A RÉM /Befejezett/

2.

Kegyetlen, kínzást tartalmaz ez a rész, aki nem bírja, lapozzon tovább!

Hoseok

− Forrón égetett a nap, azon a délelőttön is. Épphogy beléptünk áprilisba, a nyár kezdetébe. A levegő fülledt volt, a páratartalom pedig magas. A gyilkossághoz megfelelő idő. Bár mindennap megfelelő volt, hogy árulók életeit ontsuk ki hidegvérrel.

Anton az unokanővérünk Malee gyáva férje, aki arra vetette fejét, hogy árulóvá váljon.

Bang Khae melletti elhagyatott gyárba vittem. A hely majdhogynem üres volt. Egy székhez kötöztem, egy- két balosnál nem kapott többet.
Gyáva féreg volt, sírt mint egy gyerek. Persze, ahhoz nem volt gyáva, hogy elárulja a családot, pedig tudta nagyon jól, hogy nincs kegyelem, annak, aki a család ellen vét. Csendben figyeltem, még vártam, hogy Jeon megérkezzen.

Kegyetlen gyilkosnak tartották, aki rutinszerűen kínzott meg embereket. Ami annak volt köszönhető, hogy fivére halála után, az ő vállára nehezedett a súly, hogy egyszer a Sagra Trakūl Chaopho-ja legyen, ami annyit tesz keresztapa.

Soha nem késik, a pontosság az egyik fő mottója, az idő pénz, és azt nem lehet csak úgy szórni.

Amint belépett az elhagyatott épületbe, megfagyott az egyébként forró levegő. Anton, aki egyébként is be volt rezelve, mihelyst meglátta Jeont a vér megdermedt ereiben, nem úgy, mint lábaiban a remegés. Elé siettem, hogy kellőképp üdvözöljem.

Tiszta és barátságos kapcsolatot ápoltunk. testvérként nőttük fel, hiszen azok voltunk, mind a heten, unokafivérek. Hűek és alázatosak voltunk egymáshoz, tudtuk, hogy egyszer a miénk lesz a hatalom, ha apáink visszavonulót fújnak. Tudatosan készültünk rá, hogy a világ legbefolyásosabb maffia vezérekké váljunk. Mikor Jeon apja egy pár évvel ezelőtt, átadta a stafétát fiának, akkor mi hűen mellé álltunk és kérdés nélkül teljesítettük parancsait. Család voltunk vagy csak azután kovácsolódtunk igazi családdá, már nem emlékszem. De a 20 éves Jeont megedzette az élet és vasfegyelemmel irányította Sagra Trakūl-t.

− Hoseok! − Üdvözöl hűvösen, mégis barátságosan.
Ez a hűvösség eggyé vált arcával, mindig kimért és megfontolt, nem veszíti el a fejét, nincs az-az ember, isten vagy akár nő, aki ebből az állapotából kizökkentené. A szíve jéggé dermedt, mikor fivérét a saját szeme láttára kínozták, majd gyilkolták meg.

− Jeon. Előkészítettem, amit kértél. − Mutatok a gurulós fém asztalra. Egy pillantást vet rá, majd biccent a fejével.

Elindulunk az áruló Anton felé. Az elő készített, kopott fatámlás széket az áruló elé teszem, hogy helyet foglaljon rajta Chaopho. Amint acélosra edzett testét a székre ejtette Anton mentegetőzésbe kezd.

− Chapho, kérlek, gondolj a családomra, a gyerekeimre. – Könyörgő, remegő hangon.

− Miért nem gondoltál te korábban rájuk. − Hangjában semmi féle érzelem nem hallatszik, rideg, mint ahogy mindig.

− Esküszöm neked én nem mondtam a zsaruknak semmit. Könyörgök, kímélj meg!

Jeon kemény pillantása elég ahhoz, hogy végre tudatosuljon Antonban, amit egyébként is tudott, hogy a család szent és sérthetetlen.

Jeon kezével felém int, és én oda tolom mellé a fém asztalt, aminek tartalma nem más, mint Anton kínzására szánt eszközök. amint ezt az áruló megpillantja, teljes mértékben kétségbe esik, és már nem az életéért könyörög, hanem a haláláért.