Save Me /BEFEJEZETT/

16.

Egy fehér szobában ébredtem, kényelmes párnak közt. Először le sem esett, hogy nem az én szobámban vagyok. Első dolgom volt a takaró alá nézni és reménykedni abban, hogy viselek ruhát.

-Hála az égnek. -mondtam megkönnyebbülve, miután megláttam magamon a fekete pólót és szürke melegítőt.

Ami viszont zavart, hogy nem nagyon emlékeztem semmire. Az utolsó emlékem, hogy le akarok ugrani az erkélyről.
Minek kellett ennyit innod Molly?
De ami ennél is fontosabb kérdés, hogy hol vagyok?

Felkeltem az ágyból, aminek következményeképpen fejembe hasított a fájdalom. A kezem azonnal az érintett testrészemhez kaptam majd megvártam míg kitisztul a látásom és folytattam az utamat. Azonban amint kinyitottam az ajtót, ledermedtem.
Harrynél vagyok.
Vagyis Isabellenél és..Blakenél.

Jézusom mit csináltam?

Az előtérbe érve Daniellel és az épp reggeliző Harryvel találtam szembe magam. Daniel meglepetten arca tükrözte, hogy fogalma sem volt az ittlétemről. Harry pedig csak mosolygott, mint a tejbetök.

-Maga az új ápolóm? -kérdezte és kacsintott egyet.
Hát ez egyre jobb lessz..

-Nem. -nevetett fel Daniel. -Ő Molly, Blake egyik barátja.

-Messze állunk attól. -szólalt meg az említett szamár mögülem.

Most jött el az a pillanat, hogy a föld bámulása sokkal érdekesebbnek tűnt, mint máskor. A fiú végül kikerült és a konyhába sétált, majd pár perc múlva egy pohár vízzel és kávéval tért vissza. Az átlátszó folyadékot a kezembe nyomta, holott a koffeinnek jobban örültem volna.

-Gyere fel, beszélnünk kell. -mondta majd elindult az emeletre. Nem kellett Danielre néznem, hiszen a tekintete szinte égetett és innen éreztem, hogy mosolyog. Szó nélkül követni kezdtem  Blaket.

-Nos. -csukta be maga mögött a szobája ajtaját. -Stella egy órán belül itt lesz érted.

-Értem. -ittam bele a vizembe.

-A ruháid és cuccaid ott vannak a kanapén. -biccentett a fehér bútor felé.

Azonnal az irányukba siettem és kutatni kezdtem. Csalódottan észleltem, hogy a telefonom sikeresen lemerült.
Csodás.
Egy szál cigit akartam előhalászni azonban furcsállva vettem észre, hogy a dobozom üres. Meg mernék esküdni, hogy tegnap este mikor elindultam otthonról, még tele volt.

-Eldobtam őket. -szólalt meg.

-Mégis micsodát? -kaptam felé a fejem reménykedve, hogy nem azt, amire gondolok.

-A cigidet.

-Már megbocsáss de hogy jössz te ahhoz, hogy kidobáld a cuccomat? -idegesedtem be.

-Ha a házamban vagy akkor szerintem igen is megtehetem. - válaszolta majd leült az ágyára és belekortyolt a kávéjába.

-Szerintem meg attól mert valaki nálatok van, még nem csinálhatsz a dolgaival azt, amit akarsz. - csattantam fel.

-Inkább örülj, hogy megmentettem a segged. -emelte fel a hangját. -Ha én nem hoztalak volna haza akkor most otthon magyarázkodhatnál anyucinak.

-Remélem nem haltál bele ekkora hőstettbe. -jegyeztem meg cikikusan. Felkapkodtam a cuccaim a kanapéról majd kifelé menet rácsaptam az ajtót.

-Már is mész Molly? -kérdezte Daniel a földszinten, de én mit sem törődve vele, elviharoztam mellette.

Bő 10 perc alatt, a házunkba belépve lélegezhettem csak fel igazán, hiszen nem találtam senkit a nappaliban és konyhában.
Az egyik lábamat tettem csak fel a lépcsőre de ekkor egy ajtó csapódott és hatalmas léptek hangja ütötte meg a fülem.