Save Me /BEFEJEZETT/

23.

Amikor magamhoz tértem az arcomba világító lámpa fénye ami plafonon volt az ágyam felett, szinte égette a szememet, így gyorsan vissza is csuktam. Az egész testem zsibbad, a nyakam fájt és a nyelés olyan érzéssel töltött el, mintha tűk százai szurkodnák a nyelőcsövem.

-Molly? -hallottam meg egy szipogó hangot majd egy meleg kezet éreztem meg a jobb karomon, mire hunyorítva felé fordultam.
Pizsamában lévő, kócos hajú és szétsírt szemű Stell fogadott. Valószínű, hogy ő sem a legjobb napjait éli.

-Hol vagyok? -kérdeztem de abban a pillanatban meg is bántam. A hangom erőtlen volt és rekedt, szinte már felismerhetetlen.

-Hála az égnek. -sóhajtott megkönnyebbülve.  -Minden rendben lesz, szólok anyának.

Mielőtt felfogtam volna, hogy mit is mond, kirohant.
Ekkor körbenéztem az apró egyszemélyes szobában, már amennyire a helyzetem engedte, hiszen a nyakamat alig tudtam mozgatni mert valami rögzítő féleség volt rajtam. A fehér falak, kényelmetlen ágy, a rám kötött gépek és a fertőtlenítő erős szaga egyből elárulta, hogy kórházban fekszek. A gyomrom görcsbe rándult, hogy az utolsó emlékképeim nem csupán egy rémálom volt hanem a puszta valóság. Ami pedig ennél is félelmetesebb volt az az, hogy halvány lila gőzöm sem volt a többiek hogylétéről.

Az ajtónyitás vonta el a figyelmemet és Lindával az oldalán tért vissza a barátnőm.Egy ideig a nő könnyes szemmel, hitetlenkedve bámult de végül odasietett hozzám.

-Csúnyán elintéztek kölyök. -fogta meg a kezem.

-Elkapták? -kérdeztem könnyeimmel küzködve.

-El és remélem ott rohad meg.
-válaszolt Stell az anyja mellé lépve.
-Nemsokára ideérnek a szüleid is.

-Meg fogok gyógyulni? -tettem fel nehezen a kérdést, hiszen a nyelőcsövem az utolsókat rugdosta és rettegtem,hogy olyanfajta sérülést szereztem, ami soha sem fog már teljesen helyrejönni.

-Persze, hogy megfogsz. -gugolt le mellém Linda. -De most a legfontosabb, hogy próbálj meg minél kevesebbet beszélni. Megsérült a nyakad az erős szorítás hatására ezért is van rajtad az a szivacsos nyakrögzítő. Pár napig lesz rá csak szükség, ne aggódj.

-Hol van a lányom? -vágódott ki hirtelen az ajtó és anya rontott be rajta.
-Édes Istenem. -suttogta szája elé kapva a kezét.

Tudtam, hogy nem nézhetek ki valami fényesen de amint apa is a szobába lépett és összetalálkozott a tekintetünk, kétségbeestem.
Anya azonnal odarohant az ágyamhoz de apa csak mozdulatlanul állt és életemben most láttam meg először könnyeket a szemében.

-Mivel mindenki megérkezett nem húzom tovább, elmondom a vizsgálat eredményeit. -sétált Linda az ágyam végéhez és levette a bútorra akasztott papírokat. Minden szem rá összpontosított és félve vártuk a válaszokat.
-A felső légutaid megsérültek az erős nyomás miatt. A hyoid (nyelvcsont) csontod szerencsés módon megúszta. Maradandó agyi károsodásnak nincs jele. A gégédet elnézve viszont a hangod túl lett terhelve a megeröltetés miatt, így pár napig próbálj meg nem beszélni és a  suttogást is hanyagold, hogy minnél előbb helyrejöjjön. Ha kérdeznek akkor is inkább kézmozdulatokkal "igen" vagy "nem" formájában válaszolj. Ezen kívül pép ételeket fogsz kapni, hogy ezzel is könnyítsük a nyelést. -lapozott egyet a papírok tömegében de szinte semmit sem fogtam fel belőle, mivel a félelem, hogy maradandó károsodás ért-e, ellepte minden gondolatomat.
-Nem dohányzol, ugye?
-zökkentett ki a gondolataimból.

Idegesen néztem körbe a szobában míg a megfelelő választ kutattam. Ha "igen-t" mutatok akkor beismerem és hatalmas fejmosás elé nézek, ha viszont "nem-et" intek akkor lehet, hogy a további vizsgálat eredményeit befolyásolom. Tanácstalan arckifejezésem azonban hosszú percek után meg is válaszolták a feltett kérdést.