Save Me /BEFEJEZETT/

15.

Émelyegtem és féltem.
Ott álltam, fel sem fogva, hogy mire is készülök. Hirtelen az alkohol, amit magamba öntöttem az est folyamán, ki akart törni belőlem. Remegő kézzel fogtam meg az erkély sötét színű, fa korlátját, majd az egyik lábamat átlendítettem a vékony szélére. Mielőtt meggondoltam volna magam, a másik végtagomat is átlendítettem.

-Hé ezt nézzétek! -mutatott felém az udvaron álldogáló fiú.

A házból érdeklődve sétáltak ki az emberek, felfelé bámulva.
A hányinger, ami lefelé nézve rámtört, eszembe juttatta, hogy tériszonyos vagyok.
Azonban csak arra próbáltam koncentrálni, hogy felmérjem az alattam lévő kertet. Amint megláttam, hogy alattam víz van már össze is állt a tervem.
Ha a medencébe akarok érkezni akkor jól el kell rugaszkodnom, hacsak nem akarok szétloccsanni a betonon.

A fejem felemeltem az ég felé, majd egyik kezemmel elengedtem a korlátot.

-Molly te meg mi a jó büdös francot csinálsz? -hallottam meg Stell ijedt hangját lentről. -Valaki csináljon már valamit!

Nem viszakozhatok.
Nem tarthatnak gyávának.
Meg tudod csinálni Molly!

-Molly gyere le onnan! - kiáltotta fel. Amint meghallottam Tyler könyörgő hangját, kiszállt belőlem a bátorság. -Csak kérlek gyere le.

Könnyek szöktek a szemembe, majd erőtlenül bólintottam. Reszkető kézzel próbáltam megfordulni de ekkor megcsúszott a lábam és az a vékony kis rész a korlát alól elfogyott alólam. Nagy sikolyok hangzottak a tömegből, én pedig szorosan zártam be a szemeim, várva a kemény érkezésre.

De nem így lett.

Egy erős kezet éreztem meg a jobb csuklómon. Pár másodperc után kinyitottam a szemem, előttem pedig Blake állt. Egy mozdulattal vissza  rántott és átemelt a korláton.
Amint szilárd talajon álltam, egyre jobban éreztem azt az émelygő érzést, majd a következő pillanatban már a fiú cipője az én hányásomban ázott.

-Ugye most csak szórakozol velem?
-sziszegte dühösen.
Ami azt illeti nagyon, nagyon dühösen.

-Te megőrültél? -lépett ki hozzánk sietve Stell szikrákat szóró szemekkel. -Jesszus, de büdös van. -fogta be az orrát, majd miután Blakere nézett, akinek az arca elárult mindent, elhallgatott.

-Szerintem vidd őt haza.
-adta ki neki a parancsot Blake. -Kocsival vagytok?

-Nem, gyalog jöttünk. -válaszolta.

-Mit is vártam tőletek. - sóhajtott.
-Mindegy, én léptem.

-Hé. -lépett utána Stell. -Megtennéd, hogy hazadobsz minket?

-Nem kocsival vagyok.

-Ne kamuzz, láttam, hogy ott parkolsz a bejáratnál. -nézett rá szúrósan a barátnőm.

-Minek nézek ki? Taxisnak? -kérdezte feszülten.

-Ne csináld már ember! -csattant fel Stell. -Hogy vonszoljam el hazáig, mikor alig bír megállni a lábán?!

-Hallak ám. -emeltem fel a mutató ujjam, miközben a korlátnak támaszkodtam, hogy ne essék össze.

Mikor fejeződik be ez a furcsa érzés? Egyáltalán miért forognak a csillagok az égen? Olyan kis picik mégis milyen fényesek, csak ne forognának ennyire.

-De ha összehányja a kocsim.. - kezdett bele Blake fenyegetőzve.

-Nem fogja. -vágott közbe Stell. -Na gyere Molly, menjünk haza.

-Miért én ülök hátra? -hisztiztem az autó mellett állva.

-Csak szállj már be. -mondta idegesen Blake.