A RÉM /Befejezett/

60.

Erőszokot, kínt és vért tartalmaz!!!

Jeon

Igyekszem mindent kézben tartani, és egyre inkább érzem azt, hogy lassan sikerül vissza állítom a rendet. A mai napom remekül sikerült, a hangulatom felettébb jó. Sikeresen útnak indult minden szállítmányunk, Európába is zökkenőmentesen ért célba az áru és ráadásul az ékszerész is elkészítette, amit kértem. Micsoda nap, kell ettől jobb? Jó kedvűen szállok ki az autóból, miután Haider leparkolt a házam előtt. Azonban le is hervad mosolyom, amint meglátom egyik testőröm Faridot felém közeledni, az arcára van írva nincs jó híre. Azonnal megfordul a fejemben mindenféle rossz, ami Isabellel történhetett, a mellkasom furcsamód szorítani kezd és kellemetlen szívfacsaró érzés vesz hatalmába.

- Főnök történt egy kis gond? – Feszülten mondja Farid.
- Mi féle gond?- Kérdezem ingerülten.

Süt az arcáról a félelem, a hangja is furán vibrál.

- Megpróbáltak betörni a birtokra, de elfogtuk őket, hatan voltak, négyet megöltünk, kettőt életben hagytunk, hogy a főnök hallgathassa ki őket.

Azon nyomban az agyam elborul, nem tudok uralkodni az érzéseimen se a tetteimen, mérgemben az előttem álló férfi arcába csapom öklöm. Meginog, de nem esik el, ajkához kap, ami felrepedt ütésemtől.

- Hogyan lehetséges, hogy betörnek hozzám, azért vagytok, hogy még csak meg se közelítsek a birtokom! - üvöltöm testőreimre.

- Mindent megtettünk főnök, még a kapuban elkaptuk őket, de nem tudom hogyan jutottak el odáig. - válaszolja kétségbe esve.

- A francba, hol vannak? - kérdezem dühösen.
- A pincében.
- Menjünk!- nézek Haiderre.- Hol van Isabell?- kérdezem aggódásom palástolva.
- A kisasszony nem vett észre semmit az egészből, végig a házban tartózkodott és tűzharc nélkül sikerült elintéznünk őket.

Nemiképp megnyugszom a válaszra, de semmiképp nem csillapodott dühöm. A biztonságos otthonom, már nem teljes mértékben az, micsoda álnok merészség kell ahhoz, hogy betörjenek hozzám.

- Szóra bírtátok őket?- kérdezem Faridot.
- Nem főnök, nem tudtuk meg ki küldte őket, de nem estünk túlzásba. Gondoltuk, majd a főnök kiszedi belőlük.
- Helyes!.- válaszolom, miközben beszállunk a liftbe, ami lefelé visz a pincébe.

A pincém nem egy átlagos dohos pince, nagyon is tiszta és modern. Helyet kapott benne egy motorcsónak is, aminek egyenes útja vezet ki a folyóhoz, ami a szirt aljánál kanyarog. Innen nyílik egy helység, ami pontosan arra szolgál, hogy az ehhez hasonló eseteket intézzük. Egy acél ajtó a bejárat, belül szintén acél borítja a falat, tűzbiztonságból adódóan, füst elszívóval, és nem mellesleg, a fegyvereim és mindenfele kínzó eszközök is megtálalhatóak. Egy gombnyomás segítségével a jobb oldalon a fal kifordul, amin a szükséges eszközök megvillannak.

A behatolók a földön térdepelnek a kezük hátra kötve, az arcuk csöppet megviselt, de nem túlzottan. Egyik emberem egy Kalasnyikovval kezében, biztosítja, az esélytelen a menekülést. Néhol rászáradva arcukra a megalvadt vér, szemöldök és ajakrepedések ékeskednek rajtuk. Az egyik ellenállóbb volt, meglátszik kinézetén, az orra is eltörve, és a szeme is feldagadva. Mocskos kíniak, lüktet az ereimben a vér, de mielőtt teljesen eldurranna, az agyam megpróbálom kiszedni belőlük, hogy kinek dolgoznak.

Még egyikükön a félelem szikráját sem látom, addig a másik készségesebbnek tűnik, legalább is feltűnő remegése ezt a látszatott nyújtja.

Előveszek egy cigit és meggyújtom, megnyugtat a nikotin, ahogy átjárja a tüdőm, szükségem van rá, mert ki akarom elvezni minden percét ennek a vallatásnak és kedvüket akarom szegni azoknak, akik esetleg úgy gondolnák, hogy megpróbálnak életemre törni.