A RÉM /Befejezett/

7.

Isabell

A szobámba kísértek, ami a szálloda ötödik emeletén volt. Amikor az ajtó kinyílt egy pillanatra megdermedtem.
Óriási lakosztály a szobám.
- a gazdám, egy igen vagyonos ember. - mondom fintorogva.
Ezen Bunsen elmosolyodik. Útközben kiderült a neve, és hát, ahogy a nevében is benne van, tényleg egy szépség. A thai lányok egyik legszebbike, akivel valaha is találkoztam.

Nem mintha olyan sokkal találkoztam volna. 18 év alatt egyszer sem hagytam el a szigetet. Szegény családban születtem. Az apám halász volt az anyám pedig egy magyar lány, akinek egy nyaralás alatt eltüntek a szülei.

Sosem tudta meg mi lett velük. Nyelvtudás híján nem tudott segítséget kérni, nem mintha bárkit is érdekelne, hogy Thaiföldön eltünt két ember. Naponta tünnek el emberek, de senkit nem izgat.

Az apám talált rá, koszos volt és éhes. Magához fogadta, majd kesőbb feleségül vette. Öt gyermekük született a középső vagyok én. Én, akinek az élete szintén összefonódik a maffiával, ahogy a nővéremnek és a bátyjámnak is. Ez a mi sorsunk. Nincs kiút, bármennyire is küzdesz, tanulsz és álmodozol, hogy neked más életed lesz, végül a maffia karjai közt találod magad.

Beljebb sétálok a lakosztályomba. Minden nagyon giccses, életemben nem láttam még ehhez foghatót. Arany és bézs színű bútorzat. Roppant kényelmesnek tünő kanapé. Elsétálok mellette és végig húzom az ujjam rajta. Puha, finom anyag. A szemem a padlóra vezetem, amin szintén sötét bézsszínű szőrös szőnyeg terül el.

Leveszem a cipőm és mezitlábbal fedezem fel, milyen érzés sétálni ilyen anyagon. Felettébb fantasztikus, a lábaim belesüppednek az eszméletlen puha és selymes szőnyegben. Az ajkaim önmaguktól húzodnak mosolyra, ahogy a lábujjaimmal játszadozom a szálak között.

- Ezt nézd milyen fantasztikus ágy. -örvendezik Bunsen miközben ráveti magát az óriási franciaágyra.
- Gyere próbáld ki? - megrázom a fejem, hogy inkább nem.
- Na gyere már!- Kérlel. Hát jó, levágódom mellé.
- Milyen érzés? - Fordul felém és tenyerén megtámasztja a fejét.

A plafon bámúlva eszembe jut, hogy miért is vagyok itt, majd a szüleim és két kisebb testvéremre gondolok. Valószínű már sosem találkozom velük. Szomorú leszek és könnyek gyűlnek a szemembe, de mielőtt elindulnának könnyeim visszatartom őket.
Nem,
nem fogok sírni,
soha.
Erős maradok.
Bunsen felé fordulok és kíváncsain érdeklődöm.
- Te ugye tudod, ki vásárolt meg?

- Igen! De... felugrik az ágyról - nem mondom el. - játékosságtól csilingel a hangja. - Legyen meglepetés. - huncut mosoly társul játékos viselkedéséhez.

Az ágy jobb oldán található egy kis folyosó, arra tart épp Bunsen, lábujjhegyen ugrándozva.
- Gyere nézd meg a fürdőt, ilyet még biztos nem láttál. - kacéran húzogatja a szemöldökét, majd eltünik a szemem elől. Nincs jobb dolgom, amúgy sem, miért ne nézhetném meg a fürdőt.

Belépek a fa ajtón, amit résenként üveg borít, már ez is új nekem, hát még ami odabent fogad. Azt hiszem ezt az életformát eltudnám viselni. A tekintetem végig pásztázom az igencsak nagy fürdőszobán. Az én szemem megakad az üvegfalal körül vett zuhanyzón, még felfedező társamnak a fürdőkád jön be, annyira hogy ruhástól beleveti magát.
- Gyere, ülj be mellém! Vígan elférünk ketten is.

Édes, hogy ilyen kis csacsogós és vidám, jó lenne, ha láthatnám még, talán barátok lehetnénk. Kósza mosolyt küldök felé, miközben megrázom a fejem.

A duplamosdóhoz lépek és a tükörbe meredek. Bunsen mellém lép és a hajam óvatosan hátra simítja, majd ő is a tükörbe mered. Ő is átélte ezt, tudja hogy mit érzek ebben a pillanatban.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Lágyság árad hangjából.