Egy újabb hasonmás (Klaus M. ff.) Szüneteltetve, de igyekszem😁

50.

Bonnie szemszögéből.

Kikecmeregtem az erdőből. Megláttam, hogy az egyik ház ablakából fény jön ki. Láttam az ablakban hogy egy csajt, ahogy hátradobja a haját, majd ráugrik az ágyra.

Kicsivel később, egy göndör hajú férfi sziluettjét láttam meg, majd kiáltozásokat hallottam
- Ne! Nik! Hagyd abba... Hé!!!Ne csiná... - a lány nem tudta befejezni a mondatát, de még nevettek egy kicsit. Amint meghallottam a Niket, a gyomrom egyből összezsugorodott egy kavics méretűre. Niklaus Mikaelson. A pszcihotata, gyilkos hybrid.

Vajon mit csinálhatott szegény lánnyal. Hirtelen lekapcsolták a lámpákat.

Óvatosan elsétáltam az ajtóig, hallkan kinyitottam és beléptem e küszöbön.

Nat szemszögéből.

- Jó éjt, Tündérem. - súgta a fülembe.
- Miau-Miau! - nevettem fel, mire Nik elkezdett csikizni.
- Ne! Nik! Hagyd abba... Hé!!! Ne csiná... - sikítottam fel, majd belémfolytotta a tiltakozásomat egy csókkal. Lekapcsolta a lámpát, majd összebújtunk.

Meghallottuk , hogy kinyílik az ajtó és valaki belép a küszöbön.
- Tündérem, ezt te is hallottad? - kérdezte hallkan Klaus.
- Pesze, hogy hallottam. Tribrid vagyok. - emlékeztettem.
- Nem tudom, hogy ki ez. Bújj el egy szekrény mögé. - Utasított ellentmondást nem tűrő hangon.

Olyan aranyos amikor meg akar védeni... Pedig én vagyok az erősebb. Tulajdonképpen mindenkinél erősebb vagyok.

- Jó, jó. Megyek már. - mosolyodtam el. Nik óvatosan felült az ágyban és ölbetett kézzel várta az érkező személyt. Amikor az illető belépett a szobába, Nik felpattant, odasuhant a villanykapcsolóhoz, felkapcsolta a lámpát, majd vissza az ágyba.

- Áá... Kedvesem! Milyen kellemes meglepetés. - mosolyodott el Nik. Nekem viszont az arcomra fagyott a mosoly. Kedvesem?!
- Niklaus. Hol van a lány? - kérdezte fenyegetően a most érkezett.
- Milyen lány? Kiről beszélsz, drága? - érdeklődött még mindig mosolyogva Nik.

- Jajj... Ne játszd már itt nekem a hülyét! Láttam az ablakból. - mondta idegesen a boszi.
- Én tényleg nem tudom, hogy miről besz.... - nem tudta befejezni, mert Bonnie elkezdte a tumornövesztős  varázslatot, mire Nik ordítva fogta a fejét.

- Elég!! - Kiáltottam, majd hirtelen Nik eléálltam. A kis boszi ezen nagyon meglepődött, úgyhogy abbahagyta a varázslatot.
- Elena?!
- Mi? Pff... Dehogy is.
- Katharina? - találgatott mérgesen.
- Nem, bár így, hogy nincsen levágva a hajam, tényleg kísértetiesen hasonlítok Anyámra. Nem gondolod, Nik? - kérdeztem a férfitól.

- Hát, Tündérem... Végül is... - nevetett fel.
- Akkor egy hasonmás vagy. Király. Mit tett veled Niklaus? - rettentően okos... Kitalálta hogy hasonmás vagyok.
- Velem? Nik? Ugyan már! - nevettem fel. - amúgy meg, nem csak egy hasonmás. - majd leültem Nik mellé közelhajoltam hozzá és odasúgtam neki.

- Tudom szívem, hogy megbeszéltük, hogy ezt nem csinálom többet, de csak bemutatónak lesz. Hogy Bonnie rájöjjön, hogy mi vagyok. - és egy picit elszívtam az erejéből, mire felszisszent.

- Egy szipolyozó hasonmás vagy? - Bonnienak elkerekedett a szeme.
- Még mindig nem teljesen. - mosolyodtam el, majd átváltoztam farkássá és a fejemet Nik ölébe hajtottam. Ő csak megsimogatta a buksimat, mire kiugrottam az ágyból és elsétáltam a ruhásszekrény. Ott visszaváltoztam, majd elkezdtem ruhákat válogatni. Klaus pedig pofátlanul vigyorogva bámult engem.

- Niklaus! Nem kéne elfordulnod? De, lekéne... Ő egy nő!! Ne legyél ennyire szexista!- bosszankodott Bonnie, mire felnevettem. Gyorsan felkaptam a ruháimat, majd odasuhantam az ágyhoz és odahuppantam Nik mellé.
- Bocs a szipolyozásért, szívem. - és megcsókoltam, amit Bonnie tágranyíltvszemekkel nézett. Amikor szétválltunk mosolyogva ránéztem a boszira, majd odasuhantam mellé és kivillantottam a vámpírfogamat.

- Akkor te egy.... Szipolyozó tribrid hasonmás vagy? - ámuldozott még mindig.
- Bravó, Sherlock.... - forgattam meg a szememet. Visszasuhantam Nikhez és átöleltem.
- De akkor is! Mi vett rá, hogy ezzel a pszichopata szörnyeteggel éljél együtt? - kérdezte értetlenül, mire rándult egyet a mellettem ülő férfi ár izma és sóhajtott egy nagyot. Láttam rajta hogy rosszul esik neki ez a jelző.

- Ne merd ezt mondani rá! - valami elpattant bennem. - Senki sem beszélhet így róla! Ő nem szörnyeteg, csak a világ ezt mutatja magából. Mindenki ezt látja belőle. De én nem! Hidd el, kislány, Niknek is van emberi oldala. Nekem megmutatta, szóval én tudom. Én már láttam amikor nevet, amikor örül. Láttam már egy kismacskával játszani! Hogy mi vett rá?! Szeretem! Érted? Szerelmes vagyok belé! - kiabáltam Bonniera, miközben indulatosan felálltam az ágyról, mire a mellettem ülő Nik elmosolyodott és átölelte a derekamat.

- Na oké.... Niklaus! Mit csináltál vele? Hogy tudtad megigézni? - kérdezte hidegen Bonnie
- Én tényleg semmit! - tette fel a kezét védekezően Nik.
- Hát jó.... - vonta meg a vállát a boszi, majd elkezdett tumort növeszteni az agyamba, aminek a hatására sikítva estem össze.

- Ne!! Bonnie?! Hagyd abba!! - kezdett el kiabálni Nik is.
- Nem! Mit csináltál vele?! - kérdezte hidegen a boszorkány.
- Semmit! De könyörgöm hagyd abba! Nem bírom elviselni hogyha fáj neki! - guggolt le hozzám és átölelt. - Miért olyan nehéz ezt felfogni?! Szeretem! Nem hagyom, hogy bántsd! - váltott át a kétségbeesettből dühös hangnembe, majd odasuhant a boszikához és a tokránál fogva felnyomta a falra.

Éreztem, hogy már nem nő újra a fejemben a fájdalmat okozó betegség, úgyhogy szipogva felálltam és odasétáltam Nikékhez. Óvatosan végigsimítottam a karján, majd elvettem Bonnie torkától.
- Hagyjad, szívem. Nem lesz belőle komolyabb bajom. - mosolyogtam rá és adtam egy puszit a nyakába mire elmosolyodott.