevettem fel hangosan. -A gondolkodását egy az egyben tőled örökölte.

-Ez fájt. - tette nevetve a szívére a kezét. - Biztos vagyok benne, hogy ő okosabb nálam.

-Sajnos az összes olyan tulajdonságodat örökölte, amivel mindig az agyamra mentél. - forgattam a szemem.

-Nincsenek is olyan tulajdonságaim. - válaszolta felháborodottan.

-Ohh.-kuncogtam.-Gondolom teljesen természetes, hogy akár kitörhetne egy atomháború, ti akkor is ugyan olyan békésen alszotok.

-Kikérem magamnak és Mia nevében is. - emelte fel a mutató ujját. - Az alvás a második legjobb dolog az életben.

-És mi az első? - kérdeztem tetetett kíváncsisággal.

-Természetesen az evés. - vont vállat majd belekortyolt a kávéjába.

-Menthetetlenek vagytok. - csaptam a homlokomra. A számhoz emeltem a poharat, mikor realizáltam, hogy elfogyott a kávém. Csak akkor vettem észre, hogy  elszaladt az idő, mikor kinéztem a mellettünk lévő ablakon. Kint már elkezdett sötétni.

-Kérsz még egy kávét? - kérdezte Blake, mire a fejem ráztam.

-Lassan indulnom kell, Mia anyáéknál van. Ideje végre otthon aludnunk, mivel az utolsó pár napban nem sikerült. Mikor történt az egész akkor is anyáéknál aludt mivel közös programot szerveztek. Aztán én kórházba kerültem, így megint ott maradt. Hiányzik már, hogy mesét olvashassak neki este. - mosolyodtam el az esti programunkra vissza emlékezve.

Ezután hiába szerettem volna fizetni, Blake hajthatatlan volt, így ő állta a kávénkat. Felajánlotta, hogy elvisz anyáékhoz, így nem ellenkeztem.

-Anyukád már tud róla? - kérdeztem a kocsiban ülve. - Miaról.-néztem rá.

-Nem. - rázta meg a fejét. - Nem volt lehetőségem még elmondani neki hiszen így is nagy kabaré volt otthon. Elsősorban, hogy papa meghalt. Aznap teljesen összeomlott, még apát se vette észre. Aztán közösen volt egy vacsoránk, ami nem sikerült túl jól. - simította hátra a haját. - Majd volt ez az egész Eathenes ügy és teljesen maga alá került,hogy börtönbe kerülök. Nem láttam ilyen állapotban, mióta a húgom meghalt. - csuklott el a hangja.

-Minden rendben lesz vele,csak adj neki időt feldolgozni mindezt. Csak néhány napja vesztette el az apját..-válaszoltam.

-Tudom. - bólintott egyet. - Csak aggódom érte.. Ő mindig olyan erős volt, most pedig teljesen kifordult önmagából.

-Legyél mellette ezekben a napokban. -mielőtt felfogtam volna, hogy mit csinálok a kezemet a kezére tettem. Semmi szándékom nem volt ezzel a mozdulatommal, viszont őt meglephette mivel csodálkozva nézett vissza rám- Csak te maradtál neki.