Egy újabb hasonmás (Klaus M. ff.) Szüneteltetve, de igyekszem😁

12.

*- Oksi. Na megyek. Meg kell etetnem Katet. -... a picsába! El szóltam magamat?!*

- Ki is az a Kate? - vonta fel a szemöldökét Klaus
- Semmi.... Senki... - próbálkoztam... Hát neki nem lehet hazudni.
- Na mond meg... Kit rejtegetsz előlem? - kérdezte vicceskedve

-Nem! Nem mondom meg, mert akkor bántani fogod! Ismerlek! Vagy 400 évig üldöztél és bántottál engem is! Folyton megöltél! - sírtam el magamat.

- Ne haragudj. Nem fogom bántani a cicádat. És téged sem. Ne félj tőlem. Kérlek! - felállt és odahúzta a székét mellém. Odaült mellém és nézett engem, de már az ő szeme is könnyes lett. Hirtelen megsimította a karomat, mire elrántottam a karomat.
- Kérlek, tündérem, ne félj tőlem. Nem akarlak bántani. - ránéztem és láttam a szemében, hogy tényleg bántja a dolog, hogy olyan sokáig vadászott rám. Meg az is hogy olyan sokszor megölt.

Gondoltam egyet és odabújtam hozzá.
- Ne haragudj, hogy annyira kiborultam, csak féltem Katet. De... Honnan tudod hogy egy cica?! Te kémkedsz utánnam?
- Dehogy is. Csak mikor idejöttetek, akkor láttam hogy van nálad valami szőrgombóc. Gondoltam kismacska...
- Igen, még akkor találtam, mielőtt idejöttem. Megtartottam, nem volt szívem magára hagyni.
- Ez olyan ari. Hétfőn találkozzunk itt. Ja, egyébként hazafelé úton majd nézz be a kórházba. Vár ott egy kis meglepi... - vigyorodott el.
- Mit csináltál, már megint? - kérdeztem röhögve.
- Semmi, semmi. Na, menj etesd meg azt a macsekot... Egyébként majd egyszer bemutathatnál neki. Nem akartam bántani. - mosolygott rám.