Egy újabb hasonmás (Klaus M. ff.) Szüneteltetve, de igyekszem😁

17.

A kék odament hozzá és elkezdtek egymás körül repkedni, majd a kék odaszállt Nik tenyeréhez, a másik pedig az enyémhez.*

Aztán eltűntek. Helyettük megjelenő két nagy farkas. Kergetőztek, fogócskáztak, hirtelen átváltoztak emberré, és eldőltek egymáson. Még sokat varázsoltam , majd elfáradtam.
Minden elhalványult...

[...]
Kinyitottam a szemem...
Egy kanapén vagyok...
Iszonyúan fáj a fejem...
Mi történt?...
Hol vagyok...

- Nat? Natasa? Tündérem? Jól vagy? - kérdezte Nik aggódva
- Igen, csak nemtudom... Lehet hogy vissza kéne mennünk... Anyu már biztos vár minket... Nem! Nem akarok brokkolit enni!

- Nat? Nem kellett volna annyit varázsolnod...
- De! Ezzel tartoztam neked...

[...]
Nem akartam! Nem akartam! Véletlenül volt! Nem akartam meglökni Bekaht! Nem.. - eleredtek a könnyeim

- Ne sírj, tündérem. Na, gyere ide... - majd felemelt, és átvitt az ágyába. Rögtön elnyomott az álom.

[Másnap reggel 14.]
Arra ébredtem, hogy Nik ott szuszog mellettem, és még teljesen hozzábújva aludtam. Természetesen volt rajta alsó, de más nem. Nem emlékszem a tegnap estére... Elkezdtem varázsolni. Ez az utolsó emlékem. Aztán a kanapé, a fejfájás, Klaus és az hogy sírtam.

Nem tudtam mit csinálni, úgyhogy megpróbtam szépen kimászni Klaus öleléséből, a nélkül hogy felkelteném. Gondoltam csinálok kávét.

Ez mind szép és jó, csakhogy... Ha Niklaus nem akar valamit akkor az nem is fog megtörténni, így hát nem sikerült kiszabadulnom.

Végülis olyan nyugodt amikor alszik, én meg még amúgy is kómás vagyok, úgyhogy, vissza kúsztam a karjai alá és adtam neki egy puszit az arcára. Válaszként jólesően morgott egy kicsit.
Átöleltem és visszaudtam.