Egy újabb hasonmás (Klaus M. ff.) Szüneteltetve, de igyekszem😁

40.

*Hirtelen megremegtek a kezeim és összeestem*

[...]
Amikor felébredtem, már Nik ágyában voltam. Ő pedig mellettem feküdve engem nézett.

Oldalra fordultam és megláttam, hogy könnyezik. Csak megsimogattam az arcát.
- Nem akartalak bántani. Ugye tudod? Nem akartam hogy fájjon neked.... - hajtotta le a fejét.

- Persze, mikor hergeltelek, már akkor is tudtam, hogy nem akarsz bántani. Hallottam a gondolataidat: Na, vajon mit fog tenni. Remélem eszik belőle, mert akkor kaphat egy pici büntetést. De ugyanakkor azt sem szeretném, hogyha éhes lenne... Nem tudom hogy mit szeretnék jobban. Már nagyon hiányzik az hogy valaki sikítson a fájdalomtól. - idéztem neki saját magát, erre csak meglepetten bámult rám

- Te hergeltél? De miért? Tudtad hogy fájni fog... - nézett könnyes szemmel
- Mert éreztem, hogy félsz, attól, hogy mi lesz, ha kikerülünk innen. Hogy elpuhulsz mellettem. Gondoltam, akkor had legyél egy kicsit a régi önmagad. - mosolyogtam rá. Megfogtam az állát és felemeltem a fejét, hogy bele kelljen néznie a szemembe. De ő elkapta a tekintetét.

- De már nem akarok a régi Klaus lenni. Az akarok lenni, aki melletted lettem. - sírta el magát újra. - Nem akarlak többször bántani. Nem akarok újra fájdalmat okozni neked. - szorosan átölelt és a fejét belefúrta a vállamba.

- Tudom szívem. Tudom. Az elejétől fogva tudtam. - pusziltam meg a fejét. Erre kicsit elmosolyodott.
- Nagyon fájt? - kérdezte és el húzta a száját.
- Eléggé... Megnyugtathatlak, nem puhultál el. - mosolyogtam rá, de megint eleredtek a könnyei. - Ne sírj, kedvesem. Már nem fáj annyira. Egyébként... Mikor kapcsoltál vissza?

- Amikor mindent feladtál volna azért, hogy abbahagyjam. Ekkor döbbentem rá, hogy nem akartalak megtörni, nem akartam ezt. Hogy mennyire szeretlek. - erre csak végigsimítottam a hasán, majd elkezdtem puszilgatni a kulcscsontját, mire halkan felnyögött.

Majd hirtelen felült

- Nem érdemlem meg. - motyogta maga elé - bántottalak, nem érdemlem meg, hogy szeress.
- Ajj, kicsim... - bújtam oda hozzá. - én akartam hogy bánts. Ha nem idegesítelek tovább, akkor ez nem történik meg. És én szándékosan csináltam. Tudtam hogy mit válthat ki belőled. Ráadásul, még az engedélyed nélkül belenéztem a gondolataidba. Teljes mértékben megérdemeltem.

- Te ennél jobbat érdemelsz. Nálam jobbat. - megint könnybelábadt a szeme.
- Szerelmem. Ne sírj már. - megcsókoltam. De annyira, hogy beléfolytottam a sírás is.
- Te tényleg szeretsz. - jelentette ki majd elkezdett vigyorogni, mint egy vadalma.

- Had mutassam ki mégjobban. - nevettem fel, majd az ölébe ültem. A fejemet ráhajtottam a nyakára és egy tincset tekergettem a tarkójánál.

Egyszer csak megfogtam a vállát és óvatosan lefektettem az ágyra, majd ráültem a csípőjére, mire halkan felnyögött. A fejemet ráhajtottam a mellkasára és elkezdtem puszilgatni a kulcscsontját. Ő átölelte a vállamat és minden puszinál nyögött egy picit.

Hirtelen lecsúsztam mellé, de továbbra is a kulcscsontját csókolgattam. A kezemet rátette a ziháló mellkasára, és elkezdtem feltérképezni a kockás hasát az ujjammal. Egyre lejjebb haladtam. Majd elértem a nadrágja derekát. Kérdőn felnéztem rá. Mint aki engedélyre vár, pedig jól tudtam, hogy mit szeretne.

Elég volt csak belenéznie a szemembe, már is láttam, hogy mennyire akarja, úgyhogy lejjebb csúsztam mellette és amég lehúztam róla a nadrágot, addig folyton a hasát csókolgattam.

Amikor már teljesen lehúztam a lábáról a nadrágját, elkezdtem simogatni a combja külső részét, és egyre közelebb puszilgattam a boxeréhez.

Amikor már majdnem ott jártam, irányt váltottam és elkezdtem a belső combját puszilgatni, egyre közelebb a boxer kidurorodó részéhez. Hirtelen hozzáértem a kezemmel, mire egy hatalmasat nyögött.