Save Me /BEFEJEZETT/

18.

Átkozva magamat indultam el a suliból szakadó esőben, mivel természetesen amikor szükségem lenne esernyőre, otthon hagyom. Ezért a fejem egyetlen menedéke a kabátom kapucnija volt, ami már abban a pillanatban feladni készült a szolgálatot, amikor kiléptem az épületből.

-Hazavigyelek? -kérdezte, akinek a hangját bárhol felismerném.

-Nem kell, kösz. -vágtam rá, meg sem állva.

-Komolyan inkább képes vagy elázni? -futott utánam Tyler. - Gyere, szívesen  elviszlek. -ragadta meg a csuklóm majd kezdett el maga után vonszolni. Alig tettünk meg pár lépést mikor egy fekete Audi állt meg mellettünk.

-Kell egy fuvar? -szólt ki Blake, miután leengedte az ablakot. Értetlenül álltam a helyzet előtt viszont sokkal kecsegtetőbb ajánlat volt, mint Tylerrel együtt utazni.

-Aha.- vágtam rá majd kiszabadultam Tlyer szorítádából és bepattantam mellé az anyós ülésre. A visszapillantó tükörből láttam ahogy Tyler idegesesen trappol vissza a járműéhez.

-Ne szokj hozzá csak gondoltam most az egyszer jófej leszek, ha már így bánt veled. -szólalt meg Blake.

-Honnan tudod te ezt? -kérdeztem, viszont rájöttem, hogy hülye kérdés hiszen az egész iskola tud a dologról.

-Te mesélted nálunk.-válaszolta mire az én nyugtalanságom megszűnt létezni és kidülledt szemekkel fordultam olyan gyorsan a fiú irányba, hogy azon sem lepődnék meg ha megrándult volna a nyakam.

-Micsoda? -sipítottam. -Blake, el kell mondanod, hogy még mit mondtam. Mindent.

-Jolvan, nyugodj már meg. -nevetett fel míg én nyugtalanul ficánkoltam az ülésben. - Csak elmondtad, hogy ők ketten henteregtek míg te távol voltál.

-Ennyi? Semmi mást nem mondtam? -reménykedtem.

-Miért mit kellett volna még mondanod? -rámcolta a homlokát.

-Semmit. -engedtem ki az eddig bent tartott levegőt. -Semmit az ég világon.

-Ha már a témánál vagyunk. -kezdett bele egy kis idő után. -Jössz nekem egy cipővel és vázával, mivel az egyiket lehánytad a másikat összetörted.

Én pedig, mint a jókislányok a zenelejátszó felé nyúltam és feljebb vettem a hangerőt.

-Bocsi, nem hallak a zenétől.
-kiabáltam, míg Blake mosolyogva rázta a fejét.
Észrevehető, hogy egyre többet mosolyog és be kell valljam, hogy sokkal jobban áll neki, mint az állandó durcás arc.
Sokkal,sokkal jobban.

Viszont egy valami teljesen biztos... Soha többet nem iszom!

-Köszönöm a fuvart. -mondtam Stellék előtt kiszállva a kocsiból. Blake válaszul bólintott egyet és már tovább is ment.

Futva mentem a házba és kopogás nélkül rontottam be. A ruháim egy kevés időre száradásnak indulhattak de most újra teljesen eláztam, míg eljutottam a házig, szóval számíthatok egy jó kis megfázásra.

-Megjöttem. -ordítottam el magam, de semmi választ nem kaptam. Mivel Linda kocsija nem állt a garázsnál,  ezért gondolom ő dolgozik.
Ledobtam a táskám és levetettem a cipőm majd egyenesen az emeletre mentem.
A barátnőm szoba ajtaját kinyitva megtorpantam, hiszen nem láttam semmit, az egész sötétbe volt burkolózva.
Már kezdtem azt hinni, hogy alszik de hirtelen szipogás hangja ütötte meg a fülem.

-Stell mi a baj? -kapcsoltam fel egyből  a villanyt. Felült az ágyon, én elindultam felé azonban mikor realizáltam, hogy hogyan néz ki, újra ledermedtem.
Utoljára akkor láttam őt ilyennek, amikor az apja elhagyta őket. A szeme meg volt duzzadva, az arca szinte úszott a lesírt sminktől és a vörös haja kócosan, egy laza konytba volt fogva a feje tetején, ami sokkal inkább hasonlíttott egy madárfészekre.
Pár másodpercig csak szótlanul bamultuk egymást, majd végül odarohantam, leültem az ágyra és szorosan megöleltem.
-Megoldjuk. -bíztattam, holott azt sem tudtam, hogy miről volt szó. Kegyetlen érzés volt őt így látni. -Csinálok neked egy teát és utána mindent elmesélsz. Oké?-kérdeztem mire válaszul bólintott.