A RÉM /Befejezett/

94.

Jeon

Tisztán kell gondolkodnom, ki kell ürítenem a fejem. A tenger partra megyek, leparkolok, majd lesétálok egészen a vízik. A lassan hullámzó tengert bámulom, és próbálok megnyugodni, a gyomor idegem nem múlik, a szívem heves dobogása sem. Soha nem aggódtam még ennyire, sőt soha nem is éreztem ilyesmit. Eddig is féltettem, de mellettem volt, vagy legálabb tudtam hol van, és mit csinál, és most? El vagyok veszve, fogalmam sincs, mi lehet vele, kétségbeejtő.

Szóval, ilyen érzés elveszíteni valakit.

A tekintetem továbbra is a kék vízen mereng, figyelem a habokban ringatózó hajókat.

A francba, nem állhatok itt ölbe tett kézzel, tennem kell valamit.

Nem tűnhetett el csak úgy a föld színéről, valami nyomott kellett hagynia maga után. Egy pillanatra eszembe jut, hogy talán a tengerbe vetette magát, de ahhoz túl jó úszó és túlságosan szereti, hogy az életét a tenger vegye el. Elvetem ezt az ötleted, és visszaülök az autóba.

Addig autózom, még végül a rendőrség épülete előtt kötök ki.

Kiszállok és felnézek a nem túl jó állapotban lévő több szintes iroda házra.
- Cccssz! - sziszegek egy sort, majd minden méltóságomat hátra hagyva belépek. Hosszú kopott lépcsősoron vezet fel az út Azra irodájába. A legtöbb rendőr meghökkenve méreget, mi a francot keresek itt.
Hát fogalmam sincs, de egyszer csak bevillan és már nincs visszaút.

Azra irodája előtt egy törpe testalkatú közlekedési rendőrféle állja utam, és mérgesen vicsorog rám. Egy gnóm jut róla az eszembe, apró is, csúnya is, nem sok szerencséje lehet az életben.
- A rendőrfőnökhöz jöttem. - mondom szigorú tekintettel.
- A rendőrfőnökhöz nem lehet csak így betörni, most sok dolga van, nem fogad senkit.
- Engem fog. - lehajolok hozzá és úgy hozom tudtára. Jól nézzen meg, nyilván tudja, ki vagyok.
Undorral húzza félre száját, majd bemegy Azrához, rövid időn belül visszatér és fintorogva közli, hogy bemehetek.

Azra mihelyst megpillant, feláll ülőhelyzetéből az íróasztal mögött. Az egyik szék támlájára helyezem a kezem, ami az asztal előtt hever, jelezve szándékom.

- Üljön le, Jeon. - int a kezével, majd ő is helyet foglal. - Mi járatban az őrsömön, csak nem, azért jött, hogy  feladja magát? - kérdezi dölyfös vigyorral ajkain, miközben ujjait összekulcsolja az asztalon.
Gúnyosan félre vonom ajkam.

- Nem gondolja komolyan? - felvonom szemöldököm.
- Persze, hogy nem. - lemondóan sóhajt.

- A segítségét kérném. - ráveszem magam és kibököm jövetelem célját.
- Hmm, miben tudnék a segítségére lenni? - kíváncsian mereszti barna szemeit.
- Isabell eltűnt.
- Eltűnt.
- Igen, eltűnt, találja meg nekem.
- Miért nem keresi, ön? - hunyorogva mélyed a tekintetembe.
- Keresem, de ha többen keressük, talán hamarabb a nyomára akadunk.

- Mikor tűnt el? - kérdezi már komoly felügyelőhöz méltó hangon.
- Tegnap este, vagy ma reggel.
- Még dél sincs, és máris keresi, talán csak a barátaival szórakozik.
- Ha így lenne, tudnék róla.
- Jeon, a Davon egy biztonságos hely, ezt még én is tudom, nem tűnnek el csak úgy az emberek.
- Pontosan ezért jöttem önhöz.

Összeszorítja ajkait és gondolkodik. Némi várakozás után megszólal.
- Még 24 órája sem tűnt el, addig nem tehetek semmit.
- De ön a rendőrfőnök, azért van, hogy segítsen az embereknek, évek óta jár a nyakamra, felkutat mindenkit, kiderít mindenfélét, és most eltűnt egy lány és azt mondja, nem tehet semmit? - ingerülten, a kelletténél hangosabban beszélek.