Save Me /BEFEJEZETT/

81.

*Az esküvő előtti nap Blake Collins szemszögéből*:

Mollyek háza előtt állva a stressz és félelem kombinációja ellepte a testem minden porcikáját. Izzadó tenyerem sem segített a helyzeten ezért jobb ötlet hiányában egy egyszerű mozdulattal a farmeromba töröltem a kezem. Tudtam, hogy Molly érdekében jöttem ide, ez pedig segített abban, hogy ne inogjak meg.
Végül bekopogtam, önként vállalkozva a saját sírok megásására.

-Szia. -köszönt meglepődve Susan, mikor ajtót nyitott. -Egyedül?

-Szia, Johnhoz jöttem. -tértem a lényegre.

-Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. -bizonytalanodott el. -Velünk sem beszél, mióta bejelentettétek a házasságot.

-Blake, kedvesem. -jelent meg mosolyogva Mary a lánya mellett. -Gyere beljebb. -ragadott kézen. -Van egy olyan sejtésem, hogy nem miattunk vagy itt. Molly tud róla?

-Nem. -vallottam be. -Azt mondtam, hogy haza megyek elintézni valamit.

-És ő ezt el hitte? -kíváncsiskodott.

-Annyira bele van merülve a könyvírásba, hogy igazából fel sem fogta szerintem. -halvány mosoly ült ki az arcomra a magam előtt megjelenő mostanra már vállig erő hajú lány, aki nem túl esztétikusan a feje tetejére fogta össze rövid tincseit egy konty formában. Az én ruháimat viselve ült a kanapén, mikor eljöttem otthonról és nagy beleéléssel írta a
történetet. Valójában fogalma sincsen, hogy teljesen haszontalan minden titkolózása hiszen már az eddig készen lévő részeket végig elolvastam.

-Ír? -lepődött meg Susan.

-Igen. -bólintottam. -Rólunk szól a könyve.

-Istenem ez a lány. -hatódott meg Mary. -Mindjárt jövök és lehozom neked azt a tökkelütöttet. Bármennyire is mogorva, légy erős mert ha meglátja, hogy meginogsz akkor esélyed sem lesz többé.

Nagyot nyelve emésztettem a nő szavait. Egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban és az eddig napokig bennem megfogalmazódott dolgok, amiket mondani szeretnék a férfinak, teljesen homályba merültek.
Azonban nem sok időm volt ezen rágódni, mivel Mary pár perc után már vissza is tért miközben maga mögött szinte rángatta befelé Johnt.

-Miért jöttél? -szegezte nekem egyből a férfi.

-Beszélnünk kell. -válaszoltam a tekintetét állva.

-Magatokra hagyunk titeket. -szólalt meg Susan majd az anyjával kimenetek a konyhából de tisztán láttam, ahogy annak ajtajánál  megállva a falnak simulnak és hallgatózni kezdenek.

-Nincs sok időm mert dolgozni kell mennem. -nézett sietősen a csuklóján lévő órájára majd leült velem szembe.

-Gyors leszek. -tettem kezeim az asztalra, ezzel nyomatékosítva a magabiztosságom. Természetesen eközben majdnem felrobbantam a szorongástól, amit ez a férfi gyakorolt rám. -Tudom, hogy félted Mollyt...

-Akkor bizonyára megérted, hogy miért ellenzem ezt az egészet. -vágott közbe.

-Teljes mértékben. -helyeseltem. -Viszont megváltoztam John. Már nem az a tudatlan, gyenge szar vagyok, mint 4 évvel ezelőtt. Tudom, hogy mit veszítettem akkor és minden erőmmel azon vagyok, hogy ez ne történjen meg újra.

-És mi a biztosíték erre? -hangos és cinikus hangneme kettészelte a közöttünk lévő teret, ennek ellenére rezzenéstelen arccal bámultam tovább.

-Egyenlőre a szerelmem a lányod és unokád iránt. -erre a kijelentésemre  felnevetett de nem engedhettem meg, hogy ez eltántorítson. -Illetve ez. -csúsztattam elé egy lapot, ami egy adás - vételi szerződés volt.