Save Me /BEFEJEZETT/

61.rész- Rettegve

Rettegve az ágy előtt ülve, összehúzva magam, befogott fülekkel cikáztak a gondolataim a fejemben.

Arcul csapott a valóság és kegyetlen rossz érzés járta át a testem. Mivel én okoztam ezt..

Eathen nem ilyen volt..

Bármennyire is próbálom elhitetni magammal, hogy ez Eathen igazi énje,titokban mindig is tudtam, hogy ez nem igaz. Lehetetlen, hogy egy ember éveken keresztül így megtévesszen másokat.. Eathen mindig kedves srác volt és ha mindvégig titkolta volna ezt az oldalát akkor is valami apró bakit kellett volna, hogy ejtsen. Azonban ő semmiben nem hibázott..

Hiszen ott volt nekem mikor a buliban megvédett a részeg férfiaktól és ájultan estem össze a földön. Ott volt,mikor Stellel elmentünk bulizni és elhitettem vele, hogy rá vagyok mozdulva majd szótlanul tűrt akkor is mikor én viszakoztam. Ott volt, mikor Harryt próbáltuk menteni és közös sétákra indultunk együtt. Ott volt mellettem miután Blake faképnél hagyott és én újra zuhanni kezdtem  saját magam gödrébe. Ott volt mellettem mikor kétségbeesett tini anyukává váltam majd segített átszenvedni a terhességen. Ott volt mikor Mianak egy apa figurára volt szüksége de a vérszerinti apja nem volt ott mellette. Eathan végig ott volt..

Számtalanszor mosolyogtatott meg mikor legszívesebben sírtam volna. Úgy bánt Miaval, mintha a tulajdon lánya lenne.. Családjaként szeretett minket...Én viszont hatalmasat hibáztam.

Kihasználtam ezt a csupaszív fiút és egy szörnyeteget csináltam belőle a sok kétely miatt amiben hagytam nap, mint nap, mióta Blake visszatért az életembe.

Őszintén szólva önző voltam. Hagytam, hogy teljes mértékig belémzúgjon annak ellenére, hogy nem tudtam, viszont-e tudom valaha is szeretni úgy, ahogy megérdemli. Tetszett a tudat, hogy valaki törődik velem.. És igen elindult köztünk valami, viszont sosem voltam biztos kettőnkbe de én még így is folytattam. Majd jött Blake és az évek alatt felgyülemlett érzelmeim amiket elnyomtam magamban hirtelen előtörtek és összezavartak mindent. Én pedig ahelyett, hogy ezt megbeszéltem volna Eathennel, inkább ellöktem magamtól.

Hülye és önző voltam, belátom. Vagy az elején le kellett volna már állítanom vagy pedig Blake visszatérése után leülni vele és megbeszélni a problémáim, hogy megértse, mit miért teszek. Nem pedig egyből egy hatalmas űrt kialakítani kettőnk között.

Mikor szünetet kértem tőle tényleg nem szakítani akartam, csupán rendbe hozni a gondolataimat. Nem akartam visszaszaladni Blakehez és onnan folytatni, mint ahol abbahagytuk. Hiszen megcsalt es elhagyott. Ennél többre tartom saját magam.

A fő gonosz a történetemben tehát rákellett, hogy jöjjek.. Én magam vagyok.

Mindenkinek csalódást és fájdalmat okozok a meggondolatlan tetteimmel.

Eathennek, aki csak szeretni akart,Blakenek aki miattam hagyott ki a lánya életéből 3 teljes évet, majd Mianak, mivel esélyt sem adtam, hogy az apja szerepet kapjon az életében.

Tehát igen, rohadt egy undorító ember vagyok..

Viszont a mai nappal elegem lett. Mindig csak az én szemszögemből néztem a dolgokat és nem képzeltem bele mások helyzetébe magam. És tényleg kibaszottul sajnálom.. Viszont ezt már én sem bírom tovább.

A félelem amit jelenleg érzek, szinte megbénít. A szám belsejét olyan erősen harapom, hogy csak vasas vérem ízét érzem. A füleim szinte zúgnak az erős nyomás által amit a két kezemmel okozok. Az arcomon még mindig érzem Eathen hatalmas tenyere nyomát és a szemeim őrülten fájnak, mivel olyan erősen szorítom le őket amennyire csak tudom. Hiszen mást nem tehetek...