Save Me /BEFEJEZETT/

11.

Stellel töltött délután kicsit elfelejtette velem azt, ami holnap vár rám.
Iskola.
Csak egyetlen rövid szó, mégis annyi emlék, félelem, stressz és sok más vegyes érzés összefoglalva.

Nem tudtam aludni, egyszerűen képtelen voltam.
Folyamatosan járt azt agyam, hogy holnap minden kezdődik elölről.
De mi fog történni?
Hogy fogok reagálni? Na és ők? Köszönni fognak? Megölelnek? Egyáltalán meg fognak ismerni? Beszélgetni fogunk?
Vagy talán szótlanul, zenét hallgatva telik el nap?
A titkom megőrzésére képes leszek?

Az órám 6:40-kor szólalt meg. Mivel egész éjszaka csak forgolódtam így elsőre ki is nyomtam az ébresztőt.
Lassan kikeltem az ágyból és a fürdőbe vettem az irányt. Fogat mostam, majd elővettem a szekrényemből egy fekete farmert és egy fehér csipkés inget. Kivasaltam a hajam és a szokásos sminkemet varázsoltam fel magamra.
Az órámat tettem fel a kezemre éppen, amikor valaki kopogott az ajtómon.

-Gyere csak. -szólaltam meg.

-Szia Molly. -jött be mama egy kis dobozzal a kezében. -Hoztam valamit.

Leültünk az ágyamra és remegő kézzel nyitotta ki a bársony dobozt, amiben egy nyaklánc volt.
Nem is akár milyen nyaklánc.
Egy arany lánc volt amin lógott egy apró, bordó gyémánt.

-Ezt az ékszert a papádtól kaptam mielőtt meghalt. Azzal a mondattal nyújtotta át nekem, hogy "minden rendben lesz" és én ugyan ezzel a bíztatással szeretném neked odaadni.
Tudom, hogy nagyon nehéz időszakon vagy túl Molly de tudnod kell, hogy itt leszek neked. Mindig. -könnyes szemmel néztem rá és tudtam, hogy jobb mamát nem is kívánhatnék.

-Köszönöm szépen de ezt nem fogadhatom el. Papától kaptad és ezt neked kell őrizned.

-A papád is ezt akarná. Nagyon jól tudod, hogy titokban neki is a kedvence voltál. Szóval ha nem akarod megsérteni ezt az öreglányt akkor nem ellenkezel.-utalt magára. -Na gyere, had lássam hogyan áll rajtad. -helyezte fel a nyakamra.

-Köszönöm szépen. -zártam egy nagy ölelésbe.

-Ne feledd Molly.. . -kezdte el mielőtt kisétált a szobából. -Az, hogy ráparázol mindenre az nem segít hiszen ilyenkor olyan helyzetben találod magad, mintha kétszer élnéd meg azt kudarcot, amit lehet egyszer sem kellene. Csak menj és csináld, vagy működni fog vagy nem. Ilyen az élet kisunokám. -kacsintott majd kiment.
Miért tudja mindig, hogy pontosan milyen szavakra van szükségem?

Lefelé haladva a lépcsőn egy vita ütötte meg a fülem, ezért megálltam hallgatózni.

-De anya. -hisztizett Sierra.
-Megígértem a csajoknak, hogy ma elviszem őket suliba, Molly nem fér már be.

-Nem érdekel, vagy Mollyt is elviszem vagy nem kapod meg a kocsit.
-válaszolta ellenkezést nem tűrő hangon anya.

-Még csak 2 hete jött haza és már teljesen felforgat mindent. Minek kellett hazahoznozok? -kérdezte feszülten a nővérem. -Olyan szép volt eddig nélküle.

-Sierra, elég legyen a hülyeségeidből! -csapott idegesen az asztalra anya.

Mit sem törődve a hallottakkal, lementem és kisétáltam az ajtón.
Elegem volt belőlük.
Bedugtam a headsetet a fülembe és máris egy másik világban érezhettem magam.
Egy jobb világban.

A suli Stelléktől 10 percre van, ez azt jelenti, hogy 45 perc gyaloglás vár rám. Mivel arra számítottam, hogy Sierra vagy anya elvisz ezért nem  siettem a készülődéssel, amit utólag most nagyon bánok hiszen az órám már 7 óra 26 percet mutatott.
Az első óráról már biztos, hogy késni fogok de mivel ez az első nap így nincs rendes tanítás szóval ezáltal pedig nem is érdekel különösképpen a dolog.